Egy áldozat vallomása (beszélgetés)

Igen, gondoltam arra, hogy az eljárás során a sértett részben újraélné a borzalmakat. De azért van a család, a barátok, hogy támogassák, s egyetlen szemét se úszhassa meg azért, mert a bántalmazott nem elég erős lelkileg a procedúrához.

És az ilyen ügyekhez speciálisan képzett szakembereket alkalmaznék, akik tudnának arra ügyelni, hogy az áldozat ne legyen meghurcolva.

Nagyon sajnálom, ami veled történt, igazán megindított a történeted! Bár nekem ilyen megpróbáltatásokban nem volt részem, mégis minden tiszteletem a tiéd, hogy ezek után tovább tudod csinálni az életed és normális tudsz maradni! Én is azt gondolom, hogy ezek a sebek tényleg csak természetfeletti módon gyógyulhatnak be a lelkeden.

Nemrég nyitottam egy klubot, ahol Istenről fogunk beszélgetni olyanokkal, akik Nála keresik a válaszokat és a megoldásokat az életük problémáira.. Ha gondolod, csatlakozz hozzánk te is! Szeretettel látunk..:D

Mondjuk nálam akkor kezdődött ez az egész, amikor Édesanyám meghalt. Akkor voltam 8 éves és utána még 3 évet laktam faterral együtt ketten....szóval tényleg senki nem volt, aki észre vehette volna....vagyis persze voltak rokonaim, meg vannak is...de miután ők ezt megtudták évekkel ezelőtt, nem hittek nekem....ezért gondolom akkor sem hitték volna el, így utólag végiggondolva.

Pedig tudták/tudják milyen a faterom, mert állítólag nem ez volt az első ilyen eset....csak családon belül volt az első(amiről tudunk ugye)

Írtátok, hogy miért nem szól a gyerek, vagy kér segítséget. Csak a saját példámról tudok írni.

Mert gyerek voltam, mert a nagyapám volt, akit elvileg szeretnem és tisztelnem kellett volna. Anyám valószínűleg tudta, gondolom, átélte, de Ő gyenge volt, hogy megvédjen, ezért már talán nem is hibáztatom. Apám biztosan megvédett volna, viszont valószínűleg meg is ölte volna. Ami -akkor úgy gondoltam- az én hibám lett volna.

Viszont az egyetlen pozitív hozadéka az lett a dolognak, hogy a lányaimnál azonnal felismerném a jeleket, így Ők megmenekülnek ettől. Talán ezt kellett megtanulnom az élettől.

így már értem. Jobb is ha nem találkoznak, neked is, hogy megszakítottad a kapcsolatot! :-D

Én nem azt mondom, hogy minden áron bíróságra kell menni, meg napi szinten szemébe nézni és leköpni az illetőt.

DE el kell mondani valakinek a történteket és egyszer az életben felnőttként legalább szembeszegülni azzal aki ezt tette veletek (ha gyerekként ez nem történt meg), ennyire magatoknak is szükségetek van! Ha ezt meg teszed, akkor jutsz el odáig, hogy tudod, nem volt joga hozzá, másnak sem lesz a későbbiekben és büszkén, emelt fejjel tudod "lezárni", "feldolgozni" a történteket. Ez is egy hosszú út, de szerintem valahol itt kezdődik el... meg ott hogy most ide jöttök, leírjátok, "kibeszélitek" akár név és arc nélkül is.

Legnagyobb tiszteletem felétek, hogy kimeritek nyitni ezt a bugyrot, hogy beszélni mertek róla, hogy szembe mertek vele felnőtt fejjel nézni és hogy túl akartok rajta jutni! Erős nők vagytok, hogy egyáltalán idáig eljutottatok, ezt soha ne felejtsétek el!

Ha találkoznának, valószínűleg nem maradna életben.

De nem találkoznak. Ugyan úgy, ahogy én sem szoktam vele találkozni. Valahogy nem is hiányzik...

Tudjátok én 8 éves voltam amikor először megtette velem "azt" faterom....és tartott egészen 11 éves koromig.

Senkinek nem mertem szólni, mert konkrétan fenyegetett hogy ha bárkinek elmondom, akkor ez lesz meg az lesz...különben is maradjon a mi titkunk, stb.

