Depresszió, vágy az öngyilkosságra (beszélgetés)

Eddig nem foglalkoztam ezzel a témával, most csak véletlenségből nyitottam ide.

A két esemény között eltelt egy-két év. Egyébként 5 literjével vesszük a benzint, hol a szüleim, hol én, csak azért, hogy az autó ne álljon le teljesen, időnként megyek néhány kilométert vele.

Amúgy kivonattam a forgalomból, mert nem tudom fizetni. Már harmadszor, tehát másfél éve lesz...

Nem a közvetlen "templomegereség"-ről van szó, hanem ha az embernek valamikor volt egy bizonyos egzisztenciája, hidd el, rohadtul nehéz arról lemondani. Kényszerből.

Most egyébként 1024x768 felbontással megy a laptopom, mert már olyan régi, hogy leállt, mint a rossz tévé: se kép, se hang! A gyerekem kicsit tudott rajta segíteni, de újat kellene vennem, mert se okos telefonom, se semmim, és ha ez elvész, akkor teljesen el leszek vágva a világtól. És ez anyagilag is ki fog hatni, mert én innen intézek mindent, a befizetéseket, a kapcsolattartást, az olcsóbb vásárlást (ne feledd, pici falu, egyetlen bolttal, mindenért annyit kérnek, amennyit akarnak; és kérik is!)

Itt még iskola sincs, orvos, gyógyszertár, semmi!

Bizonyos egzisztenciális dolgokra még nagyobb szükségem lenne, mint régen, a városban. De csak csúszok egyre lejjebb :(((

És a gyereked?

Ő nem számít?

Teremts neki szép ünnepet, ettől a Tiéd is szép lehet ...!

Cipőd, kenyered nem volt, de benzin a kocsidban, hogy megöld magad igen.

Felhívtad a szüleidet, hogy vigyenek kaját, tehát megoldottad. Nem haltál éhen. Ez nem lehet ok az öngyilkosságra. Örülök, hogy nem sikerült.

Amúgy most is csak egy cipőm van, de nem azért mert nem tehetném meg, hogy több legyen, hanem azért mert teljesen felesleges.

Elhiszem, hogy beszűkül az ember tudata az anyagi helyzete feletti elkeseredésében, de ne állítsuk már be úgy, mintha ez elfogadható ok lenne az öngyilkosságra.

Hahhó!

Mindenki jól van?

Éltünk ilyen körülmények között, csak a gyerekek ettek, Férjem zsíros kenyeret, én a héját. Éveken át. és jelenleg is 3 ruhám, és 2 cipőm van. Mennyit

gyötrődtem, hogy bűn volt-e a gyerekek ellen születésük. De annyira hittem a jövőben, és nem tudtam, milyen sorscsapások és betegségek jönnek még, azt hittem, szörnyű gyermekkorom után már csak jobb jöhet...

KEDVES Linnax*, betűröl betűre igazad van. Állítólag amikor néha kissé feltisztultam, minden csövet kitéptem magamból, és euthanáziáért könyörögtem. Kikötöztek. Dializáltak. nem emlékszem... Utána jött a pokoljárás, testileg is, de lelkileg azért, mert én már befejeztem, s most mégis el kellett indulni egy úton, ami soha többé nem lehet öngyilkosság, noha nem bántam meg.

Nem örültem, de családomért ÉLETRE készültem.

garfield, éheztél Te már életedben? De úgy igaziból!

Volt, hogy felhívtam a másik megyében lakó szüleimet, hogy jöjjenek, de most, mert egy falat kenyerem sincsen!!

Én meg a szerelmi öngyilkosságokat nem értem meg! Na?

Tudod mit, nem akarok rosszat kívánni, tehát inkább csak próbáld ki, hogy pl. egy hétig nincs kajád, csak egyetlen szobát fűts, valami régi-régi ruhádat hordjad csak, és egyetlen cipő kivételével dobd ki mind.

Én jártam már úgy a suszternél, hogy csinálja meg hamar a cipőmet, mert csak ez az egy van...

Nos?

Tudod nyolc, nagyon fel vagyok háborodva rajta, hogy a szenvedő állatokon szabad segíteni, pedig ők még az akaratukat sem tudják kinyilvánítani, a szenvedő embereken pedig nem! Legalábbis, akinek nincs annyi felesleges pénze, hogy svájcba menjen (azt hiszem, ott van egy klinika, ahova járnak a nagybetegek!

Én azt az anyát sem ítélem el (szemben a jogászokkal), aki megfojtotta a szörnyű fájdalmai miatt könyörgő gyermekét.

