Életem története, és a babavárás!

Kezdem az elején... Van két testvérem, a nővérem és köztem 10 év van, a bátyám és köztem 12. Szóval elég késői gyerek voltam, anyukámék 10 évig próbálkoztak mire "összejöttem" egy hormonzavar közben, genetikailag teljesen örököltem mindent az én Drága anyukámtól akit imádok.

Elég sokat szenvedtek velem a szüleim, 1 éves koromig kórházban voltam, tüdőbajom és légcső bajom volt, folyamatosan azt mondogatták nekik: nem élem túl a betegségeket. De mégis, anyukám szerint csoda volt, hogy megmaradtam. Így tehát a család szeme fénye lettem, mindenki alárendelte magát nekem. Nagyon vigyáztak rám és mai napig. Épp ezért nem akarták, hogy a párommal legyek. Első szerelem és első barát. 14 éves voltam, mikor összejöttem az én drágámmal immár 4 éve. Másfél éve összeköltöztünk a mi kis családi fészkünkben és boldog párkapcsolatot élünk. Nehéz volt eddig eljutni, de megérte. Nekem mindennél fontosabb. 6 hónapja eldöntöttük, hogy itt az ideje a családalapításnak, nagy erőkkel és boldogsággal hozzáláttunk. De sajnos eddig még nem jött össze, nagyon sokat szomorkodtunk emiatt.

És amiről még nem írtam itt a Hoxán:

2 évvel ezelőtt nyáron, furán éreztem magam, olyan másnak, épp jött a gyógyszer íratás ideje, elmentem a nőgyógyászomhoz, megállapította, hogy 9 hetes terhes vagyok... És ikreket várok. Persze mindezt gyógyszer mellett teszem hozzá. Rosszul lettem a rendelőben. És jött a doki kérdése: megtartom? Letaglózott a hír és csak ordítva zokogtam. Hazamentem kisírt szemmel, és csak sírtam, sírtam...

Nem tudtam mit kezdeni a helyzettel, 16 évesen 2 gyerek és akkor még házunk sem volt, sőt még együtt sem laktunk és nem volt lehetőség. A párommal átbeszéltük meg a szülőkkel és úgy döntöttünk, nem tartjuk meg a piciket. Minden ilyenkor szokásos vizsgálatot és dolgot elvégeztünk, nagyon nehéz volt még most is, így 2 év után most is fojtogat a sírás. Én az alatt a 2 hét alatt csak arra gondoltam, hogy megtartom őket és nem akarom, hogy elveszítsem a picikéket. De nem lehetett már visszacsinálni és meggyőztek az észérvekkel. Majd 3 hónaposak voltak, a mensim rendszeresen megjött és semmi nem utalt arra, hogy esetleg babát várok. A műtétet végző doki aztán bejött hozzám és azt mondta, hogy nem voltak egészségesek a picik, már így ránézésre sem, mivel végig szedtem a fogamzásgátló tablettát, és kárt okozott bennük is, és kiderült így utólag bennem is. Rengeteg kezelésre jártam utána, 3 hónapig minden héten injekcióztak, hogy a méreganyag tűnjön el a szervezetemből. Na meg az infúzió, és a tabletták.

Lehet, hogy a jó Isten is ezt akarta? Azt nem tudom. De ez egy nagyon fájó pont az életemben. És most főleg, hogy babát szeretnék. A héten ismét dokinál voltam, megtudtam, hogy állandó gyulladásban van a petefészkem és kisebb hormonzavarom is van. Ezért produkál a szervezetem terhességre utaló jeleket. Kaptam kúpot és gyógyszert és ha nem javul, akkor be kell avatkozni.

Most itt tartok 18 évesen.

Eddig nem tudtam leírni nektek mindezt, nem volt annyi erőm, sőt ezt is a cikket is 3 hétig írogattam, ezért vagyok ennyire megtörve.

És szeretném mindenkinek megköszönni, hogy annyi sok segítséget nyújtottak nekem, sokat jelentett higgyétek el. Köszönöm.