Egy újabb szerelmi történet

De persze lehetnek kudarcaink is, amelyeken egy idő után már nem lehet szó nélkül visszasétálni nyomorult világunkba...

Érdemes egyáltalán a párkapcsolatokba bele fogni?

Jelenleg én nemmel szavaznék...

Több mint 3 éve élek együtt a párommal, akivel tavaly júniusban kötöttem össze az életemet.

Nagyon jól ismerjük egymást, hiszen kiskorunk óta együtt voltunk, mivel szüleink jó barátságban vannak egymással.

Az összeköltözés előtt még nem tudtuk, mi lesz a kapcsolat vége... együtt maradunk és összeházasodunk, vagy pedig csak egy futókaland lesz.

(Bár ez a futókaland elég bizarrnak tűnt, mert már régóta együtt voltunk. )

Egy évig éltünk békességben, szeretetben, megértésben; mindenféle veszekedés nélkül.

Két éve karácsony előtt elmentünk munkaügyben (egy cégnél dolgozunk) külföldre, Londonba, ahol megkérte a kezem a lehető legromantikusabban (de persze nem nyálasan :D).

A családunknak karácsonykor, a barátainknak pedig szilveszterkor jelentettük be, a valószínűleg májusban tervezendő esküvőt. Mindenki örült és boldog volt, mi pedig nagyban szerveztük a nagy eseményt. Itt már voltak köztünk ellentmondásos beszélgetések, de mindig leültünk és megbeszéltük egymással a problémákat.

Az esküvőt sajnos el kellett tolni májusról júniusra, mivel amelyik étteremből rendeltük az ételek nagy részét, sajnos bezárt anyagi okok miatt, így szinte majdnem mindent át kellett szerveznünk 3 hét alatt.

Az esküvő gyönyörű volt, a lakodalomban mindenki jól érezte magát, panaszra nem volt okunk.

Augusztusban mentünk nászútra, Ausztráliába, ami szintén egy gyönyörű korszak volt az életemben.

Azóta sajnos már ötödször próbálkoztunk a babával, de ő csak nem akart megérkezni. Idén februárban elkezdődtek a viták, hogy fogadjunk örökbe babát, vagy már kicsit idősebb gyereket, vagy esetleg más eshetőségekkel próbálkozzunk, de nem sikerült dűlőre jutnunk... sőt, még más témákon is egyre jobban húztuk fel egymást, egészen az apró dolgokon is.

Mióta májusban csak ő és egy munkatársunk ment ki Németországba -munkaügyben-, azóta egyre jobban érezhető lett e feszültség köztünk, mert nem tudtam akkor még, hogy csak az üzlet volt-e abban az útban...

Júniusban történt egy közös nyaralás a szülőkkel, barátokkal a Balatonon (és persze a munkatárssal is, akivel volt külföldön), amikor egyik este egy félreérthetetlen pózban láttam őket. Ő persze rögtön magyarázkodott, mire én mégis bocsájtottam beki, hiszen mindenkinek jár egy esély...

A nyaralás után egyre többször járt el hétvégénkként, illetve többet "túlórázott" a kelleténél. Én tűrtem ezt, amíg lehetett, de egy SMS mindent megváltoztatott július 27-én, pénteken...

Este (kb. nyolc óra körül) érkeztünk haza szüleimtől, mert délután egy szülinapi-grill partit tartottunk náluk. Párom elment lezuhanyozni, én meg még tettem-vettem a lakásban, szokásom szerint. :) Egyszer hallom, hogy SMS-e érkezett neki és mivel nem volt titkunk egymás előtt, megnéztem...

"Amint tudsz reggel szabadulni, gyere, várlak, egy fontos bejelenteni valóm van számodra! Csók: Réka" (a kolléganő)

Rohantam a fürdőbe, a képébe nyomtam a telefonját és kirohantam a házból, de a teraszon elért és megint kezdte a magyarázkodását...

Elegem lett, hogy én nézzek el neki mindent, el akartam szabadulni már, de a karja fogva tartott, és nem sok kellett volna hozzá, hogy megüssön, de végül elengedett és elrohantam a legközelebbi barátnőmhöz...

Másnap kiderült, hogy terhes a csaj, természetesen a férjemtől, aki még mindig csak esküdözött, hogy véletlen volt ez az afférja és hogy bocsássak meg neki ismét.

Hamar döntöttem, azonnal felhívtam egyik ügyvéd ismerősömet és kértem, hogy segítsen elintézni a válást mihamarabb. Szeptember 3-án lesz hivatalosan, mivel nem igényeltünk semmiféle párterápiát és ezekhez hasonlót.

Ezek szerint ez egy érdekházasság volt az ő számára, én pedig mindenemet beletettem ezért a kapcsolatért...

A közös lakásból mindketten kiköltözünk, már folyamatban van.

Nem tudnék neki megbocsájtani soha az életben, de még mindig szeretem. és a boldog, szép emlékeket nem tudom elfelejteni. Vele azóta a bizonyos SMS óta nemigen beszéltem, még a munkahelyünkön is kerüljük egymást. Valószínűleg én kimegyek Londonba, ahol van ennek a cégnek egy nagyobb vállalata és egy teljesen új életet próbálok kezdeni minden bizonnyal.

Csak még mindig, egy dolgot nem értek.... baba nélkül (ami nem az én hibám, hogy nem sikerül), miért nem lehet leélni egy boldog párkapcsolatot?