Unokámnak

Ahogy mondani szokták, nagykorú lett. A nagymamai szívem repes az örömtől, ha ránézek, a fiam néz vissza rám. Már egy éve nem találkoztunk, amikor este beállított elegánsan, hosszú fekete bőrkabátban, ingben, nyakkendőben. Még sosem éreztem ilyet, a büszkeség és a hatványozott szeretet egyvelege, ki nem fejezhető érzés.

Átöleltem és mondtam, de szép vagy fiam. Időutazáson vettem részt.

Zsolt egy nagycsaládba született, épp öten vannak testvérek, rajta kívül mindenki lány.

Ha valakinek, neki vannak tapasztalatai. Na és ott van az apja, aki igazi példát állított neki. Éjt nappalá téve dolgozik.

A "kiszsolt", aki épp 20 éves, két nyelvvizsgával és jeles bizonyítvánnyal indult érettségizni. Hát ha lett volna ideje még tanulni is?! Hiszen 2 éve ő is dolgozik a tanulás mellett.

Hiába a sok ellenpélda, ilyen fiatalok is léteznek.

Ő már éretten lépett a vizsgabizottság elé. Mindent megtanult, amit egy ekkora családban meg lehet tanulni, szorgalom, becsület, tisztelet, alkalmazkodás és főleg a szeretet.

Ezt viszi tovább az élet rögös útján és tudom, mindent el fog érni, amit csak eltervez. Vasakarat és erő a szeretet, ami mindig kisegíti az életben.

Mindnyájan imádjuk és ő érdemes is erre.

Jó utat fiam, még ha én már nem is leszek itt, csak fentről nézem és óvom minden lépésedet.

Isten áldása legyen veled!