"Drága" munkahelyem (beszélgetés)

Azóta kicsit állást változtattam, de maradtam annál a témánál, még mindig nem a szakmám, de megszerettem, jól fizet, jó a társaság...

Talán még sem olyan rossz.

Nekem is gondom volt a munkahelyemmel, konkrétan a főnökömmel.

Munka közben végeztem el a fősulit és ígértek jó beosztást, ha végzek (saját kölségen tanultam). Ebből ugye nem lett semmi...Csak azok kaptak jó beosztást jó fizuval, akiket a cég továbbtanulás terén anyagilag is támogatott (rokonok, részvényesek).

Papír nélkül voltam laborvezető (laboráns bérrel), a főnököm munkáját végeztem. Már előtte is nekem volt a legmagasabb, szakirányú végzettségem (technikus). Fokozatosan egyre több munkát kaptam. A fősuli utolsó évében betettek helyettesítőnek (volt, hogy éjszakás műszakban is dolgoztam)! Jobb tanulmányi eredményeim voltak, mint az egyik kollégámnak, aki a főnököm szeretője volt, hát elkezdtek fúrni. Hogy még izgibb legyen a történet tesóm látta, hogy a főnökasszony és a fent említett kollégám smároltak (mindketten házasok). Na onnantól mindenbe belekötöttek azok ketten. Közben megismerkedtem a férjemmel, kerestem másik munkát és amikor már biztos volt, hogy felvettek közöltem a főnökasszonnyal, hogy aznap dolgoztam ott utoljára. Azt hittem ott fordul le a székéről. Ez pont megfelelő elégtétel volt számomra! Karattyolt még mindent, hogy ezt hogy gondoltam, és mindent kiadtam magamból, ami bántott.

Késöbb hívogattott a volt főnököm, hogy ezt-azt segítsek, de megmondtam neki, hogy addig kellett volna becsülnie, míg neki dolgoztam....

Úgyhogy csak azt tudom tanácsolni, ha sz.r a munkahelyed, nem érzed jól magad keress másikat. Hidd el megéri! Merj változtatni!!! Ja és azóta sokkal nagyobb az önbizalmam is!

Bár ez nem ide tartozik....

Irodai munkára keresek egy talpraesett embert Bp-re hosszú távra. SOS.

Írjatok priviben!

Megértelek téged.Én is más pályán indultam el,mint annak idején elterveztem.Csak annyi a külömség hogy érdekel is.Eü-böl átnyargaltam a pénz világába és sok jo dolgot tanultam és tanulok amit magamnak is hasznosítok.

De fel a fejjel neked is sikerülhet ha akarod.

Sok sikert

Ha a munkahelyemre gondolok, furcsa gondolataim támadnak.

Nem ezt tanultam! Nem ezt akartam! Megterveztem az életemet, s a munkahelyemet, s most önhibámon kívül úgy néz ki, soha nem kerülhetek vissza. Nagggggyon rossz, szívbemarkoló érzés.

Helyette olyan helyen vagyok, ahova sosem vágytam, olyan dolgokat kell csinálnom, ami soha nem érdekelt. Mindezt azért, hogy legyen kenyér az asztalunkra.Sokszor hajnaltól késő estig. S mi van ha nem vállalom? Mehetek az utcára. Elég jól keresek, annyit legalább mint a hivatásommal, mégsincs az a happy érzésem. még akkor sem, amikor bejelentik, hova kell mennem külföldi kiküldetésbe. Mert nem kérdezik ráérek-e, meg tudom-e oldani? Egy 40 éves nő ne parázzon, ne siránkozzon, örüljön, hogy van hova bemennie dolgozni.

Ha tudtam volna 18 évesen, hogy ez vár rám, másfelé indulok tanulni is.

Tudom, tisztában vagyok vele!

Volt hogy én is sokat nyeltem, és volt hogyha nyelni akartam volna is: nem tudtam mert még munkahelyem se volt.

Teljes mértékben megértem ezeket a problémákat.

Azt hiszem ez a cikked egyre jobban tükrözni fogja a valóságot és adja vissza mind azt amit éreztél. Én ápolónőként dolgozom, még most ki tudja meddig. Egy helyi kis kórházban. Nem csak a szerződéseseknek, hanem még a fix embereknek is bizonytalan a jövője. Szeretem a szakmám és nem tudnék magamnak mást elképzelni. Csak a fentieket soha semmi nem érdekli és nem is fogja.

Nekünk meg ki kell tartani, és csinálni kell lesz ami lesz .. és bizzunk...

Sajna nehéz továbblépni ilyen helyzetben,a munkalehetőségek korlátozottak.Nagyon.

Főleg olyan munkahelyet találni ahol a cikkben lévő dolgok nem valósulnak meg.

Én is nagyon együtt tudok érezni veled.

Engem az előző munkahelyemről nagyon gusztustalanul, úgymond koncepciós módszerrel távolítottak el... Aztután, hogy egy fiatal kollegámmal egyetemben rendbetettük a sok sz..t, amit az a két nő, aki a mai napig is ott van, évek alatt dilattantizmussal és lógással felhalmozott! No comment!

A következő (jelenlegi) munkahelyemen volt/van egy nem kimondottan a főnököm, de vmi olyasmi, aki rájött arra, hogy nem tud hülyére venni, és veszélyes lehetek a pozíciójára, ezért mindenféle pletykákat kezdett el terjeszteni arról, mennyire nem dolgozom, és amit csinálok az sem jó. Igaz, erről ő semmit sem tudhatott, mert egész heteken keresztül alig láttuk az irodában, de dumnálni azért tud nagyon. Közben szerencsére terhes lettem, és most itthon vagyok, de valszeg nem lesz hova visszamennem dolgozni.

Végül az egészben az keserít el a legjobban, hogy akikkel napi sok órában együtt dolgoztam szeretnek, a jelenlegi beosztottaim, és a volt kollegáim is. Akiknek a munkámat értékeli kellene, azok anélkül hogy arról képük lenne, pusztán szubjekív indokokból próbálnak eltávolítani, és mindennek semmi köze a ténylegesen elvégzett munkámhoz.

Hát ez van!

Tudom, ezzel senkinek sem segítettem, de legalább tudjátok, vagyunk így még páran!

Nagyon sajnálom,azt ami veletek történik.Mégis valahol büszke vagyok rátok,amiért még így is válalljátok a munkát.Gondolom ha lenne 10 hely közötti választás,ti is a jobbikat választanátok.De ennek hiányában itt kell dolgozni.Ez a lényeg,hogy dolgozni és nem otthon sírdogálni.

Fel a fejjel,jön még jobb is!