Bátyónak, mert ő értené (beszélgetés)

Nagyon kedves megemlékezés.

Hiányolom a naplód!

Fogadd részvétem.

régi bölcsesség :mindennek megvan a maga ideje

nem kell vidámságot színlelni,ha szomorúság ér

nem csupán azért ,mert képmutatás,hanem azért is,mert magadnak ártasz vele

a szomorúságot nem elfojtani kell,annak ki kell jönnie,mert ,ha elfojtod benned végez sok rombolást (pszihologiai ,testi betegségek )

ez a mostani világ elvárja az állandó pozitiv,happy,mosolygos,vidám énedet,nem törödve azzal,hogy rád nézve ez milyen következményekkel jár majd,mert,ha magadra erőszakolsz egy vidám mosolyt miközben sírnál vissza fog ütni

ja,hogy az emberek elkerülnek,ha nem vagy örökvidám? tudod mit? az olyanok kerüljenek is el,akiknek csak akkor vagy jó,ha ontod a mosolyt és bajodban nem éreznek együtt veled

mire mégy velük? baj mindenkit ér és,ahogy öregszik,egyre több

Szerintem az olyan emberek, mint a te Bátyód és az én Mamám nem is tudnának nyugodtan pihenni, ha azt látnák, hogy mindenki csak sír, senki nem nevet. Nekik a humor volt az, ami mindig segített. Mamának kegyetlen élete volt születésétől 1976-ig. Akkor özvegyült meg, és hidd el, az volt a megváltás neki. De addig nem viselte volna el az életet, vagy beleőrült volna, meg belehalt volna, ha nincs humora. Ez és a halálfélelem volt az, ami 80éves koráig életben tartotta.

Oké, tahóság a részemről, hogy nem mondom "részvétem", (azért mindennek ellenére köszönöm), de valahogy úgy érzem, az ilyen emberek nem részvétet hagynak maguk után, hanem olyan történeteket meg emlékeket, amikre csak nevetve tudok emlékezni. Nagyon hiányzik, és nehéz elhinni, hogy húsz éve meghalt már, de most is vigyorgok, mert eszemben van. Julia Roberts?! Ugyan már!!! A nagyanyám volt a "Micsoda nő"! Csak egészen máshogy!

Bizony, nem csk sírva lehet gyászolni.

Nagybátyámnál arra gondoltunk, lógázza a lábát a felhőn ülve, rágja a bagót, és kérdezi tesómat: Jössz zöldet festeni?(Ezt nem részletezem, kedves hosszú történet.A lényege: ráborult az öregre a zöld festék....)

2011-ben ment el nagymamám.Kicsi gyerekeim (akkor 3-13 év között), még nem találkoztak a halállal, nem értettek semmit.Ezért nem is sírtak.Igazából én sem.Szép élete volt, szerettük, velünk maradt így is.A szórásnál a napsugár a vízcseppekkel szivárványt vetett.Nagyon szép volt.Azt néztük, én leguggoltam melléjük, és mondtam: ott integet dédi nektek.Senki nem szólt meg érte.

Valahogy nem sírtunk, tudtuk lejárt az ideje (91 év!)Mikor már érezte, hogy lassan vége, azt mondta: "Itt bevégeztem a dolgom.Megyek."

Részvétem neked, és hidd el, sokan úgy tudnak gyászolni, ahogyan az elhunyt élt.

Nem a könnyektől függ a gyászod.

Nekem az imádott Nagymamám temetése napján nem állt be a szám! Az egyik nagybátyámmal állandóan nevettünk. Hogy dühítette ez apámat! A sír mellett állva végig Mama utolsó hozzám intézett szavait hallottam: "Adjál nékem ropogós csókot, Babám!" Akkor nevettem utoljára együtt mamával, akkor láttam utoljára, ez a legélesebb emlékem róla. Hogy micsoda humora volt! A temetésén inkább erre akartam emlékezni, nem sírni. Ő is mindig nevetett!!! Azt mondta egy barátnője, aki mellette volt a halálakor, hogy mosolyogva aludt el. És álmában is mosolygott.

Ugye, nem csak sírva lehet gyászolni?

Részvétem :(

Jó volt olvasni írásod!

Egyből felismertem írásodban a borsodi embereket...! :)

Őszinte részvétem. :(

Őszinte részvétem.

Vettem már részt olyan temetésen, ahol a papnak szólalt meg a mobilja...