Főoldal » Írások » Hobbi & Otthon témák » A sárospataki vár

A sárospataki vár


A sárospataki Rákóczi-vár a 16. században épült. Ha lehet hinni a feljegyzéseknek, akkor 4 év kellett az elkészüléséhez. A környék várai közül elsősorban azzal emelkedik ki, hogy nem a Zemplén hegyormaira épült, hanem sík területre, a Bodrog folyó partjára, Sárospatak jelenlegi városának közepén.
A sárospataki vár

A külső várfalakon kívül a vár legrégebbi része, a Vörös-torony az egyetlen, ami középkori benyomást kelt vakolatlan, meszeletlen falaival. A torony kb. 7 szintes (+-1, mert ebben nem vagyok biztos), s messze a vár többi része fölé magasodik. Tornyai körül szinte mindig madarak köröznek.


A várkert és a falak szabadon bebarangolhatóak, de a Vörös-toronyba csupán idegenvezetéssel juthatunk be, ajtaját zárják. Ha fizettünk, és elkezdjük odabent a körültekintést, meg is értjük, miért. Bár a torony négyzet alapú, mégis könnyen eltévedhet az ember az összeszűkülő folyosókon, kisebb-nagyobb szobákban és fel-le vezető lépcsőkön. Ráadásul a kiállított középkori bútorok épségét is csak így óvhatják meg.


Az idegenvezetés során megtudhattuk, hogy ezt a várat soha nem ostromolták vagy gyújtották fel, ezért maradhatott ennyire épen. Az alsó szinteken 5-6 méter vastag falak gondoskodnak arról, hogy megtartsák a torony többi emeletét. Feljebb a falak „már csupán” másfél méter vastagok. A kiállított bútorzat igencsak visszaadja a régi hangulatot, amikor a várat még katonák lakták. Akkoriban a vár fontos kereskedelmi központ volt, mint azt is megtudtuk, világszerte hordták innen a környéken bányászott malomkövet (egész pontosan a Megyer-hegyen végeztek kőfejtést, melynek helye napjainkban tengerszem néven híresült el, s csodás természeti látványosság nem messze Sárospataktól). Tartottak már itt országgyűlést, kötöttek meg országunk sorsát formáló szerződéseket, és bizony összeesküvéseket is szőttek a sárospataki vár falai közt.

Miután bejártuk az összes szintet, az idegenvezető elengedte a kezünk, úgy mehettünk fel a torony tetejére, ahol széllökések és csodás panoráma várt minket: a Bodrog, a város, a vár többi része felülről. Közelben pedig egy gólyapár fészkelt, s különösen jól mutatott, amikor a szélesre tárt szárnyú madár elrepült a folyót övező fák felett. Itt végre fényképezhettünk, a torony belső termeiben sajnos nem lehetett.


A várkertben a kisgyerekek az ágyút élvezték, illetve két kisebb szökőkutat, de ezek felnőtt szemmel már elhanyagolható élményt nyújtottak.


E látványosság minden évszakban látogatható, címe, melyet a GPS készülékednek megadhatsz: Sárospatak, Szent Erzsébet út 19.


Ha te is szeretnéd látni a sárospataki várat, ehhez még csak oda sem kell utaznod. Vedd elő a pénztárcádat, és keress benne egy ötszáz forintos bankjegyet (olyat, amit nem az 1956-os események 50. évfordulójára bocsátottak ki), annak hátoldalán e dicső építmény díszeleg.


A sárospataki vár
A sárospataki vár
A sárospataki vár
A sárospataki vár
A sárospataki vár
A sárospataki vár




Írta: Speedz, 2010. május 4. 16:03
Fórumozz a témáról: A sárospataki vár fórum (eddig 8 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook