Emlékszel a születésed pillanatára vagy amikor még magzat voltál? (beszélgetés)
Egyébként az én kislányom is emlékszik, milyen volt a pocakban.
Azt mondja, játszott és aludt bent. A kezével játszott. Sírt, de nem jött senki. De azért jó volt bent lenni.🤗
mitől nyomódna össze? Miért? Hogyan? Ez ostobaság. Ki kell fejlődnie minden szervének hogy életképes legyen, ezt a célt szolgálja a méhben töltött idő.
Az utolsó hónapban az idegrendszer fejlődik. Neked nagyon nincs fogalmad erről, de másról sem
nincs bent totális sötétség, ezt rosszul tudod. Inkább olyan, mintha sötétítő függöny mögött lennél egy szobában. Nem totál hőség. a 36 fok azért, és igen, az első három hónap arra kell, hogy alkalmazkodjon a méhen kívüli hőmérséklethez.
Folyton mocorog egy baba az anyaméhben a szülés pillanatáig , még ha idővel egyre kevesebb hely jut neki nincs ráfeszülve a burok a végén, nem teszi mozgásképtelenné a magzatot.
A szülés egy veszélyes folyamat,mind a babára, mind az anyára nézve, ezért jobb, ha orvos van kéznél, mert kiszámíthatatlan mi lesz a vége, megvan a kockázata. Nem ettől lesz klausztrofóbiás valaki, akkor mindenki az lenne, ez hülyeség
Te nagyon nem vagy képben ezzel a dologgal, meglátszik.
Valahol a születés egy trauma. Bent lenni a nagy sötétségben, azt se tudod, hol vagy, a végén ahogy egyre jobban nő a baba, kuporodnia kell, hogy elférjen, nem is fészkelődhet, totál kényelmetlen lehet.
És 8 hónapig ott vagy, nem tudsz hova menni, klausztrofóbia alakulhat ki. Majd egy tök idegen nővérke vesz a kezébe, aki azt se tudod, mi fán terem. Meg eleve az, hogy egy óriási nagy vaginából jössz ki.. Hogy is mondjam. A szülés gyönyörű dolog egyébként, de egy kisbaba számára sokk és ijesztő lehet.
Mi van, hogyha miközben kijön, megnyomódik valamije, baja lesz? Totál hőség, majd születéskor a 36 fokból kijössz a külvilágba, majd megfagy szegény baba, reszket. Csoda, hogy meg nem fagy. Meg totál sötétségből kijönni a fényre..
Én nem gondoltam hogy a születésünk körülményeire emlékezni ritkaságnak számít, mert nekem természetes volt egészen a közelmúltig.
Nem sokkal az előtt hogy anyám meghalt, beszélgettünk a gyerekkoromról. Mondott 1-2 dolgot, amire visszaemlékszik. Mikor én folytattam és csecsemőkori emlékekről beszéltem, ledöbbent. Aztán hogy jobban forszírozta a dolgot kiderült hogy emlékszem a születésem pillanatára, arra hogy lekékültem mert nem vettem levegőt, és hogy mikor bepólyáztak, lekötötték bele a pólyába a kezemet is, ami nagyon kellemetlen volt és sírtam miatta. Emlékeztem, és a mai napig emlékszem sok mindenre. Még a szülésznő kék-fehér csíkos ruhájára, előtte a fehér kötényre és a fehér fityulára a fején.
Nem rég, volt a tévében egy kis film, amiben egy babakocsi gyűjtő gyűjteményét mutatták be. Egyszer felkiáltottam fiamnak az egyik kocsinál hogy nézd, ugyanolyan volt az én babakocsim mit az! Fiam csak mosolygott, majd 1 perc múlva mondta a riportalany, hogy annak a kocsinak az a különlegessége, hogy nála a legöregebb darab, az 50-es években használták. Így már elhitte fiam is hogy emlékszem. És még sok minden másra is. :)
Háromból két gyerekem emlékezett rá. Ez nekik ovis korban jött elő, később nem.
Érdekes dolgokat meséltek.
Az egyik jól érezte magát bent, mert meleg volt és világos.
A másik nem kapott levegőt bent. Utóbbi azért érdekes, mert szüléskor derült ki, hogy el volt öregedve a lepény, tehát már nem volt jó neki odabent.
Most épp nem.
Más:
Sajnálom a környezeted. Ha itt ilyen feltűnési viszketegségben szenvedsz, bakker, milyen lehet együtt élni veled, netán elviselni?
Nagyon sajnálom a családod, a környezeted.
Gyereket vártak, erre jöttél te...
"-Mi mind egyéniségek vagyunk!
-Én nem."
Ismerős?