Az élet miért igazságtalan? (beszélgetés)
Végigolvastam a fórumot. Én is "érintettekhez" tartozom.
Szerintem, ha nem is tudatosan, de azért különbséget teszünk, hogy egy már egész életet leélt nagymama elengedéséről van szó, vagy gyermekünkről. Pláne ha még tényleg gyermekkorú is a gyermek.
Az én nővérem is a végstádiumban azt mondta hogy mikor lesz már vége.....viszont senkit nem kért meg hogy átsegítse a túlvilágra. Nagypapám is szenvedett, igaz nem olyan sokat mint a testvérem, de őt sokkal könnyebben el tudtam engedni, fel tudtam fogni hogy vége, mert ő már leélte az életét.
Teljesen más egy gyermekkel kapcsolatban dönteni, mint felnőttel kapcsolatban.
Ha teljesen tudatánál van valaki, akkor nem biztos, hogy így gondolja, ha meg már nincs tudatánál, akkor csak akaratlan válaszreakciók halmaza.
Sokan gondolják, hogy az élet egy bizonyos minőség alatt rosszabb, mint a halál.
Ez igaz lehet egy halálos betegség esetén, ha valaki előtte teljes életet élhetett. Ha kiderülne, hogy áttétes rákom van, hiába tudnám az eszemmel, hogy szinte semmi esély a gyógyulásra, akkor is körmöm szakadtáig küzdenék, és azt hiszem, őszintén hinném, hogy én meggyógyulhatok, mert velem nem történhet meg az, ami másokkal.
Amiről én beszéltem tegnap este, az egy esetleges ágyhoz kötött vegetálás esetén léphetne életbe, amikor kétséget kizáróan biztos, hogy onnan már nincs visszaút.
De mivel ebben az állapotban az ember már ritkán döntésképes, vagy ha az is volna, nem biztos, hogy a környezet úgy tekintene rá, ezért is volt fontos, hogy most egészségesen, józan ítélőképességgel beszéljük át otthon ezeket a dolgokat.
Teljesen egyet értek veled!
Az én tapasztalatom is az volt, hogy akikkel összehozott a sors bizony nem a halálért küzdött, hanem az életbe maradásért, még ha szenvedtek is!
Ezt gondoljuk sokan....de csak azért, mert nem tudjuk, hogy milyen ez.
A halál visszavonhatatlan és ha betegek vagyunk, abban reménykedünk, hogy meggyógyulunk és ebbe a reménybe kapaszkodunk akkor is ha mi vagyunk betegek és akkor is ha egy szerettünk beteg. Azt gondoljuk, hogy az élet a minőségtől függetlenül jobb és nem tudhatjuk, hogy így van e...
Mélységes tiszteletem a tiétek.
Én is a TI segítségetekkel éltem túl!
Pontosan írtál:-)
Végig olvastalak benneteket,szinte minden irányú nézet képviselteti itt magát ebben a néhány hozzá szólásban. Az élet igazságtalan mi pedig változunk. Ahogyan jönnek a dolgok, megéljük és változunk. 20 éve dolgozom intenzív osztályon, mikor valaki beteg lesz igazán súlyos beteg harcol és dacol, miért éppen ő, mit vétett? miért kapta? Lelkes és erős harcolni akar semmiképpen sem meghalni. Azután bűnbakot keres, ki okozhatta ezt, hibáztatja még a szeretteit is, az orvosokat végtelen a választék. Azután leereszt,ha nem engedi a betegség szorítása, de meghalni nem akar, tehetetlen és dühös. Amikor már óriási a kín és a tehetetlenség, akkor egy-két ember feladja és kívánja a halált és akkor el is jön, bármit is teszünk.
Viszont sokszor olyan szövődményeket is képesek leküzdeni a betegek, hogy érthetetlen. Mi mindent megteszünk a végsőkig, de akiket nem hagynak magukra a szeretteik jobban reagálnak a kezelésre. Méltóságos halál? Létezik? Igen, mi tesszük azzá, ahogyan ápoljuk és gyógykezeljük betegeinket, együtt az egészségügyi dolgozók és család. Ők a betegek viszont szenvednek, ha meghalnak veszítenek. Óriási értéket az életüket, amihez a végsőkig ragaszkodnak.
Élet ?
