Ennek a szerelemnek van értelme? (beszélgetés)

"az évek alatt elszürkültünk, nekem sokkal jobban hiányzik a szex, a beszélgetések már szárazabbak lettek de ettol meg ugyanúgy a közös jövőt tervezzük."

hol itt a legnagyobb gond?

Az hol derült ki számodra, hogy lelkileg sérült ember? Miért olyan elképzelhetetlen, hogy a későbbiekben baráti kapcsolatuk lehessen?

Szerintem ez nem igazán szerelem már egyikük részéről sem.

Nem lehet,hogy a munkahelyeden lévő pasi zavar így össze?

Kísértések mindig vannak,persze elgondolkodik az ember lehet vele jobb lesz,mivel az újdonság vonzó,de azért vannak akik később megbánják és visszatáncolnánák.

"A baráti, családi kapcsolat, az egymás segítése ettől függetlenül miért ne maradhatna fent?"

A leírtak alapján, egy eleve lelkileg sérült embernek nem hiszem, hogy jót tenne, egy nem teljesen lezárt kapcsolat. Állandóan hamis hitben élhetne, a szívében forgatnák a kést, ha mással látná imádottját. Anno ott hagyott érte, egy országot, barátokat, egyetemet.

Persze, ha ez így volt igaz, hogy a párjáért tette, nem valami másért. Az is lehet, már ő is szabadulna ebből a kapcsolatból, csak éppen ő is gyötrődik, nem akar hálátlannak tűnni a család előtt.

"de idovel erről leszokott es mindig megbeszeltunk mindent"

Hajrá! Beszéljétek meg!

Mondd el, hogy számodra megszürkültek a hétköznapok és egy harmadikról való gondolkodás hoz színt bele!

Elég fiatalok vagytok még ahhoz, hogy határozott úton induljatok el, hogy sok évre előre vállalásokat tegyetek. És elég fiatalok vagytok ahhoz, hogy ezt megértsétek a másik részéről anélkül, hogy sértődést, fájdalmat okoznátok.

A baráti, családi kapcsolat, az egymás segítése ettől függetlenül miért ne maradhatna fent?

Te már döntöttél.

Neki mindenképp rossz lesz, akárhogy mondod el. Felnőtt, túl kell élnie valahogy. De így legalább megvan az esélye, hogy végül mindketten találjatok jobban passzoló partnert.

Ha vele maradnál számalomból, akkor meg neked lenne rossz.

Valaki mindenképpen sérül. Ez van.

Ha én lennék hasonló szituban, megbeszélném elsősorban vele mi a problémám.

Ha nem tudnék zöld ágra vergődni, akkor nem kínoznám tovább sem őt, sem magam.

Szóból ért az ember. Egyet ne hagyj figyelmen kívül, a szex sem marad általában örökké olyan, mint a mámoros ismerkedés során.

Próbáljatok nyitottabbak lenni egymás iránt, hülyén hangzik, de tanuljátok egymást.

Ha nem megy, minél előbb léptek, annál jobb. Úgy érzem, már te szerettél ki belőle, hiszen a fejedben már ott a kisördög, egy másik iránti vágy. Próbálod most a másikra hárítani, önmagadnak sem bevallani.

Sziasztok!

Ismerjétek meg a történetemet és segítsetek kérlek a végén nekem.

3 éve lesz, hogy megismertem a páromat társkeresőn. Nagyon nagyon messze voltunk egymástól (más országban) azonban annyira megvolt az összhang, hogy vállaltam hogy kimegyek találkozni vele az ismeretlenbe és osszejottunk. Rövid ideig táv kapcsolatban folytattuk majd hamarosan ő ott hagyott mindent és ide költözött hozzám. Nagyon jól megvoltunk, hasonló a vilagnezetunk, gondolkodás menetunk, ahol kellett ott kiegeszitettuk egymás gondolkodását. 2 dologban volt egyedül bökkenő köztünk az egyik, hogy én kommunikáció centrikus vagyok nagyon es beszéljük meg a problémát, ő pedig a “Mi a baj? Semmi” játék bajnoka volt de idovel erről leszokott es mindig megbeszeltunk mindent. Szerencsére kevés konfliktusunk volt.

A másik bökkenő pedig hat a szex. Mondjuk úgy hogy olyan okok miatt nem passzoltunk amiről nem ő tehet. Elsősorban inkább én. Emellé társult az is, hogy egy Nagyon szép illető ezt nem tagadom de ha magunknak meghatározunk egy “ideált” akkor hat az enyém nem éppen ő.

A történet egy nagyon fontos lényege, hogy ő sajnos nagyon rossz családból jött. Itt most egyáltalán nem etnikai vagy szociális helyzetű kérdésre célzok, hanem Nem kapta meg azt a szülői szeretetet es törődést amit megérdemelt volna. A történetei alapján mindig elgondolkodom, hogy jöhet egy ilyen jó lelkű ember egy ilyen családból.

Amiota együtt vagyunk ő ott hagyta kint az egyetemet itt segítettem neki ujrafelvetelizni, munkát talált nagyon becsületesen dolgozik es a családommal is nagyon jóban lett. A szüleim második gyerekükként is tekintenek rá és megadják neki azt a szeretetet amit ő mindig is megérdemelt volna.

Azonban eljutunk a mához. Továbbra is segítjük egymást de azt érzem, hogy az évek alatt elszürkültünk, nekem sokkal jobban hiányzik a szex, a beszélgetések már szárazabbak lettek de ettol meg ugyanúgy a közös jövőt tervezzük.

Többen azt mondjak ilyenkor szokta az egyik fél kipróbálni valaki mással de én ezt nem tudnám vele megtenni mert nem érdemli meg, hogy megcsaljam.

Amikor pedig eszembe jut, hogy lehet szakítani kéne, szívembe markol a lelkiismeret furdalás, hogy mind azt a jót amit megkapott ennyi idő alatt, kirántom a lába alól es ha még nem is onnan ahonnan indult de rengeteg mindent előröl kéne kezdenie (és nekem is).

Mindenhol azt írják, hogy be kell fejezni ha szikrája van annak, hogy sajnalatból vagyunk együtt, de én hinni szeretném, hogy ez változik.

Közben munkakapcsolat során elkezdtem beszélgetni egy másik szingli illetővel akivel hasonlóan megegyezik a gondolkodásunk es megfelel a külső “ideálomnak” is és rengetegszer eszembe jut a “Mi lenne ha…” kérdés.

De ettől szörnyű embernek érzem magam általában.

Kérlek adjatok tanácsot, ebben a helyzetben van remény, hogy ez a hullámvölgy elmúlik es újra egymásra találunk a párommal? Vagy ennek itt a vége? És ha igen, hogy ne legyen irdatlan lelkiismeret furdalásom a vele való szakítástól?

Kérlek segítsetek nekem ebben.

Előre is köszönöm a válaszokat.