Az én keresztem? (beszélgetős fórum)
Jó reggelt!
Úgy látszik, nem csak én vagyok éjjel is fent. Én ugyan este 11 fele elalszom, de ma is negyed négykor kipattantam. Aztán rendet kell rakni a fejemben. Első gondolat...fiam! Péntek óta semmi! Remélem, ma megy dolgozni, és nem történt semmi a hétvégén! Bár, ha nem hívott....? Na, ezt már végig rágtam párszor a hétvégén!
Második: milyen nap van ma?.....Megvan!
Miről szólhat a mai nap?...Ja! Jön a Levike!!!!
Hurrá! Akkor nem magányról szól! Annyira szeretem, ahogy el kezdett beszélni, és az aranyos megnyilvánulásai feltöltenek, jó időre!
Egész héten jön, van feladat és program. Remélem, lesz olyan idő, hogy le is tudjunk menni kicsit!
Aztán hazajött a szomszéd Danika. Egyenesen az én ajtóm vette célba. Megfürdettem, míg a szülők elpakoltak.Ő, a másfél évével, naponta produkál valami újat, amire rácsodálkozhat az ember. Nagy huncut..imádom!
A héten még 3 napot Albert is lesz, ha igaz. Ma mennek orvoshoz, hogy a bárányhimlőjét megnézzék, és döntsenek az oviról. Ha mehet, akkor csak egy délután talizunk, de vele az is nagyon jó! Ő 4 éves, neki megint csak mást kell nyújtani, és mást kapok. Annyira tud ölelni, szeretni, hogy az is feltölt egy időre.
Szóval, kesergésre semmi ok!.......csak az az egy!!!
Szép napot nektek is! Remélem este pozitív gondolatokkal térek vissza!
Jó ha valahol ki tudod beszélni magadból.
Ez a hely pedig egyenesen maga a pszichiátriai rendelőintézet váróterme sokunknak, akiknek komoly gondjai vannak.
Maradj, s beszélj. Ha kapsz jó ötletet, próbáld ki.
...és kitartás! Többen olvasnak, mint akik válaszolnak. Veled vagyunk!
Tudom, hogy sokan vannak, akik érintve vannak ebben a témában, csak valahol máshol beszélik ki. Én annyira bezártam magam (vagy kizártam mindenkit), az utóbbi években, hogy jól esik valahol kibeszélni!
És főleg jól esnek a megértő szavak!
Köszönöm!
Most azt tervezem, hogy ha kitisztul és lehet vele beszélni, akkor egy rehabra kéne rábeszélni. Csak azok között is van olyan, ami csak elzárja a külvilágtól őket, de van ahol megtermelik az ennivalót, dolgoznak és ellátják magukat. Amellett lelki segítséget, törődést is kapnak. Ha ő belemenne, biztos keresnék az ismerősök által, megfelelőt.
Egyelőre ott tartunk, hogy szerda délutánra került elő, megjárt még 2 kórházat, valahol összevarrták a fejét, valahol detoxikálták, ennyit közölt röviden. Hogy volt-e rosszulléte, azt tagadja. Állítólag ma bemegy a kezelőorvosához, de nem volt valami meggyőző.
Remélem, hamarabb kerül szakember kezébe, mint ahogy a szervezete felmondja a szolgálatot.
Biztos, ha nem lennék ennyire érintve, hogy kinek a zsebéből finanszírozzák ezeket,talán én is lázonganék. Bár , mint egészségügyis, tudom, hogy mindegy, hogy milyen betegség, de segíteni kell.25 évig én is fizettem a tb-t, igaz, most le vagyok százalékolva 2 éve, de addig nem sokat költöttek rám!A lányom szintén csak fizet, de hál' Istennek, nem sokat veszi igénybe, ebből hátha futja a fiam kezelése. Jó pár évet ő is befizetett, mert eddig mindig dolgozott, csak ő igénybe is vesz bőven. Mondjuk a detox az 6500 Ft, úgy hogy abba beszállok rendesen.
Köszönöm azoknak, aki átérzik a problémám, és szívem mélyéből azt kívánom , hogy aki tapasztalat híján nem ért meg, soha ne is tapasztalja meg!
Nem.NEKI kell megoldást keresnie a saját problémájára!!
Nem az anya keresztje,hanem a fiáé.
Szerintem ideje leraknod ,a férjedét,a fiadét és felvenned a magadét.
Ez elég nagy probléma ha nem olyan a barátnő! Látod tegnap már áttértek más dolgokra, biztos visszaolvastad.
