Emberségesség! Miért olyan nehéz ezt kicsikarni magából az embernek?

A történet ott kezdődik, amikor a picikém a pocakomban volt még. 32 hetes voltam, amikor 4d-s UH-ra mentünk, szerettük volna látni a pici arcát, ami végül is nem sikerült, mert mindig eltakarta, viszont megállapították hogy enyhe fokú vesemedence tágulata van.

Még azon a héten voltam az esedékes UH-on is, ahol ezt közöltem a dokival, aki így unott képpel megnézte az említett vesét, nézegette, nézegette, majd szólt egy kollégának, aki éppen ott volt, hogy ő nem is találja a vesét, közben nekünk semmit sem mondott, majd nagy nehezen megtalálta a vesét. Sajnos nőtt a tágulat, megkérdeztük a párommal, hogy mégis ez mit jelent, nagyon be voltunk parázva, hiszen eddig erről még nem is hallottunk. Erre foghegyről jött a válasz, a legrosszabb esetben császározni kell idő előtt, a gyereket műteni kell, de ne aggódjunk, fél vesével is lehet élni. Tiszta idegroncsként mentem a terhesgondozóba, ahol a doki szerencsére nagyon kedvesen elmagyarázta, hogy nem olyan nagy a baj, és hogy ne törődjek a kollégával, biztos rossz napja van.

Említett kollégával sikerült összefutnom a terhesgondozóba is, mert a dokit, akihez jártam, ő helyettesítette egyszer. Előttem sírva rohant ki egy kismama, én már remegő térdekkel mentem be, megmérte a hasamat, amihez fel kellett feküdni a vizsgálószékre, plusz le kellett tolni a nacit, ami nagy hassal ugye nem a legkönnyebb, ő rám is szólt, hogy húzzam már lejjebb, utána gyors mérés és megint szólt, jöjjön már le...

Ezután következő kellemetlen élményem:

Amikor elkezdett folyni a magzatvíz, besiettünk a kórházba, ott egy morcos, fiatal doki fogadott, és majdnem hazaküldött, szerencsére épp akkor küldtem én is a padlóra egy jó adag vizet ez meggyőzte...megnézte a kiskönyvet, majd megkérdezte, miért nem voltam 38 hetesen UH-on, mondtam a terhesgondozóban nem küldtek el. Ezután megvizsgált, nekem óráknak tűnt, míg bennem turkált, és csillagokat láttam a fájdalomtól, eredmény, valószínűleg faros a baba, de nem tudja megállapítani...hát faros volt és császár lett belőle, szerencsére nem ő műtött, hanem egy kedves doki és a szülésznő is az volt.

Ez nem mondható el a csecsemős nővérek egy részéről...vinnem kellett súlymérésre a babóm, mert sokat visszafogyott és nem akart hízni, a nővér mondta, hogy hajnali három körül menjek mert akkor ráér, hát igen benn fetrengett a nővérszobába és amikor bekopogtam megkérdezte: Mit akar? Még jó, hogy volt olyan nővér, akinek a hozzáállása kifogástalan volt, utólag is köszönet érte...

Aztán volt egy esetünk a kismanóval, amikor hallásvizsgálatra kellett menni, és elküldtek a fülészetre, mert nagyon zsíros volt a kis füle és nem tudta a műszer bemérni vagy mi.

A pici két hónapos múlt és még sokat aludt, letettem a pelenkázóra, mivel várni kellett és el is aludt, kijött az asszisztens valami papírt aláíratni egy anyukával, és mondta, toljam már arrébb a gyereket, hogy legyen helye a papírnak, erre az anyuka, majd a falra téve aláírja a papírt, de a nőszemély nem engedte és muszáj volt arrébb tolni a kicsit, aki persze felébredt és amíg sorra nem kerültünk, visított..

Csak azért írtam ezeket le, mert úgy gondolom, hogy egy kis emberségességgel mindez elkerülhető lett volna. Tudom, hogy sokan dolgoznak lelkiismeretesen, emberségesen, de akad olyan orvos, nővér, stb. is, aki, ha nem lát borítékot, vagy csak egyszerűen alapból bunkó és nemtörődöm. Jó lenne, ha az ilyen embereket ki lehetne szűrni..