Persze a mai eszemmel már másképp csinálnám, de akkor abban a helyzetben senkinek nem mertem szólni.

Talán annyi "jó" volt az egészben(bár ez egy igen erős kifejezés erre), hogy amikor a vége felé ellenkeztem, mondtam, hogy már nem akarom, mert nekem ez kurv@ szar, akkor békén hagyott...

De 3 év az akkor is 3 év...és igen csak nagy hatással volt az életemre. Természetesen negatív irányba.

Már hónapok óta tervezgettem, hogy én is megírom cikk formájában.

De nem mertem . Valahogy még mindig félek ezt bárkinek elmondani, hisz én érzem magam kellemetlenül miatta. Nem könnyű erről beszélni.

Akkor annyi idősen meg aztán végképp nem volt könnyű bárkinek is szóba hozni.

Az első ember akinek elmondtam, hogy mi történt, a jelenlegi párom volt. Muszáj volt neki elmondanom, mert igen is a szexuális életemet is befolyásolta a dolog.

Most már azért sokat változtam, talán túl is tettem magam rajta picit, hisz örökké nem járhat ez a fejemben, de soha nem fogom elfelejteni ami történt. Az biztos.

Örülök, hogy itt olyanokkal beszélgethetek akik hasonló cipőben járnak, viszont annak nem örülök, hogy ennyi embert érint ez a dolog:(:(

Jobb lenne inkább ha a boldog életünket oszthatnánk meg egymással:)

Én is gratulálok,és nagyon örülök,hogy vannak ilyen bátor asszonyok,akik nem félnek kimondani ha valami nem tetszik nekik!

Őszintén irigylem azt,aki ki mer állni saját magáért,és látjátok lányok,ezért hibáztattam magam kiskorom óta,hogy nem kértem segítséget.....

Szerintem 4-5-6 éves kor körül már érti a gyerek,akkortól lehet feszegetni a témát..

Drága Naneeee!

Nem is gondoltam egy percig sem,hogy hibáztatnál.

És megértem mennyire felháborít a tény,hogy vannak akik még egy fedél alatt élnek az elkövetővel,vagy éppen függnek tőle.

Tudod, pont én vagyok az aki lépten-nyomon azt hangoztatja,hogy "ha akarsz valamit,tedd meg!",vagy "Ne halgass másokra,tedd amit a szíved diktál",vagy éppen azt ,hogy "Nem igaz,hogy nem tudsz a saját lábadra állni!"......

Hát,igen!Én sem tudok,mert rájöttem,hogy tényleg könnyű mondani.... :(

Sokszor nem is tudjuk,hogy a másik embernek milyenek a körülményei,és lehet,hogy tényleg szabadulhatna,de nagy árat fizet érte.

Igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni,hogy így vagy úgy,de megvédjek másokat az ilyenektől!!

Babocska, nem hibáztatlak!!! Sőőőőt!

Persze, gyerek fejjel az ember nem is tudja, hogy ez mennyire nem OK-s és lebénul, stb.

Azzal, hogy Te anyukádnak utólag elmondtad és ő tovább mondta a családon belül, megtedted amit tudtál. Szerintem idő kérdése mostmár, hogy kibukjon az igazság, ha a rokonság tud róla (még he nem is akarja elhinni) jobban figyelni fog a lányokra a papa közelében... Persze ettől Te még nem leszel boldogabb, de lehet, hogy megvédsz másokat.

Úristen lányok!!! Van aki még mindig egy fedél alatt él az ilyen szülejével - vagy anyagilag függ tőle - vagy együtt ebédel az ilyen nagypjával, mintha mi sem történt volna???

NE!!! És még csodálkoztok, hogy ezt ők mai napig "normálisnak" gondolja? Meg azon, hogy Ti nem tudtok túllépni (nem elfelejteni, azt szerintem nem lehet) a történteket??? Tudom, meg voltatok - vagytok félemlítve, nem akarjátok sokszor anyáitokat szembesíteni a történtekkel, de akkor hol van a kiút??? Én anyaként azért törnék meg, ha ezt hónapokig - évekig nem venném észre (szerintem ilyen pl. akkor, ha apa a folyamatos elkövető nincs is, max anya NEM akarja észrevenni) és a lányom nem merné nekem elmondani...

