Elveszve majd megtalálva

Minden mű elején fel szokták tüntetni, kinek is szól az iromány, illetve olvashatunk arról is, kinek és mit kell megköszönni.

Hogy mit is írok... fogalmam nincs. Ahogy arról sincs, mi lesz az eleje, s mi a vége, hogy kezdem el és mivel fejezem be, ki lesz benne és ki nem. Hogy ez valaminek a kezdete vagy a vége, valamit most lezárok, vagy csak most tárok fel. Egyet tudok, egy útról fog szólni. Az én utamról.

Egy szereplőt szeretnék csak kiemelni, kit ebben az írásban, csak kedvesemként említek, hisz nem tudhatjuk, hova tartok és mi célt szolgálok majd ezekkel a sorokkal, de őt ki kell emelnem, mert nélküle nem lennek ott, ahol most tartok.

Eltévedtem. Nem sokszor tapasztaltam életemben, hogy rossz úton járok. Volt rá példa és jelentős tévedések voltak, de nem sokszor fordult elő.

Most eltévedtem. A kiváltó ok nem egészen egyértelmű, talán megváltoztak a körülmények a bevetéli forrásomat tekintve, vagy hogy több időt töltöttem egyedül mostanában, nem tudom.

De furcsán érzem magam. Fáradékony lettem, beteges, feszült, életunt, szomorkás. Van egy jól működő csodás kapcsolatom, gyönyörű helyen élek. Tény, hogy az anyagi körülményeink voltak mar jobbak is, viszont a változás kapujában állunk. Lehetőségünk van egy új országban egy új eletet kezdeni, és minden, amit várunk ettől, megváltoztathatja az egész életünket. Tény, hogy kicsit stresszes időszakon vagyunk túl, de hát volt már ilyen az életemben, mégsem vesztem el benne.

Most mégis.

Mivel nem vagyok szakember, ezert nem is nevezném nevén a dolgokat. Fogalmazzunk úgy, hogy enyhe depressziós tüneteket észlelek magamon, ami sajnos kihat a kapcsolatomra is.

A legnagyobb problémát a fizikai állapotom, az örökös fáradékonyság, rossz közérzet, feszültség okozta szexuális megrekedés jelenti.

Igen. Leírtam. Megváltozott a szexuális viselkedésem, és nem tudtam megfejteni az okát.

Hosszú idő, több hónap volt, mire beismertem, hogy bennem van a hiba. Okoltam érte a kedvesem, gondolván, hogy neki túl nagy az étvágya.

Gondoltam, hogy idővel elmúlik a túlfűtöttség, hogy az oka a kielégíthetetlen a szexuális étvágyának a szeretet hiánya. Nem talál más módot arra, hogy biztonságban és szeretve erezze magát, mint a szex.

Nárcisztikusnak is hittem, amiért ebből olyan nagy ügyet csinál, ostoroz engem, majd magát, mártírkodik, csak hogy okot találjon a veszekedésre. Hát mit is kell problémázni, ha a szex jó, egyszerűen csak nem olyan sűrű (Ha már kiteregetem a családi életünk szennyesét, leírom, számomra heti kettőről, néha heti egyről beszélek.)

Mindketten élvezzük, imádjuk egymást, jó együtt, egyszerűen csak nincs akkora étvágyam mint az övé.

Hosszú-hosszú hónapok és nehézségek, veszekedések, és emiatt kialakult fóbiák vezettek oda, hogy elismertem, bennem van a hiba.

Mindketten fóbiásak lettünk, vigyáznunk kellett minden mozdulatunkra. A kezdeményezés idejére, hangulatára, de valójában az ok bennem volt, az én fejemben.

És itt szükségem lenne egy kis támogatásra, és elismerésre, hogy felismertem. Megtettem az első lepést Beláttam, és rájöttem, hogy valami nincs rendben.

Volt hogy egyszerűen csak nem éreztem jól magam fizikálisan. Majd máskor nem tudtam kikapcsolni az agyam, nem tudtam lazítani, nem tudtam elengedni magam. Volt hogy nem a megfelelő pillanatban kezdeményezett, volt hogy egyszerűen csak nem volt kedvem... - azt hiszem ezek voltak az indokok, amiket nem csak kifogásként találtam ki, ezek valóban így játszódtak le bennem, valóban ezt éreztem.

Megváltoztam, és eszre sem vettem.

Tehát hosszas zsibbasztó időszak után megfogadtam, hogy kezembe veszem a dolgokat.

De hogy is tehetném? Nem érti meg, hogy annyi minden van a fejemben? Egyszer beteg vagyok, majd fáradt, majd szomorú, majd ideges, aztán ez így ebben a sorrendben kezdődik elölről megint, mikorra mar jobban kéne lennem.

