Barátság: érdekből kötődő kompromisszumok sorozata

Csakhogy ez egy illúzió, hamar rá kellett jönnöm, hogy a valóságban a traccspartik másról szólnak. Életkortól, helyzettől, környezettől függően a barátságokat egészen más mozgatórugók hajtják. A barátnő egy olyasvalaki, akivel bár hasonlítunk egymásra, ami a belső tulajdonságokat illeti, sőt még talán ez sem alapfeltétel, elegendő, ha csak a mindennapok során megértjük egymást, tudunk együtt programokat csinálni, beszélgetni, partyzni, pletykálni, kibeszélni másokat, tömören "dolgozni" a barátságon, de mégiscsak egy eszköz. Egy tartozék, amely arra jó, hogy az ember ne egyedül jelenjen meg különböző helyeken, bulikban, rendezvényeken, hogy legyen kinek elmondani az aktuális problémákat, esetleg tanácsot is kérni, de lehetőleg olyan tanácsot és véleményt kapjunk válaszul, amelyet hallani szeretnénk, amely jól esik a lelkünknek. Ellenkező esetben akaratlanul is megorrolunk rá, hiszen ha bizonytalanok vagyunk és tudván tudjuk lelkünk mélyén, hogy valami nincs rendben és barátnőnk ebben meg is erősít, akkor nincs biztatás, nincs vigasztaló szó és nem nyalogatják sebeinket.

Alapvető emberi tulajdonság, hogy szeretünk jobbak lenni másoknál. Velünk született a megfelelési kényszer, amely még inkább csiszolódik az évek során. Már az óvodában, amikor elsőként akartunk feljutni a legmagasabb mászókára, az iskolában, amikor oly szívesen dicsekedtünk szüleinknek, hogy 5-öst kaptunk matematikából, amikor a többiek csak 2-est vagy 3-ast. Barátok között sincs ez másképp. Ha megvesznek 2 ugyanolyan ruhát, és az egyik félnek jobban áll, mert a másikuk 6 kg-mal több, akkor a vékonyabb lány örömmel nyugtázza magában, hogy én sokkal jobban nézek ki benne, habár az arcán derűs mosollyal dicséri barátnőjét az új szerzeményben, aki bár a tükörben látja amit látni kell, de mégis jól esik neki, sőt azt várja el a másiktól, hogy biztassa és megsértődve hagyná el a szobát, ha a lány nemes egyszerűséggel kimondaná, hogy te ne vedd fel, rajtad nem áll jól.

Inkább elhallgatjuk az igazi gondolatainkat, annak érdekében, hogy fennmaradjon a kapcsolat, ne legyen sértődés, ne veszítsük el a másik közelségét. Társas lények vagyunk, szükségünk van mások jelenlétére az életünkben, akikkel megoszthatjuk és megélhetjük élményeinket.

Ezért létezik hát egy senki által ki nem mondott, mégis érezhető szabályok sorozata, egy paktum, amely lefekteti a megkövetelt normákat. Kössünk kompromisszumokat, mert mi olyan jó páros vagyunk, és ha nem akarunk egyedül maradni, ha el akarunk menni valahová, ahová kísérőpartner nélkül nem szívesen mennénk, akkor fenn kell tartani ezt a "barátságot".

A cikket a saját és a környezetem tapasztalatai alapján írtam, köszönöm, hogy elolvastál:)