Egyszerűen nem tudom elviseni!! :(( (beszélgetés)

Igen, ez az érzés az, amikor már gyakorlatilag vége van. Én sok-sok próbálkozás után nemrég ugyanilyen érzésekkel pakoltam össze a cuccaimat és jöttem el valakitől.

Sokan adják a "jótanácsokat", hogy ki kell tartani, meg mindent meg kell próbálni, stb. Oké, nyilvánvaló, hogy nem az első rossz szóra lép le az ember - sőt, inkább az a jellemző, hogy nagyon is nehezen látjuk be, hogy ez együtt nem megy -, de nem is attól alakul ki az az érzés, hogy többé nem bírsz egy légtérben maradni a másikkal... Ez egy nagyon hosszú folyamat, ami elvezet idáig. Sok-sok probléma merül fel addig, és véleményem szerint mindenki igyekszik legjobb tudása és szándéka szerint helyrehozni a dolgokat.

A "nem tudom elviselni" és "nem akarok vele lenni" érzések akkor jelentkeznek, mikor a kapcsolatnak érzelmileg már gyakorlatilag vége, nem szereti az ember a másikat. Ilyenkor már nincs min gondolkodni, max. azon, hogy hova mehetsz...

szia! sajnos ez az állapot már a végső...volt idő amikor még próbálkoztam, sírtam, megint próbálkoztam, könyörögtem...stb....már nem akarom. A beszélgetést sem, őt sem, semmit...sajnos idáig jutottunk, de ezért azért mindketten nagyon keményen dolgoztunk, nem egyik napról a másikra ment.

Amit jelenleg szeretnék, a nyugalom, és az, hogy ne kelljen folyton tartani valamitől a saját lakásomban, és hogy több türelmem legyen újra mindenhez. Ez nem én vagyok, próbálom úgy túlélni, hogy arra gondolok, hogy ez elmúlik, ez csak egy átmeneti állapot.

Hm, ez van, sajnos...

szia. arra nincs lehetőség, hogy leüljetek, és kibeszéljétek magatokból a gondokat vagyis azt ami neked és a másik félnek nem tetszik? sokszor azon romlik meg egy kapcsi, hogy az ember mindig a másiktól várja a közeledést, vagy azt, hogy változtasson. de ott reked meg, ha nem közlik egymás felé, vagy nem jelzik, h igény lenne a változásra.

összeszorul a szívem a soraidon, veled érzek. :(

valahogy mégis valami más mederbe kellene terelni a dolgokat, mert tönkremész.

Szia!

Tudom miről beszélsz...sajnos én is hasonló cipőben járok. Már előre félek, hogy nemsokára hazaér...és megpróbálom úgy tervezni, hogy minél kevesebb időt töltsünk el együtt a közös helyiségekben, pl a konyhában....Az a baj, hogy én is magamat utálom már miatta...mert úgy érzem, általa én is rosszabb vagyok.

Azt hiszem, ha valaki eljut idáig, ez már visszafordíthatatlan.

V.

SZia!

Írtam privit.

Megjöttem a melóból, legközelebb csak vasárnap megyek:)

Stream!

Ez döbbenet..most olvasom..nagyon sajnálom:( Pedig annyira boldogan indult ez az egész..olyan boldog voltál..:( Mi történik? Hisz' szerelmesen szeretted a párodat, emlékszem..

Nagyon, nagyon sajnálom..és bárhogy döntesz, drukkolok!!!!!!!

Persze, én is így gondoltam. Férjemmel, csak a gyereken lesz a harc. Nem fogja jól viselni, hogy nálam lesz. Múltkor összevesztünk, azt mondta mérgében: már pakolhatsz is, de a gyerek az marad!!

A családtól is "tartok" mert mint említettem, egy újabb csalódás lesz nekik, hogy megint "befürödtem":(

Sehogy. Külön kell menni, főleg, ha még nincs gyerek.

Ahol van gyerek, ott érdemes próbálkozni a kapcsolat helyrehozásával, de ha pár hónap alatt nincs érzékelhető változás, akkor nem érdemes kínlódni.

Hahó van itt valaki?

Mikor a legalkalmasabb egy ilyen témát felhozni a családnak?!

Tényleg? :)

Nem tudom, hogy sírjak vagy nevessek! :)

Ne, sajnálatból ne.

Nekem, ha meg akart puszilni úgy elfordítottam a fejem, hogy a hátul a copfomat érte, úgy kifordultam!

Nálam, erős szó az utálat, de valóban néha a hideg ráz, ha hozzám ér:(

Nem tehetek róla, mit csináljak, nem megy. Nem kivánom:( Sajnálatból legyek vele?