Biztos sokan most is elítélnek, de én már nem félek a haláltól, természetesnek veszem, mint egyes népek, mert minden ember más, és ezt tudomásul kellene venni!

Talán minden egyéb különbözőséggel szemben is sokkal toleránsabbak lennénk, ha ezt elfogadnánk.

Nyolc, szebb napokat!

Ezt én is egészen pontosan így gondoltam!

De hogy elhidd a komolyságot:

első alkalommal két évig szenvedtem lelkileg, mert ki volt tűzve az időpont. Biztosan tudni, hogy meghalunk, rosszabb, mint maga a halál. Mindent pontosan megszerveztem, ne jöjjön senki, minden ajtót bezártam, még arra is ügyeltem, hogy a kulcsot kivegyem, hogy ne kelljen betörni az ajtót, hanem anyámék be tudjanak jönni a nekik adott kulccsal.

A 40 db altatón (életemben nem szedtem, de akkor direkt gyűjtögettem, mindig panaszkodtam a háziorvosnak), tehát ezen kívül én is hozzáadtam még egy kis ezt-azt, amit úgy gondoltam, hogy "használ". Akkor tényleg csak egy hajszálon múlt, mert még otthon kimosták a gyomromat, mert nem bírtam volna ki a kórházig!!

Máig sem derült ki, hogy miképpen találtak rám, mindenki össze-vissza beszél. Az tény, hogy nem én kértem segítséget!! Érthetetlen!

A második alkalommal szintén a gyógyszerek, aztán a garázsban befeküdtem a kocsimba és beindítottam. Szép békésen el is aludtam. Mondta is a háziorvos, hogy jól bebiztosítottam magam. Igen, csakhogy pont ez "mentett meg", mert a benzinszagot (mint kiderült, ekkora töménységben) nem bírom, és olyan hevesen hánytam, hogy ami gyógyszer még nem szívódott fel, az ott kötött ki a garázs padlóján.

Ekkor felhívtam a mentősöket, mondtam mi van, valószínűleg már elég zavart voltam, kérdezték, hogy akkor ki az öngyilkos, hát én - mondtam. - Csak felébredtem, és mivel nincs több gyógyszerem, mert mind megettem, akkor jobb lesz, ha most bemegyek a kórházba. Olyan sikeresen kihánytam a javát, hogy most ki sem mosták a gyomromat, mert nem volt értelme. Igaz, két napig még elég kómás voltam.

Szóval így ment fuccsba mind a két nagyon-nagyon komolyan akart, megtervezett "figyelemfelkeltésem".

Abszolút ateista vagyok, de én sem tudtam más magyarázatot találni, mint hogy még van valami dolgom. Csak még semmi nyoma, hogy mi. Majd egyszer kiderül, ha...

Ja, és a második már veszélyesebb volt, mert nem megtervezett, hanem azonnali, spontán tett volt, nem is emlékszem, hogy mi indított be. Ezen is sokat gondolkodom.

Szóval ennyit a műbalhékról.

Ha valaki "jelet" ad, azt mindig nagyon komolyan kell venni. És nem csak azért, hogy megmentsük, hanem már azért is, hogy tudjuk, hogy segítséget kér, hogy tényleg szüksége van valakire. És ha ez többször megtörténik, akkor nem jól próbáltunk segíteni, ekkor érdemes más embert keresni, találni. Akár egy jó orvost, akár egy hasonló vadidegent.

És most már tényleg befejezem, mert én nem a segítségkérők közül vagyok, nincs szükségem lelki támaszra.

Volt ott azért más is ....

De tényleg ne adjunk tippeket!

Veszélyes ez a dolog.

Molnár Csilla Andrea szépsékirálynőnek elég volt huszonvalamennyi az apja szívgyógyszeréből.

Pedig ő biztosan nem akart meghalni.

Nem is kellett rátalálni, magánál volt és segítséget kért és kapott, mégsem sikerült megmenteni.

De nem instabil felnőtteknek, vagy itt kóborló instabil kamaszoknak:)

Mindezek mellett azt gondolom, hogy Téged is a hányadékodban találtak meg, mert az emberi szervezet jól ki van találva ... :)

Hajnalban 3 erős hányás elleni kúp, hasfogók,s ahogy a férjem elment, 30 tuti gyógyszer 1 deci töményben oldva, majd az összegyűjtött 300 izomlazító, szívműködés lassító, vérnyomáscsökkentő, öt féle altató, nyugtató, stb,

kefírbe keverve, hogy gyorsan kanállal lecsússzon,

és este 6-kor találtak meg állítólag....