A dolgok változnak, az anyós is változhat

Anno még írtam egy cikket, ami kicsit megosztotta a nézeteket. Persze akkor még 20 éves sem voltam. Nem mintha mostani 22 évemmel öreg lennék, de azért tapasztaltabb mindenképp.

Eleinte, az első fél évben, minden jó volt, kedves mázas szavak, aztán volt egy csetepaté és azután majd' minden második találkozáskor vita volt.

Apróságokon kiborult és egyből rám zúdította az elmúlt időszak dolgait, amik nem tetszettek neki. Én könnyen megsértődtem, aminek rendszerint az lett a vége, hogy hónapokig nem mentem anyósékhoz. Mindig volt valami aktuális vita, vagy hülyeség, ami miatt ment a veszekedés.

Aztán tavaly értük el a csúcspontot. Nem számított arra, hogy legkisebb fia megkéri a kezem. Még csak nem is gratulált, hanem azt mondta, hogy akik összeházasodtak a környezetéből, mind elváltak, hogy nem jó házasságban élni.... Sehol egy gratuláció, vagy valami jó szó. Persze erre nem mondtam semmit, aztán mikor eljegyzés után két héttel elmentünk hozzájuk, valamin megint elkezdett kiabálni. Mikor elmúlt a vihar, jöttem én. Megmondtam neki, hogy felnőttek vagyunk és ha van baja velem, legyen szíves elmondani, nem az összes dolgot egyszerre rám zúdítani. Ő hallgatott, tudta, hogy igazam van, és nem mondott semmit, aztán hozzátettem, hogy örültem volna ha gratulál az eljegyzéshez és nem a negatív dolgokat mondja, hogy kik váltak el, mi nem jó egy házasságban... Megértem, hogy aggódik, félti a fiát, de kértem, bízzon már bennem, hogy boldoggá tudom tenni.

A karácsonyt - zsinórban a másodikat - náluk töltöttük, amitől nagyon de nagyon féltem, mert az elmúlt ünnep is vitával záródott.... de ez nem. Meglepődtem, pedig azért ismerve őt, simán beleköthetett volna bármibe...de nem. Féltem is rendesen, hogy jelenetet rendez, de nem tette semmiért. Sőt mondhatom, jól is éreztem magam, amennyire lehet távol a családomtól.

Nem azt mondom, hogy elfogadott, vagy nagy barátnők lettünk, de azért úgy veszem észre, másképp áll hozzám, mióta megmondtam neki azt, hogy kezeljük már felnőttként a dolgokat.

Azóta voltak itt vendégségbe nálunk, teljesen megdicsért az ételért, meg úgy mindenért, mondjuk az is rájátszik, hogy jelenleg szakácsnak tanulok, de akkor is szokatlan a nagy egyetértés. Persze nem gondolom, hogy mindig szent lesz a béke, néha biztos lesz még olyan, amiben nem értünk egyet, de most azt kell mondjam, jó a viszonyunk, amiről azt hittem sosem fog megjavulni.

Ezt a történetet azért írtam le, mivel tudom, hogy sokan vannak hasonló cipőben, és erőt akartam adni nekik a történetemmel. Ne adjátok fel, bármit is csinál vagy mond anyós, ha látja, hogy egymás mellett maradtok és szeretitek egymást, akkor már fél siker van. Mivel kedves anyuka látja, hogy bármit is tesz, ti együtt vagytok, akkor előbb vagy utóbb belenyugszik, de az biztos, hogy jobb lesz. Ha mégsem, az már kritikus eset...