Mi történt velem?

Én, az örök vidám, jó kedvű, pozitív, mosolygós, hogy a többi kellemes tulajdonságomat ne is említsem:) hova tűntem? És miért? Mi okozta?

Az anyagi nehézségek? A stressz? De hát nincs is olyan rossz dolgunk! Boldogok vagyunk együtt, szerelmesek! Elénk tárult egy fantasztikus lehetőség, és tudjuk, hogy össze kell jönnie. Miért nem tudok kitörni ebből?

Szóval nem egy két nap volt, de mikor eljutottam arra a pontra, hogy nekem kell ezt megoldanom, elkezdtem kutatni az interneten. Agykontrollos eseteket tanulmányoztam, technikákat próbáltam elsajátítani. Listát készítettem a pozitív gondolataimról, hogy majd tudatosan újra megtaláljam önmagam. Dicsértem magam, mikor azt mondtam volna, hogy meghíztam, csúnya vagyok.

Az útmutatóm Louise L Hay volt, bár nem olvastam el elejétől a végéig a könyvet, csak kiragadtam pár dolgot, amit magaménak ereztem.

Elkezdtem ismét mozogni, hogy vissza nyerjem az alakom, elkezdtem többet mosolyogni, még ha nem is volt rá okom. A szexuális életünk is kezdett helyrejönni, többet szeretkeztünk, változatosabban és forróbban szerethettük egymás testét, mint rég. Kívántam a kedvesem, és hiányzott, amikor nem volt velem. Egy-egy alkalom után, úgy éreztem, mintha sok hónapos, éves stressztől szabadultam volna meg.

Olyan érzés kerített hatalmába, mintha szabad lennék, az orgazmus pillanata nem csak gyönyört adott, hanem szabadságot is, testi és lelki szabadságot

Rájöttem, hogy ez az időszak olyan volt, mintha hosszan aludtam volna. Eltűntem a sötétségben, nem voltam itt teljesen, nem voltam önmagam. És ahogy elkezdtem keresni, meg is találtam valódi énemet, és rájöttem, mennyire hiányoztam magamnak.

És bevallom, ezzel nagyon boldoggá tettem kedvesemet is, értékelte, és megköszönte hogy ilyen erős vagyok, és változom!

De ahogy jobban éreztem magam, megint elkényelmesedtem. Ismét elkezdtem betegeskedni, egyre fáradékonyabb lettem. Nem ismételgettem magamban a pozitív gondolataimat. És meg is lett az eredménye.

De ha egyszer beláttam a hibám, és meg szeretnék változni és tudatosítottam magamban, hogy eltűntem, és vissza szeretnék találni a saját kis mosolygós utamra - akkor miért nem megy?

Hogy eshetek vissza a szürkeségbe, ha én nem akarom?

Ha össze kéne hasonlítanom a két állapotot, úgy tudnám leírni, hogy a lenti, mint a szürkeség, jelentéktelen, egyhangú, unalmas, fizikailag beteges és gyenge, míg a fenti vidám, szórakoztató, energetikus, ötletekkel teli színes állapot

.

Hogy történhetett ez velem? Amikor felismertem, hogy ismét a szürkeségben élek, csalódott lettem. Elkeserített, hogy ez az állapot ilyen erős. Azt éreztem, én ezt nem fogom tudni legyőzni, és lehet hogy segítségre lesz szükségem. Megijedtem, hogy komolyabb a probléma, mint gondoltam, és nagyon féltem, hogy nem fogom tudni megtalálni a színes léthez vezető utat.

Hát elmondom, mire jutottam eddig.

Mióta felismertem az állapotom, tudatosan próbálom figyelemmel követni, mikor mit érzek. Ami nehéz, mert nem mindig veszem észre, ha elmúlik a színes vidám hangulat.

A szürkeség úgy hatalmába tud keríteni, hogy fel sem tűnik, hogy megfakulnak körülöttem a dolgok.

1. Munka.

Az első helyen szerepel a munkám. A szakmám, amiért rajongtam, nem boldogít többé. Belefásultam, és nem érzem a motivációt, amit azelőtt éreztem. Nem állítom, hogy nem érzem úgy, hogy jó lennék benne, inkább csak hogy a mai világból hiányzik a megbecsülés, ami az elismerésem jelentené. Sajnos a szolgáltatásom a gazdasági válság miatt luxus szolgáltatássá vált A nőknek nincs pénzük szépítkezni, mint rég, a szépségipart is megrendítette a válság, még külföldön is.