Nem lehetne ha kettesben vagytok és - elnézést, hogy ezt írom - tiszta állapotban hallgatna Rád? Valami megoldást kell keresni. Nagyon fiatal még. Megnézted azt az oldalt amit írtam?
Kedves Adrienn!
Borzasztó lehet!!! A barátnője sem tud hatni rá? Nagyon sajnállak!! Nekem volt kollégám aki sokszor az árokkban aludt és nem tudott magáról. Találkozott egy lánnyal és most már kb. 15 éve egy kortyot sem iszk!!! Jó hatással volt rá. Azóta boldog családapa és nagyon jó férj. Szerintem előbb - utóbb ( amikor tiszta ) rá fog jöni, hogy segítségre szorul!!!!
Tudom könnyű mondani de NE ADD FEL!!!!!!
Eltelt egy újabb éjszaka! Nem tudom mi van a fiammal, mert nagy nehezen leszoktam (vagy próbálok) arról, hogy "nyomozzak". A mentőknél már megismerték a hangom, ha érdeklődtem, hogy szállították-e valahova? Több tizezrest taxiztam el, hogy odarohanva, megpróbáljam rábírni,jöjjön velem,és menjünk vissza a kezelőorvosához.Legutóbb hétfő éjszaka értesültem, hogy fejsérüléssel szállították az ügyeletes traumára. Mikor meglátott, káromkodni kezdett, már félig tisztult állapotban volt, és a kezébe nyomott röntgen papírral, el is tűnt.
Hazataxiztam(23 óra!), és azóta csak remélem, hogy a barátnőjénél landolt!?
A barátnő már kizárt minket(lányommal) az életükből, mondván, hogy én csak ártok. Amíg nálam volt, legalább nem tartott hetekig egy-egy "turné", és nem volt itthon agresszív. De szerinte nem szeretem, mert volt amikor ki akartam hívni rá a mentőt. Igaz tudtam, hogy veszélyes gyógyszert is vett be a vodka mellé. Nem hívtam végül segítséget, de egész éjjel a légzését figyeltem és egy egészségügyis barátnőmmel tartottuk telefonon a kapcsolatot.
Tegnap hallottam a Flipper Öcsi esetét is, és borzasztó gondolatokat hozott fel bennem. Látjátok, rajta sem tudtak segíteni, pedig voltak sokan körülötte. Amíg ő nem látja be, hogy beteg, nem is fogad el segítséget. Ő hisz magában, és csak valami indokot kreál magának és a külvilágnak, amivel igazolja, hogy miért iszik.
Bocsi, megint kicsit hosszúra nyújtottam, de jó olyan helyen beszélgetni, ahol megértenek!!
Szebb napot mindenkinek! Köszönök minden hozzászólást!!
"de ha én azt hallom, hogy az alkoholizmus egy betegség hát pöttyös leszek tőle. Na és kinek a pénzén gyógyitgatják? Meg a mályzsugorosok elmehetnek rokkant nyugdijasnak "
"A detox-ba ha beviszik a részeget akkor annak egy részét az önkormányzat fizeti. Ez már vérlázító. "
"Engem is az bosszant, hogy az összes alkoholista le van százalékolva, de még a rokkant nyugdíját is a kocsmába viszi. Nekem 22 db gyógyszer a napi adagom, de dolgoznom kellene, ha bírnák."
Ezekre reagáltam evvel:
"Aki cukros lesz és nem genetikailag, azt kinek a pénzén gyógyítják, mert nem bír ellenálni a falatoknak?
Akik elhíznak (társadalom50 %-a. . . keveset mondok), kinek a számlájára írják a magas vérnyomásukat, koleszterin francukat meg a többit?
És akik épp nem tudnak megküzdeni az életükkel, a pánik betegségüket , meg egyebeket vajon kinek a számlájára írják?
. . . . csak egy költői kérdés volt. . . . :DDDDD"
Ebben a vonatkozásban nem értem a külömbséget!!!
Gratulálok, ez szuper!
Félre ne értsd, itt nem a pánikbetegséget akartuk lekicsinyleni, csak azt mondtuk, hogy az alkoholizmus is ugyanúgy betegség, függőség, és legtöbbször abból is csak segítséggel lehet kimászni, és persze erős akarattal.
Az a múlt,ami elmúlt,most boldog vagy ,akkor mi a fenének egyáltan gondolatot pazarolnod rá?:)
Megoldottad ,kiléptél,döntöttél.
LEZÁRTAD........vagy mégsem?
Nekem valahogy ez sántít.