Beilleszkedési zavar (beszélgetés)

Ezek szerint nem jó helyen dolgozol. Nehéz munkát találni, ezért nem mondom, hogy keress másikat, de lehet érdemes keresgélni.

Ha a munkád a végzettségednek és érdeklődési körödnek megfelelő, akkor nem értem, hogy lehetnek ilyenek a kollégák, hiszen hasonlóan kellene gondolkodnotok. Én ezt tapasztaltam. Ha érdekel a munkám, akkor a kollégák is hasonlóak hozzám. Volt már olyan, hogy nem jó helyen dolgoztam, bár akkor inkább én csodálkoztam rá a kollégákra. Úgy gondoltam, hogy hozzám képest butábbak, stb., de átformáltam őket aztán már jól el voltam velük:)

Ha nem érzed jól magad velük, akkor próbáld meg őket alakitani magadhoz úgy, hogy ne vegyék észre:)

Engem meg a munkatársaim hülyének néznek, ha más a véleményem dolgokról vagy kiröhögnek. Hazudni meg nem szeretnék. Közelebbi ismerősökkel, barátokkal jól megvagyok, ők megértenek, nem hülyéznek le.

Igazából egész gyerekkoromban tapasztaltam ezt a különc dolgot, engem mindig is a fura társaságok érdekeltek. Óvodában mindenki játszott, én meg csapdákat ástam, csináltam az udvaron. Nagyon vad voltam, bár most is egy kicsit.

Ne tartsd magad annak sem! Semmi jóra nem vezet!

Inkább próbálj átlagos emberként élni, és ha tényleg más vagy, mint az átlag úgy is észreveszik:)))

Sokkal jobb ha ismerőseink vélekednek igy rólunk, mint mi saját magunkról:)

Ha átlagosnak tartod magad, akkor kevesebb csalódás ér, mert nem érzed, hogy ilyen veled nem történhetne.

Én egyébként különleges vagyok:) Az ismerőseim ezt mondják:))))

És nem a megjelenésebben, szokásaimban, hanem a jellememben.

Nagyon fiatal vagy ahhoz, hogy belesüppedj egy ilyen általad vélt különcségbe!

Élj inkább! Ne érezd magad öregnek, hiszen nem vagy az!

Irásodból úgy tűnik, hogy különlegesnek érzed magad, mert téged nem az átlagos dolgok érdekelnek, bár csupa átlagos dolgot irtál, olyanokat, ami minden embert érdekel.

Egyedi ruhák, különleges izű fagyi, az átlagtól eltérő napirend, stb.

Értem. Akkor a rasszizmus a válasz. Az átlag embert nem a bőrszin, vallás, politikai nézet érdekli, hanem maga az ember, illetve a saját érdeklődési körének megfelelő szórakozás.

Utálod a nőket, a női vinyogást, a pletyát, pedig pont ezt csinálod. Akinek nem adatott meg a nőiesség, azt biztos nem is érdekli annyira.

Mitől függ, hogy mi a tartós, hasznos dolog? Nem vagy apuci kislánya, mindent magadnak csinálsz és mégis olyan férj kell, aki segit mindenben? Nem értelek. Ha férjed lesz, akkor már nem fogsz tudni mindent megcsinálni? Lesz férjed? Egy olyan nőnek, aki nem nőies?

Én egy teljesen átlagos nő vagyok, aki utálja a bűnözőket. Legyen az cigány, magyar, zsidó, arab, mszp-s, fideszes, japán vagy kinai, református, katolikus, vagy ateista.

