Debreceni Virágkarnevál.Voltál már?Tetszett? (beszélgetés)
Sziasztok!
Mondanátok szép helyeket Debrecenben, amit érdemes felkeresni?
Igen én már voltam a mamámmal nagyon szép volt , mivel siófoki vagyok így már előtte nap ott voltunk Debrecenbe nekem a város is nagyon tetszett , 20-dikán reggel már 8-kor kint voltunk és vártuk a felvonulást.
Még egyszer meg nézném.
az idén nagyon silány lesz a program...
Tavaly a karneváli héten minden este popzenei koncert volt, most úgy tudom csak 18.-án lesz R-GO koncert.
A tűzijátékra meg már nem is érdemes menni, a tavalyi is tök gáz volt.
Igen, Debreceni lakosként a családommal ez az alap, hogy a karneváli hetekben gyönyörködjünk a csupa virággal feldíszített városban és élvezzük a programok adta lehetőségeket. :-D Ezekben a napokban többszörösére nő a város lakóinak száma, annyi ember látogat ill. vendégeskedik ide. A karneváli menet pedig valami hihetetlen élményt nyújt felnőtteknek, gyermekeknek egyaránt.
Itt az idei rendezvény program menete, remélem kedvet kaptok, hogy ellátogassatok a karneváli hetekre! :-))))
Jó szórakozást!
Igen láttam, olyan volt mint a tavalyi.
Azon én is fel voltam háborodva, hogy sok agyatlan szülő a pár hónapos pici babáját is kiviszi. Sok gyerek már félájult volt a fáradságtól és nem csak a picik, hanem az 1-2 évesek is. Anyuka, apuka nem zavartatta magát, jól elvoltak a rokonokkal ismerősökkel, hagy ordítson az a szegény gyerek. Főleg, hogy jó későn kezdődött a tűzijáték. Nem komplettek.
Én nem a 2005-ös karneváli tűzijátékot említettem, hanem a 2005-ös bajnoki ünnepségi tűzijátékot. Túlszárnyalta az összes aug.20.-it.
Vélemény a Debreceni virágkarneválról: én már többször részt vettem rajta, szerintem egész jó, bár az idei programja kicsit lapos volt, a kocsik jók voltak nekem nagyon tetszettek csak a táncos műsorok voltak elég laposak, zömében mazsorett csoportokkal volt tele.
Igazi célja a hozzászólásomnak egy jó tanács mindenkinek: a nagystadioni belépő jegyek megváltásával az ember legyen óvatos. 2 éve mikor utoljár lennt voltunk 800Ft-ért (az ár nem 100%-ék) voltunk bennt a nagyerdei stadionban az egyik oldalsó tribünön, ahonnan ülve úgy nagyjából 90%-ban láttunk mindent úgy, hogy a helyszinen vettük meg a jegyet.
Idén gondoltuk beülünk a középső tribünök egyikére: ez alatt az A vagy a B részleget értem, Ide a jegyet az ember vagy előre megveszi, vagy ha helyi lakos és korán kit tud menni akkor a helyszinen. A jegy nem csekély 1600Ft + 200Ft kezelési költségbe került, és érkezési sorrendben lehetett leülni. A jegyen 10.00.-ás kezdé állt, mi 9.00-kor ott voltunk, és már majdnem tele volt.
Sőt mondhatni az igazi olyan helyek amikért az ember tényleg kifizet ennyi pénzt már mind foglaltak voltak, és csak egy másik szektorrészben amit szintén A szektornak neveztik volt még hely, de onnan semmit nem lehetett látni. Én személy szerint 1800Ft-ért 4 órát álltam végig, hogy lássak is valamit a műsorból.
Maga a stadionban a programok szervezése is szörnyű volt, ugyanis vagy csak a dísztribünnek adták elő, ahol csókosék ültek, vagy a virágkocsik álltak rá úgy a tánccsoportokra, hogy nem lehetett látni semmit. Ja nem mellékesen több jegyet adtak el, mint amennyi hely ténylegesen volt, szóval... mindenkinek saját belátására bízom ez után mire gondol.
Jó tanács tehát mindenkinek: alaposan gondolja meg, hogy bemegy-e a nagyerdei stadionba, illetve, hogy vegyen-e előre jegyet, ugyanis ez ennyi pénzért elég nagy csalódás volt, úgy hogy két éve majdnem feleannyiért többet láttam, és akkor legalább tudtam miért csak a műsor 90%-át láttam rendesen.
A 2005-re már nem emlékszem,lehet,hogy nem is láttam...ám a tegnap esti igenis szép volt!Láttad?
A meleg és a tömeg már nem annyira!:(
Nem is tudom honnan jön elő az a rengeteg ember?No,meg azt a sok "agyas"kisgyerekes szülőt,aki a 0-3 éves gyermekével toszúl,aztán csodálkozik,ha a gyereket,gyerekkocsit letapossák és sír a kicsi a tömeg miatt.Csak azért,hogy elmondhassa,hogy voltunk,láttuk...:(
Csak ezért nem megyek el én sem!
Parkolni egyáltalán nem lehet a környéken,de azt a nagy tömeget sem bírnám.
Pedig szívesen megnézném már élőben is!
Ha még nem voltál,akkor gyere el Debrecenbe,ha másért nem legalább a kövi fórumon elmeséled milyen volt.
A virágkocsik nagyon szépek,bár én sajnálom azt a millió szépséget,akiket feláldoznak a fiesta kedvéért.
Az esti tüzijáték már-már vetekszik a pestivel,gyönyörű szokott lenni.
Egyszóval,holnap itt a helyed,ha teheted.Mindenkit szeretettel várok-képletesen-Debrecenbe! :o)
Rég óta szeretnék eljutni oda,,de sztem ez idén is kimarad sajnos:(
pedig nagyon megnézném!!
Debreceni vagyok, de én már nagyon unom. Több, mint 30 éve nézem. Pár éve a lányom miatt kötelező. Ebben az évben már a fiamat is visszük. Nekem kész szenvedés.
Tizenévesen nagyon élveztem a forgatagot, de ez már a múlté.
További ajánlott fórumok:
- Akik a debreceni Kenézyben szültetek! Tapasztalatok?
- Kismamák, akik a debreceni klinikán szültek vagy szülnek
- Nyilas Misi... Nem lesz többé debreceni diák
- Debreceniek ide, vagy azok akik Budapesten élenek, de Debreceniek
- Voltál már Hódmezővásárhelyen? Hogy tetszett?
- Lesz 2012-ben is Debreceni Virágkarnevál?