Diploma - igen vagy nem?

Sokan azt mondják pénzkidobás, tele az ország diplomás munkanélkülivel...

Vagy: érettségivel is van állásom, minek akkor a diploma...

Ismerős? Szerintem sok embernek az lehet.

Még mielőtt bárki megvádolna, nem dolgozom a felsőoktatásban, és egyik főiskolának sem akarok/szeretnék reklámot csinálni. Egyszerűen csak szeretném leírni, hogy én miként látom a felsőoktatás szükségességét, avagy hiányát ma Magyarországon.

Persze nálam sem ment egyről a kettőre. Valószínűleg nem én vagyok, és nem is én leszek az első, aki az érettségi után úgy gondolja soha többet iskolapadot! Nálam sem volt ez másképp. Ma már tudom, nem tettem helyesen. Persze az érettségit és a főiskolai éveket összekötő "hintapalintában" voltak nagyon szép éveim.

Sokat utaztam, jó munkahelyem volt, de valahogy úgy éreztem, többre vagyok hivatott.

Huszonhét évesen szántam rá magam a továbbtanulásra. Szülői presszió nem volt, csak nagyon örültek, hogy végre elszánom magam. A máig is nagyon divatos kommunikáció szakot választottam egy budapesti főiskolán. A nyílt napon elmondta egy volt hallgató, amit én is átéltem ezután: "Nagyon jó volt idejárni, jó tantárgyak, jó tanárok, jó közösségi élet, de a vizsgaidőszakok húzósak lesznek".

Gondolom, nem mondok ezzel újat, hiszen ez valószínűleg minden iskolában így van, legalábbis ami a vizsgaidőszakot illeti. Jó kis osztály jött össze, és amitől féltem, hogy rengeteg újgazdag, elkényeztetett fiú/lány lesz, nem igazolódott be. Legalábbis nem levelező tagozaton. (Nappalin annál inkább).

Sem általánosban, sem középiskolában soha olyan jó osztályközösségünk nem volt, mint egy - ki gondolta volna - levelező rendszerű főiskolai képzésben. Tudnék erről napestig írni, de nem cifrázom. Egyszerűen: tök jó volt.

A három év eltelt gyorsan, közeledett a vége, és a mindent eldöntő vizsga, amitől - most már bátran állíthatom - legalább annyira félünk akkor ott, mint az érettségitől a középiskolában. Mint akkor is, most is kiderült azonban, hogy hacsak az ember le nem lövi a vizsgabiztost, nem valószínű, hogy megbuktatják. Ettől függetlenül, tanulni kell. Sokat.

Igazából fogalmam sincsen, hogy az államvizsga drukkja összehasonlítható-e mással? Tulajdonképpen minden vizsgától félünk. Ez azonban mégis más: az embernek felnőtt élete lesz! A szó mindenféle értelmében.

Az államvizsgán egy hallgató kb. öt percig vizsgázik, és bátran állíthatom, hogy ebben az öt percben tényleg nem tudjuk, hol is vagyunk valójában. Magunk előtt öt fejet látunk, miközben magassarkú cipőben, nejlonharisnyában, vagy a fiúk öltönyben-nyakkendőben "küzdenek".

Aztán a bizottság megköszöni, és következik az újabb idegtépő várakozás a végéig, mikor már mindenki felelt, és megtudjuk, hogy diplomások lettünk-e vagy sem.

Felemelő érzés, mikor a jó hírt - melyre legkevesebb három évet vártunk, kifizettünk egy csomó pénzt, éjszakákat és nappalokat tanultunk át, és sokszor nevettünk vagy sírtunk egy-egy zh. vagy év végi vizsga sikeressége vagy sikertelensége láttán - megtudjuk.

Hazudnék, ha azt írnám, nem voltak éjszakai tanulások, sírások, nevetések... Vagy nem voltak olyanok, amikor legszívesebben feladtuk volna.

Aztán újabb erőt és energiát kapunk, hogy honnan nem tudom, és rájöttünk, talán megéri.

A sikeres államvizsga után pedig nem kérdés, hogy MEGÉRTE.