Cicám története

Állatok között nőttem fel és anyukám arra nevelt, hogy szeressem az állatokat és ha lehet inkább menhelyről fogadjak örökbe és ne több tízezret költsek arra, hogy cicám, vagy kutyám legyen.

A történet ott kezdődik, hogy kb. 1 éve élek együtt a barátommal és nyár végén döntöttünk úgy, hogy lesz cicánk.

Fel is kerestem itt Budapesten egy neves menhelyet. Kiválasztottam interneten egy aranyos fiú kölyök cicát. Órákon keresztül e-maileztem velük. Leírtam, hogy egy kis lakásban lenne a cica, hogy a szüleimnél milyen és hány állat van, és én bolond még azt is leírtam, hogy az anyukám egyik ivartalanított cicája macska AIDS-ben szenved (ami emberre nem veszélyes és ha ivartalanított az állat, akkor a többi cicára sem). Nagy nehezen megkaptam az ideiglenes befogadó telefonszámát, mert a kölyök macskákat nem a menhelyen szállásolják el. Még aznap el is mentem megnézni a cicát.

Kedves, játékos és aranyos volt. A nő akinél volt azt mondta, hogy másnap elvihetem.

Amikor hazaértem, boldogon meséltem a páromnak, hogy megkapjuk a cicát. Vettem neki almot, macskahordót, ennivalót, játékot szóval mindent amire szüksége lehet.

Másnap délelőtt jött a telefon az ideiglenes gazditól, hogy beszélt e menhellyel és megtudta, hogy anyukáméknál az egyik macska AIDS-es, ezért ő nem adná nekem oda a cicát. Hiába magyaráztam, hogy máshol lakom, hogy nem fognak találkozni, és hogy az utcán is találkozhat beteg cicával akitől bármit elkaphat, nem érdekelte. Az volt a kifogás, hogy ők nem adnak oda csak úgy bárkinek állatot, hogy mindenképpen jó helyre akarják küldeni. Ez volt a beszélgetés vége. A cica azóta is a menhelyen van.

A beszélgetés után sírva hívtam fel anyukámat, hogy miért lesz valaki azért nem megfelelő állattartó, mert olyan helyről jön, ahol a halálos beteg állatot nem elaltattatják, hanem inkább a jóval drágább kezelést választják. Teljesen magamba zuhantam, nem értettem, hogy mi a baj velem.

Két nap múlva összeszedtem magam és internetes apróhirdetésekben kezdetem keresgélni.

Végül a Budaörsi menhely egyik ideiglenes befogadójánál találtam meg azt a cicát, ami most nálunk van. Elmentem a lányhoz a megbeszélt időpontban, vittem a macskahordó kosarat. Elmeséltem mindent, hogy hova kerülne, hogy anyukáméknál van egy AIDS-es cica, és a másik menhellyel történteket is. Itt nem volt probléma, örültek, hogy jó helyre kerül a cica, és hogy szeretni fogjuk. Minden gond nélkül odaadták. A feltételek ugyan azok voltak, a cica oltás és ivartalanítása.

Ez 1 hónapja történt. Szofi (a cicánk) akkor volt 5 hetes, most 9 hetes életvidám, játékos. Orvosnál már voltunk, egészséges, életerős kismacska. Az oltását (orvosi tanács alapján) csak fél éves korában kapja meg, mert most még nincs rá szüksége. Egyelőre nőnie és erősödnie kell.

A történetemet csak azért osztottam meg Veletek, mert csalódtam. Szerintem egy fiatal lánnyal, aki az első saját állatát készül tartani, nem kéne így bánni. Anyukám és a barátom nélkül nem keresgéltem volna tovább menhelyi cicát, hanem vettem volna.

Remélem minél több emberhez eljut a történetem, hogy tudják, melyik menhelyen mi számít előnynek és mi hátránynak.