Nézek időnként x faktort és megasztárt is, és krimiket és kaland filmeket és hiradót, és amihez épp kedvem van. Van, hogy semmit. Tájékozott vagyok átlagosan. Igy tudom ki Bruce Willis és azt is, hogy ki Einstein. Ezekre azért van szükségünk, hogy a sok különböző emberrel tudjunk kommunikálni. Én vegyes társaságban dolgozom, ahol a fiúkkal és lányokkal is jól kijövök. A nőkkel beszélgetek a fogyó kúráról, családról, könyvekről, a fiúkkal a forma 1-ről, fociról. És mindkét nemmel nagyon jól elpletykálok:)

Nem vagyok túl nőies, csak annyira, hogy mindenki észre vegye, hogy nő vagyok:) ehhez nem kell tűsarkúba járnom, nem kell a főzésről beszélnem:)

Nem, nem tudod, hogy sok embernek milyen a napirendje, hiszen, mint mondtad te nem vagy egy átlagos nő.

Én ugyan apuci pici kislánya voltam mindig, de ne hidd, hogy ettől valaki átlagos lesz.

Én is a fiúkkal játszottam, mert van egy bátyám, és sokkal jobban érdekelt az amit ő csinált. Volt foci labdám, pisztolyom, kerékpárom, rövidnadrágom, de ettől még lány maradtam. És még véletlenül sem öltöztettem fel a babákat. Akkor én különleges vagyok? Én is mindig tartós dolgokat akartam, ezért festettem, akkor én különleges vagyok? Utálom a fagyit. Ezek szerint én nagyon különleges vagyok:)))))

Én szoktam magamnak varrni, hogy ne jöjjön velem szembe még véletlenül sem senki olyan ruhában, mint amibe én vagyok. Ez valószinű, hogy extra különlegességemre mutat rá. A napi rendembe, amibe beletartozik a munka, háztartás, valamint az olvasás, társaság, szinház, stb. még egy állatot is belepasziroztam. Van egy cicánk:) Na őt én is nagyon sajnálom, ha beteg:( De nagyon ritkán az, hiszen nagyon szeretjük és vigyázunk rá:))))

Én is a saját fizetésemből élek. Húúúú, ez aztán nagyon különlegessé tehet:))))

És ami a legeslegesleg különlegesebb bennem, hogy a korom ellenére jól érzem magam:) Én nem érzem ám 60 évesnek magam, mert nem vagyok nagyon elszállva magamtól:)

Van ám férjem is, és gyerekem is. És ők is nagyon különlegesek. Ez egy nagyon, de nagyon különleges család:) A férjem szokott bevásárolni, szokott port törölni, főzni is, és bármit amihez kedve van:) A fiam is mindent meg csinál, mert erre neveltem. Mindig azt mondom neki, hogy meg kell tanulnod főzni, mosni, takaritani, mert ha egy ilyen nagyon különleges lány lesz a feleséged, mint én, akkor lehet éhen halsz mellette, igy jobb ha te magad is meg tudod csinálni.

Mert ugye én annyira különleges vagyok, hogy inkább olvasok egy jó könyvet, mint főzzek a családomnak:)

Azt gondolom, hogy te nem vagy különleges, hanem egy átlagos lány vagy, akinek nincs önbizalma, fura elképzelései vannak az életről, valamint a kisebbségi érzésedet azzal akarod kompenzálni, hogy ellenséget keresel magadnak a pont olyan átlagos emberek között amilyen te is vagy.

Nem tudom honnan ez a különleges elképzelés a különlegesről, de nézz utána, hogy mi tesz egy embert különlegessé, ha az akarsz lenni.

Hát, tényleg ez van.....

Átlag ember nem kedveli a cigányokat, de az iszapban károsultakat sajnálja, mert emberek. Én nem sajnálok egy cigányt sem, ha előttem hal meg, nem érdekel. Hiába támadnak engem, akkor sem tudom a véleményemet megváltoztatni. Az állatokat sajnálom, de ezeket az embereket nem.

