Szerelmes vagyok... de minek?!

Fura érzések kavarognak bennem az úgynevezett barátommal kapcsolatban. Nagyon érdekes ismerkedésünk volt és a folytatás sem mondható épp unalmasnak. Nos, kezdjük az elején.

Elköltözésem előtti este az egyik chatoldalon végignéztem a jelenlevőket és megakadt a szemem az egyik srácon. Megfogott már első látásra... Megszólítottam...

Hajnalig chataltünk és akkor is csak azért mentünk aludni, mert mindkettőnknek szüksége volt legalább picit pihenni „másnapra“. Azóta szinte állandóan kontaktusban vagyunk. Rögtön az első beszélgetésünkkor kikötötte, hogy Ő nem szeretne a közeljövőben komoly kapcsolatot. Ha mégis, akkor csak függetlent.

Szóval az annyit jelentett, hogy nagyon jó barátok voltunk és közben volt közöttünk testi kapcsolat is. Mindketten ismerkedtünk más emberekkel is, de nem csaltuk meg egymást (ha lehet ilyesmiről beszélni ezen a kapcsolaton belül). Minden ismerkedésünkről beszámoltunk egymásnak, észrevételekkel együtt, kommentáltuk a dolgainkat és egyre jobban ragaszkodtunk egymáshoz...

Már nagyon vártam, mikor fog felvállalni barátnőjeként, ugyanis nem értettem, hogy ha ilyen jól megértettük egymást minden téren és megnyugodtunk egymás mellett, miért ne lehetnénk pár. Nagyon bántott, hogy nem és nem lépett. Sajnos elég durva módon próbáltam aztán „kiszeretni“ belőle. Egy másik sráccal a smárolásig jutottunk el és Ő tudott erről is, mert elmondtam neki. Ettől függetlenül nem változott a „kapcsolatunk“. Én egy időre azonban leállítottam a testi kapcsolat részét. Nem tartottam fairnek, hogy egy másik kapcsolatot építek és közben Vele testi kapcsolatom is van. Nem bírtam sokáig, Ő pedig szó nélkül visszaállt erre. Hiányzott nagyon, de nem maga a testi kapcsolat miatt, hanem a közelsége, hogy addig is hozzáérhettem, érezhettem. De még mindig nem mozdult előbbre a dolog.

Egyszer azonban mindkét sráccal egy helyen találkoztam. Összeismerkedtek. Mindketten tudtak egymásról tőlem. Akkor csináltam egy fatális ökörséget... Smároltam a másik sráccal előtte. Észrevette azonban Ő is, hogy nagyon megijedtem, hogy mi lesz ebből. Sajnos a mai napig sem tudom miért csináltam ilyet... nagyon szégyellem...

Nem csodálkoztam, hogy nem is nagyon akart velem kommunikálni azok után, mert Ő még csak nem is smárolt senkivel a „kapcsolatunk“ alatt.

Előttem meg már végképp nem csinálta volna. Nagyon rosszul éreztem magam akkor, magamra se tudtam nézni, undorodtam magamtól... de Őt akartam felejteni, mivel nem lépett tovább, pedig már a szituációk adták magukat. Akkor viszont nagyon megijedtem, hogy végleg elveszíthetem Őt. Mindenképpen beszélni akartam Vele szemtől szemben.

Sikerült elérni, hogy találkozzunk... kitálaltunk mindent egymásnak. Az érzéseinket... Kiderült, hogy akkor, amikor volt ez az eset, akarta elmondani, hogy úgy érzi komolyabbat szeretne velem, mint független kapcsolatot. De mindketten tudtuk, hogy ha akkor nem jövünk össze, akkor soha többet nem találkozunk és nem is lesz közöttünk semmiféle kontaktus. Azt hiszem mindketten egyértelműen ki akartuk próbálni milyen lesz közöttünk a komolyabb kapcsolat, úgyhogy onnantól kezdve egy pár voltunk. De persze ez jobban Rajta múlott.

Nos, most együtt vagyunk, de érzem, hogy Ő még mindig fél. Főleg a kötöttségtől. Tudom, milyen nagy lépés volt Tőle, hogy bevitt a baráti körébe (merthogy ezt így eddig még senkivel nem tette), hogy bemutatott már a szüleinek is. Nem bánta meg, de fél tőle.

Nem akarom Őt leláncolni és ezt Ő is tudja... nekem viszont az fáj, hogy nem tervez velem semmit a jövőben. Csak jól érzi magát, ahogy Ő szokta mondani... Én meg attól félek, hogy bármelyik pillanatban bezengi, nem akarja ezt a kapcsolatot.

Fölajánlottam, hogy ha miattam úgy érzi, hogy le van kötve, nem állok az útjába... főleg ha nem is szerelmes belém. Menjen a maga útján és ne kínozzuk egymást, de Ő azt mondta, így döntött és nem szeretne változtatni rajta.

Mert nekem természetes, hogy ha valakit szeretek, akkor számítok vele a jövőben is és azon igyekszem, hogy mindkettőnknek jó legyen, építem a kapcsolatot... De most már kezdek kételkedni abban, hogy jól gondolom e.

Hogy miről is szól a szerelem és a kapcsolat... Van ennek értelme?!

Én türelmes vagyok, de ha állandóan azt hallom, hogy csak magáról beszél jövő időben, bánt a dolog... Mintha késsel szurkálna és még meg is tekergetné bennem... Neki ez így miért jó?!