Baja lehet az embernek, ha penészes süteményt eszik? (beszélgetés)
Elírtam:
*baj. :D
Velem is történt ilyen, hogy hirtelen felindulásból bolti dobozos barackos sütiket vettem, és leültem közbe újságot olvasni, konkrétan nem is néztem mit teszek a számba...
Amikor már csak pár darab volt a dobozban akkor láttam, hogy fehér nyúlós penész volt rajta, és a dobozban is, na meg a maradék pár darabon is látszódott. Hát na akkor már mindegy volt.
De semmi bajom nem lett belőle.
Akkor vettem először és utoljára ilyen bolti dobozosat, mert hiába nem volt baj az ízével sem, de utólag amikor tudatosult bennem, mit ettem, kicsit meglepett...:D
Szerintem ne aggódjatok, nagy valószínűséggel semmi gond nem lesz. De ha mégis, akkor tegyetek egy látogatást a dokinál, általában az ilyesmik után 24 órán belül jelentkezik ha lenne vele vaj. :)
annó én is kaptam penészes sütit :)
kókuszkocka volt,és kívülről fel sem tűnt a plusz fehér..
kinyitottam,és akkor látszott,hogy "pelyhedzik" a penésztől a süti :(
talán nagy baja nem lesz,de ezentúl nézze meg előre mit eszik :)
a penész az gomba, és igen, többféle létezik, van olyan aminek a spórája pl halálos lehet.. de nemes penész is létezik, lásd sajtok.
"A nemespenészes sajtok, így a Camembert és a Brie előállításához penészgomba-törzseket használnak. A szigorúan ellenőrzött penészgomba-kultúrák nem jelentenek veszélyt az ember egészségére.
Ha a sajtunkon penész (természetesen nem nemes penész) jelenik meg, semmiképpen se fogyasszuk el, mivel ezek a penészek rákkeltő anyagot (aflatoxin) is termelhetnek. "
Penészes sajtot is szoktak enni emberek, mégsincs semmi bajuk:)
Bár annyira nem értek hozzá, lehet, hogy több féle penész létezik. A penész nem más mint a baktériumok ürüléke.
Nem lesz baja de tényleg hihetetlen.Én tavaly kismamaként ettem fahéjas,penészes csigát.Nagyon éhes voltam már erre vettem a boltba előre csomagoltat jó ízűen ettem mikor egyszer csak éreztem a penész ízét.
Megnéztem és apró penész foltok voltak rajta itt ott.
Undorító.Gondolhatjátok milyen szarul éreztem magam.De amúgy nem lett semmi bajom.Csak a tudat...
Nem hiszem, hogy úgyan az, mert a sajton nemespenész van.
De nem lesz gond, ne izgulj!
Csak már a fele elfogyott:(((Na de ha ilyen lesz én is biztos vissza viszem basszus ilyet még:(
Párom azt mondja biztos nem lesz gond van aki direkt penészes sajtot eszik bár nem tudom a 2 penész ugyan az ez
További ajánlott fórumok:
- Tanácsokat kérek! Hogy lehet (pár hónapig) havi 20 ezerből négy embernek kijönni?
- Nektek szokott a mosógép mosópor-öblítőszer adagolója penészesedni? Mit lehet ellene tenni?
- Hogyan lehet eltávolítani a penészesedést a mosógépből? A mosószeradagoló és a gumis részek a perem alatt csupa penész.
- Miben lehet (illik) temetésre menni, ha az embernek nincs alkalmi fekete ruhája?
- Szerinted mi lehet az oka, ha egy mások szerint megnyerő, jó külsejű, intelligens embernek nincsenek barátai?
- Létezik olyan nem beépíthető, a munkalapra elhelyezhető sütő, amivel süteményt is meg lehet sütni normálisan, nemcsak pizzát, meg húsokat?