Valaki korábban csodálkozott, hogy tényleg 10 nőből 9-et ért valaha zaklatás. Szerintem ez tényleg lehetséges, csak ne felejtsük, hogy zaklatás nagyon tág fogalom, és nem feltétlenül szexuális jellegű. De még a szexuális is elég gyakori.

Sokat gondolkodtam, hogy egy-egy családi összejövetelen felhozom a témát, de a mi családunk az a típus, amelyik kerüli a kényes témákat. Eleinte a múlt gyakran bekavart a kapcsolataimba, sok mindent tudnék én is következményeként említeni, de nem biztos, hogy mind összefügg vele. Az viszont biztos, hogy a szexhez fűződő viszonyom elég ellentmondásos, keverednek a saját vágyaim azzal, hogy undorítónak tartom, és gyakran érzem azt, hogy szex közben kiszolgáltatottá válok, és utána szégyellem is magam. Nem hiszem, hogy ha szembesíteném őt a tetteivel, akkor ez változna. De bármikor felmerül a téma, még mindig hatással van rám, és érzem, hogy teljesen nem tudtam túllépni rajta, még ha ritkán is jut eszembe.

Mancs97! Pedig azzal tennél jót magadnak és a többi lánynak is, ha kiborítanád a bilit! Valaki írta, hogy ezt temessétek el magatokban, felejtsétek el...

Nem vagyok pszihológus, de a trauma feldolgozása a szembesülés - szembesítés, kimondás UTÁN kezdősik el, és ez UTÁN tudtok eljutni odáig, hogy elfogadjátok a múltatokat és túllépjetek rajta. Ez, ha rokon, akkor mindenképpen érinteni fogja a családodat, és persze a szüleid aggódni fognak, de legalább neked többet NEM kell képmutatóan kedvesnek lenned mondjuk a nagyapáddal, ami tuti romboló hatású a személyiségedre és neked segíteni fog a felépülésben. CSAJOK merjetek már "önzőek" lenni így 10-20 év után, és NE másokra gondoljatok, hanem magatokra!!! Ha az elkövető idegen, akkor is kell, hogy segítsen nektek a szűk családotok és igen, ehhez tudniuk kell az igazat! Igen, anyukátoknak ez fájni fog, de TE lettél áldozat, ne te akarj másokat megkímélni. Rendőrség téma... ebben nem vagyok biztos, tök egyszerű lenne azt mondani, hogy feltétlenül forduljatok rendőrhöz, de erre azt mondom, hogy a mai társadalmi viszonyok közt, még tényleg titeket hurcolnának meg, ha erősnek érzitek magatokat hozzá, akkor nagyon jó! Ellenben ha nem azt is meg tudom érteni. Felnőtt fejjel én az elkövetővel ha nincs is bírósági tárgyalás, szembe állnék, megmondanám neki, hogy amit tett megbocsáthatatlan és mondjuk meg is fenyegetném, ha az ismétlés (más gyerekkel) veszélye fenn áll, hogy felnőttként nem fogod hagyni, magad fogod őt a rendőrségre beráncigálni és akkor nem ússza meg ennyivel a dolgot. Vérszagra gyűlik az éjjeli vad, ezek a mocskok csak a gyenge gyerekekkel merik felvenni a harcot, ha támogatással és felnőttként elé állsz, úgy hogy tudod nem félemlíthet meg többé, akkor meg fog hátrálni, Te meg elindulhatsz az utadon, letéve a pakkod egy jó részét.

(nekem egy ezred ennyire fajsúlyos esetem volt, egy baráti társaságban furikáztak minket esténként és egyszer a barátnőimmel 2 olyan fiúval voltunk már csak a kocsiban, akit nem ismerünk annyira, az egyik srác vezetett, a másik velünk hátul - na ő elkezdett úgy fogdosni, ahogy nem kellett volna - és egy-két mondatával éreztette, hogy kiszolgáltatott vagyok. Szerencsésen kiszálltunk a kocsiból, legközelebb porig aláztam az összes haverja előtt az ügyész urat - merthogy az volt. először én éreztem magam zavarban, de láttam hogy éppen egy másik lánnyal szórakozik, aki meg balhét nem akart csinálni egy jogász bálon - a ruhája alá nyúlkált, úgy hogy más ne lássa - és itt nálam elpattant egy húr, kiosztottam, hogy egy aljas, gerinctelen féreg, aki olyan szánalmas, hogy máshogy nő közelébe sem tud jutni, ennek meg volt a hatása, persze, mindenki rajta röhögött, nekem ennyi elég volt, meg a másik lánynak is)

Ezt a rendörnyomozót úgy rúgnám ki a testülettöl hogy a lába nem érné a földet,mert ennek a büncselekedettnek a felső büntetési tétele 10-év/minösitéssel több/és addig nem évül el.