Nem érzem azt a pluszt, amit régen, hogy nem csak a szaktudásom miatt járnak hozzám. Szerették a jelenségem, szerették a meghittséget, vagy olykor vidámságot, a velős beszélgetéseket... és még sorolhatnám.

Minél több időt tölthettek velem, annál boldogabban távoztak. Ennek vége, jelenleg az akciós árú kezelésből is alkudni kell, vagy ha nincs alkudozás, akkor extra dolgokat várnak az emberek, aztán rohannak haza. Az csak egy dolog, hogy én is ebből élek, amit nem vesznek figyelembe, inkább az bánt, hogy úgy éreztem, ennyire nem tisztelik a munkám.

2. Anyagi körülmények.

A jelenlegi anyagi helyzetem sem olyan, mint amit megszoktam. Sajnos sok olyan dologról kellett lemondanom, amiről azelőtt nem. A pénz hiánya feszültté, idegessé tesz. Nincs pénzünk kikapcsolódni, és élvezni az életet. De azt hiszem, ez elég általános probléma, nem is fektetnék rá nagyobb hangsúlyt

.

3. Stressz.

Mint tudjuk, a stressz a legerősebb méreg a szervezetünknek. Gyorsan és hatékonyan működik. Legyengíti az immunrendszert, felemészti a testet és lelket is. Különböző fizikai tüneteket idézhet elő.

Sajnálatosan eleget tapasztaltam.

Azt hiszem, ezek lennének a kezdetleges, főbb okok.

És sajnos itt kezdhetnem a lényegesebb felsorolást, miért kezdtem el nem szeretni magam.

Felszedtem pár kilót, eltűnt a mosoly az arcomról, csak búskomoran láttam magam a tükörben (nem tetszett a látvány), nem tetszettem magamnak többé, ráadásul betöltöttem a 30-at és azt gondoltam, ez a korral jár. Azt hittem, el kell fogadnom ezt az állapotot, ez az élet rendje, ilyen a felnőtté válás. Amit sajnos én sem kerülhetek el.

Beletörődtem, hogy már nem leszek olyan rugalmas, vidám, szép, kedves és megnyerő, mint voltam.

Ugye az már egyértelmű, így a felsoroltak után, hogy ez egy örökös körforgás, ok és okozati összefüggés, egyik következik a másikból, és ha az ember nem eszmél fel, akkor nem tud ebből kitörni!

Miért is mennének jól a dolgaim, hogy lenne pénzem, ha nem élvezem a munkám tiszta szívből, hogy szerethetnének a vendégek, ha én sem szeretem magam, hogy tetszhetnék magamnak, ha sosem látom magam mosolyogni, és mitől lenne jó kedvem, ha a tükörben egy búskomor szürke egér néz vissza RÁM? Kitől érezném jól magam, ha a testem már reagált a lelki állapotomra?

Sok körülmény vezethetett még arra, hogy eltűntem, de most itt vagyok. És felveszem a harcot a szürkeséggel. Nem hagyom, hogy eluralkodjon az életemen!

Az én életem színes, legfőképpen rózsaszín, és a mosolyom mindenre megoldást nyújt! Hiszek magamban! Szeretem magam és boldog vagyok, hogy rájöttem, ÉN IRÁNYÍTOM AZ ÉLETEM ÉS NEM AZ ÉLET IRÁNYÍT ENGEM.

Hölgyeim! Rájöttem valamire. Azt hiszem, ezekkel az érzésekkel nem vagyok egyedül! Úgy érzem, a soraimban sok hölgy ismer magára, sokan értik, érzik, min mentem keresztül, mert sokan hasonló cipőben járnak!

Nem mondhatom még, hogy kitörtem belőle, de azt bátran ki tudom jelenteni, hogy úton vagyok!

A szürke létet le lehet győzni! A színes lét fegyvere a báj, a kedvesség, a mosoly, a legfőbb erényünk! Hogy úgy lássuk magunkat, ahogy szeretnénk, hogy lássanak. De a legfontosabb, hogy ne csak kifelé mosolyogjunk, a legfőbb a mosoly, amit magunknak szánunk

.

Azt hiszem elérkeztem a pillanathoz. A felismeréshez!

Hölgyeim, fogadjátok szeretettel a tapasztalatom, és az érzéseim, és kívánom, hogy velem együtt ti is ki tudjatok mászni a szürkeségből!

Ajánlom írásom az összes olyan nőnek, akinek hiányzik a saját mosolya.

Legyen tehát ez az írás egy útikalauz azoknak az eltévedt hölgyeknek, akik ismét ragyogni szeretnének!