Egy virtuális barátság története...

Drága lelki társamnak hívom magamban. Ő az, aki talán a legjobban közel áll a lelkemhez, még csak a gyerekeim sem ismernek úgy, ahogy Ő ismer.

Költői levelem is neked szól Jucuska.

Anno 4 éve is van már, hogy olyan mély gödörben voltam, amiből azt hittem, már soha nem jövök ki. Betegség, depresszió, öngyilkossági gondolatok éjjel-nappal. És épp akkor találtam rád: aki mindent meghallgatott és megértett. Lelki támaszom lettél és a sok-sok oda-vissza levél alapján megismertük egymást. Talán házasok között sincs ennyire őszinte kapcsolat.

Igaz, nem jött össze a személyes találkozás, de magamban 1000-szer eljátszottam, amint találkozunk a siófoki Víztorony alatt. Azonnal felismerlek és hosszú ölelkezés után könnyek gyűlnek a szemekbe.

Beülünk egy kávéra és kérésemre Whiskyt szolgálnak fel, amit TE a világért sem innál, de nem is erőltetlek, mert ISMERLEK. Milyen jó érzés, hogy ennyire ismerlek.

Tudom te is ismersz, hogy mennyire szétszórt és rendszert nem ismerő vagyok. Annyiszor megdorgáltál sok mindenért, de nem haragudtam, egy JÓBARÁT nem hízeleg, hanem segít. Az őszinteségével és barátságával.

Igaz nagyon megsértettelek, de igazán nem gondoltam, hogy annyira, hogy nem akarsz többet írni.

Hát így jártam a meggondolatlan, túl őszinte beszólásaimmal.

Én azóta sem haragszom rád és van egy kis fiók a szívemben, ahol mindig ott leszel. Nem is búcsúzom, mert velem vagy, mint Apám, te tudod, miért és hogyan.

Ha mégis olvasnád, akkor sem tartozol semmivel.

A barátságod életet mentett.