Munkatársaim néznek megasztárt, meg mindenféle műsort, ismerik a színészeket, híresebb akárkiket és róluk beszélnek, hogy melyik mit csinál. Engem ez nagyon nem tud érdekelni. Nők között dolgozom és utálom a nőket, a női vinnyogást, a pletykálást, meg a túlzásba vitt nőiességet. Nem tudok úgy viselkedni, mint egy átlagos nő. Tudom, sokaknak a napirendje a meló, utána főzés, takarítás, ilyesmi. Szerintem elég rossz lehet így leélni az életet, hogy minden nap ugyan az vár valakire. Nekem olyan férj nem kellene, aki nem segít semmiben, csak van otthon. Én sem anyuci, apuci kislánya vagyok, magamnak csinálok mindent,saját fizetésemből "élek", de próbálok kicsit változatosan lenni. Sokan mondják, hogy fiatal vagyok, örüljek mindennek, vidámnak kell lenni. Ennyi idősen úgy érzem magam, mint egy 60 éves.

Gyerekkoromban sem barbiztam, babáztam. Felöltöztettem és ennyi volt. Mindig valami tartós, hasznos, érdekesebb dolgot akartam csinálni. Fagyiból sem az átlagosat kértem, mindig a különlegesebbet akartam enni. Ruhákból sem a tömeggyártott cuccokat veszem meg, hanem az egyedit. Ez van...

Én sem vagyok pszichológus, csak tanulok pszichológiát.

Valahogy én is így voltam, nekem elég egy hét manapság :D

Én természetesen nem értek ehhez, hiszen nem vagyok pszichológus. Magamból indulok ki.

Én ugyan jártam oviba is, de ennek ellenére nagyon gátlásos voltam. Mindig izgultam, hogy hülyeséget mondok, dadogni fogok, kinevetnek, stb. Igy egy csendes visszahúzódó gyerek voltam. Voltak barátaim, de kevés. Velük is keveset beszélgettem. Aztán, úgy 15 évesen változtam meg. Nem tudom minek a hatására. Talán a sikerek. Jól ment a suli, szerettek a tanárok, segitséget kértek az osztálytársaim, és időnként megnéztek a fiúk is.

Azóta nincs gond a gátlásaimmal, bár a mai napig ha új környezetbe kerülök, kb. 3 hónapig úgy viselkedek mint kiskoromban:)

No most persze. Csak ez nem csettintésre megy ugye, hanem hosszabb megismerési folyamat.

Az énkép és a társas viselkedés, társas szocializáció már oviban is szerepet kap. Egészen a születéstől.

Plusz amit írtál, hogy a gátlásosabb embernél is sokszor gondot okoz feloldódni egy (eleinte) idegen közösségben.

Az önértékelés és magabiztosság kialakulásának fontos időszaka a kisiskolás kor. Ekkor jön a kompetencia érzete, sikereket ér el a gyerek. Saját képességeinket megértjük, mert több az elvárás az iskolába lépve. Társas self - kudarcok és győzelmek, szerep betöltése. Ezáltal csökken az egocentrizmus.

szóval ez nem "szerintem" téma.

Nem, szerintem nincs ennek köze hozzá.

Nem 19 éves kezdtél el járni iskolába, ugye? Ha minden igaz, akkor te is kb. 6 évesen.

Az ovi annyira nem hiányzik. Sokan nem is emlékeznek ezekre az évekre.

Inkább azt mondanám, hogy gátlásos vagy. Ezt majd "kinövöd":) Ne képzelj a dolgok mögé rosszat.

Az is lehet, hogy az osztály társaid között nincs olyan, akivel az érdeklődési körötök hasonló. Igy nem csoda, ha nem sikerül találnod barátot közöttük.

Mert 6-12 éves korban fejlődik a legnagyobb mértékben ez. Az önmegismerés. Társas viselkedés, barátok.

Ha ez kimaradt, akkor az bizony lehet neked hátrány most is.

Az ember (főleg a gyerek) tapasztalatok útján tanul. Ha nincs mit tapasztalni, akkor nem tanulja meg.

Ez nem azt jelenti, hogy sosem fogsz beilleszkedni. Csak neked nehezebb.