Ez a nyomozó egy lelkiismeretlen lusta disznó.

Szia!Én írtam,hogy nem tudom szánni mikor szenved.

Egyszerűen kihalt iránta a sajnálat a szívemből...

A hitem rengeteget segít,és Istenben látom a kiutat,és örülök,hogy leírtad ezt,mert vissza igazolja,hogy jól látom a helyzetet,és a hit segít.

Nagyapám pont az ellentetje ennek:nem nőgyűlölő,hanem pontosan az vezetett idáig,hogy világ életében falta volna a nőket,de nem jött össze.Most 78 éves,és még mindig néz pornót,ha alkalma van rá...:(

A megbocsátásomat elnyerheti,de csak miután eltávozott.Hidd el,nem kívánom a halálát,de nem tudok megbékélni vele.

Felszabadulok,ha nem lesz már.

Csúnya dolog,de ez van.

Az én történetemben valószínűleg legalább négy lány érintett, ebből hárman egy férfinak az unokái, én szerencsére nem, nekem a lányok közül kettő unokatestvérem. Velem éveken keresztül azt csinálta, hogy simogatott intim helyeken, csókolgatott. Én hülye meg azt hittem, ez normális, hogy ezt meg lehet engedni, és nem tiltottam meg. Egészen kb. 14-15 éves koromig, akkor döbbentem rá, hogy ezt nagyon nem kellene, azóta következetesen hárítom az érintését. Szerencsére évente kb. 2-3-szor találkoztam vele, de az unokái többet. És csak nemrég tudtam meg, hogy az unokatesóimat molesztálta, és kikövetkeztettem, hogy a pasi miért volt ellenséges a harmadik lányunokájával és annak anyjával. Valószínűleg az a lány elmondta az anyjának és balhé lett belőle, nem hittek nekik (a lányunokának és a menynek). Hármunknak már családja van, gyerekkel, de a negyedik lánynak még csak kapcsolata sem volt, pedig már 29 éves, és nagyon szép lány.

Néha szeretném nyilvánosan a szemébe vágni a pasinak, hogy mennyire undorító dolgot csinált, de a szüleim nem tudják, hogy ez megtörtént velem, és nem szeretném, ha emiatt aggódnának, vagy szomorkodnának. Ahhoz már túl régen történt, a pasi meg ugyan él még, de legalább 3 szívinfarktusa volt. A halál túl enyhe büntetés lenne számára, de mindig ott lebeg fölötte.

Vegigolvastam hozzaszolasaitokat, es mar nem tudom melyikotok irta, hogy az ilyen embert nem kell szanni.

Egyetertek eggyik oldalon, viszont masfelol igenis szanni kell az ilyen ferfit!!!

Ezeknek tobbsege mar gyerekkoratol nogyulolo.

Egy ferfi azt irta , hogy "mi ferfiak nagyon jol tudunk alakoskodni, megjatszani". Es ezert sokszor a kornyezet semmit nem vesz eszre.

Kedves Babocska jol teszed ha a lelkedben levo urt Istennel toltod meg es az O igazsagaival.

Az embernek nem vallasra van szuksege, hanem Istennel naponkenti kapcsolatra. En nem lepodom meg, hogy egy pap is pedofil, mert csak vallasos es az SEMMI.

Minden emberben van egy ur amit csak a teremto Isten tud betolteni.

Es a teljes nyugalom megis csak akkor jon el minden "megnyomoritott" ember szamara ha meg tud bocsatani. Higyjetek el ezt mindenki tapasztalhatja...

Már így is sokat adtál!!!!!

Ahogy olvastam a hsz-ed rájöttem miért titkoltam.....Köszönöm!!:)