Nem az az ÉLET, hogy egészséges felnőtté válva megvalósítjuk az álmainkat, családot alapítunk, majd elégedetten visszatekintünk?
Ami ágyhoz kötött, - sokszor tudat nélküli vegetáció, bár lehet, hogy ez a jobbik eset! - az nem élet!
Az csak egy szerencsétlen rakás hús anyagcseréje.
Én csak remélni tudom, hogy azok a gyerekek, akik tehetetlenül fekszenek, vagy azok, akik mindenre képtelenek segítség nélkül, azok megbocsájtják a szüleiknek azt az életet, amit azok rájuk róttak és azóta is rónak, akár a saját életük beáldozásával is.
Mindig szeretem olvasni a gondolataidat.
Rokonok az enyémmel.
Ha megbeszéltétek, vagy tudja mondani mit szeretne, szerintem akkor sem volna ereje az embernek ezt megtenni!
Én is mondtam, ha azt kérné tegyem meg lehet megpróbálnám, de akkor én is mennék vele mert a tudat, hogy el vettem az életét nem tudnék vele eggyütt élni!
Az én konkrét esetemben te tényleg nem vagy érintett, és még csak nem is ismered, úgyhogy marhára ne mondd meg nekem, hogy mit mondhatok rá meg mit nem!
ÉN NEM A FOGYATÉKOSOKRÓL ÍRTAM EZT SEM. Hogy a francba lehettek ennyire elfogultak, hogy csak a saját helyzeteteket vagytok képesek kiolvasni egy egyértelműen teljesen más témából?
Nem illik ilyet mondani én még 10 év ápolás után pedig két gyermeket ápoltam, ma már sajnos csak egyik él, de nem mondanék ilyet!
Sajnálom ha értelmetlennek éli meg valaki!
Sok mindenre meg taníthat beteg-sérült gyermek minket felnőtteket! Sokkal erőssebek mint sok felnőtt!
Sajnálom, de ez az én véleményem!
Csak pár gondolat...:
Mi a szüleimmel nem is olyan rég átbeszéltük ezt a témát, és egymástól függetlenül, de teljes egyetértésben arra jutottunk, hogy bármelyikünk is kerüljön olyan helyzetbe, hogy adott esetben pl. gépek tartsák életben, vagy enyhébb esetben, de mégis önellátásra képtelenül fetrengene ágyhoz kötve, akkor a többiek tudják, mi a dolguk. És itt most nem az ápolásról beszélek.
Ja, hogy az első esetben büntetőjogi következménye is lehet? Legyen!
Amíg egy állatnak az ember szerint joga van méltósággal meghalni (itt az elaltatására gondolok), addig nekem az eutanázia semmilyen formája nem tartozik jogi kategóriába, amíg ez a beteg előzetes kérése alapján történik. Ez egy emberi gesztus, ami mindig is jelen volt a történelem során, csak a törvényi szabályozás miatt hirtelen elítéli mindenki.
Még mielőtt valaki azzal jönne, hogy könnyű erről beszélni, ha cselekednem kéne nem lenne hozzá bátorságom... tisztában vagyok a lelki erősségemmel és határaimmal.
Tudod érdekes mert sok orvos döbbent meg az én kisfiamon, hogy igen milyen keményen küzdött hogy életbe maradjon, és mikor őt is elkönyvelték idiótának, mert már nem tudott beszélni, csak azt felejtik el hogy nem csak beszéddel lehet komonikálni!!! Nem csak a test a lényeg hanem a lélek is épp oly fontos!
Nincs joga senkinek el venni,a másik életét, mert meg változott az állapota! Ha élet úgy dönt hogy még ha megváltozott állapotba élhet nem tudnám elvenni a gyermekem életét!
További ajánlott fórumok:
- Szerintetek is igazságtalanul kapott egyest a gyerekem, vagy én tévedek?
- Én lennék igazságtalan édesanyámmal szemben?
- Szerintetek nem igazságtalan az élet?
- Olyan igazságtalan egy nővel: Évente egyszer, pár napra nagy nehezen eljutsz nyaralni és pont akkor van a havi lavina ....
- Mit csináljak, ha igazságtalannak érzem a tanár döntését?
- Hogyan küzdjem le a túlérzékenységemet? Könnyen elérzékenyülök, sírva fakadok akár mérgemben is.Ha igazságtalanság ér, sírós lesz a hangom.