Az egészségtől a bénulásig és vissza...

Tavaly augusztusban kezdődhetett. Valahogy elkezdett zsibbadni a lábfejem. Nem igazán tulajdonítottam neki nagy figyelmet, bár akkor kezdtem el B kategóriás jogosítványom megszerzését. Közben KRESZ-en megismerkedtem egy kedves fiúval, akivel egy hullámhosszra kerültünk. Persze ez most nem ide tartozik, de ez is fontos momentum. Telt az idő, mire elkezdett zsibbadni a hasam egy csíkban. Ez abban nyilvánult meg, hogy hozzáértem a bőrömhöz, de nem éreztem a kezem. Ekkor azért kicsit megijedtem, de még ekkor sem izgultam agyon magam. Tini korom óta gerincproblémákkal küzdök, csigolyaív szakadásaim vannak... Ennek tulajdonítottam be, mondván: úgyis elmúlik... Hát nem múlt. Sőt elkezdett zsibbadni a combom is, majd szépen lassan a lábszáram is. Kvázi hastól lefele nem éreztem a testem. Ekkorra megvolt már majdnem mindegyik vizsgám a jogosítványhoz, kivéve a forgalom. De még így is megcsináltam, így decemberre megvolt a jogosítványom. Ennek nagyon örültem.

Ekkor kértem meg keresztapukámat, aki kórházban dolgozik, hogy nézzen meg. El is mentem hozzá, ő elküldött egy gerincröntgenre, ami persze semmit nem mutatott ki. Azt mondta, lehet, hogy a stressz, hisz vizsgaidőszak van és még dolgozom is emellett. De a biztonság kedvéért elküld egy MR vizsgálatra. Így is volt. Elmentem, mire az asszisztens rémült arccal közölte, hogy holnap vissza kell jönnöm egy teljes MR-re. Ekkor kezdtem megijedni. Az MR gép hangos volt és hideg. Mikor másnap visszamentem és kész voltunk a vizsgálattal a radiológus hölgy azt mondta, hogy a képekből ítélve Sclerosis Multiplexem van. Ez tulajdonképpen annyit takar, hogy a gerincvelőben gócok alakulnak ki, amelyek nyomják azokat az idegeket, melyek a mozgásért felelősek. Azt javasolta, hogy keressek meg egy neurológust. Ez így is lett. Keresztapum ajánlott egy nagyon híres neurológust, akivel felvettük a kapcsolatot. Megvizsgált és megnézte a leleteket és azt mondta, hogy nem állítja egyöntetűen, hogy az, de a tény, hogy van egy góc a gerincvelőmben. Egy elég nagy góc... Azt mondta, hogy be kell feküdnöm a kórházba egy szteroidos kezelésre amit megnézünk, hogy használ-e. Így is történt. Befeküdtem a kórházba és kaptam a szteroidokat hatalmas dózisban. Eközben a párom, akivel megismerkedtem a KRESZ-en, végig mellettem volt. Volt olyan, hogy a karjaiban vitt le az emeletről. Nem volt túl jó érzés úgy járni, hogy nem érzem a talajt a lábam alatt.

A szteroidos kezelés sajnos nem használt, de a kórházból kijöhettem végre. Nagyon fáradt voltam. És ott voltam úgy, hogy nem használt a kezelés, de a lábaimat továbbra sem érzem. Teljesen kétségbeestem, hogy akkor most örökre lebénulok?? Szörnyű érzés volt. Az orvosok azt mondták, nem tudnak mit kezdeni, éljek együtt vele.

Ekkor megtörtént az a csoda, amire nagyon-nagyon vártam. Eltelt egy kis idő, mire elkezdtem érezni a bal lábfejem. Örömömben sírtam. A párommal együtt. Keresztapu azt mondta, hogy ha ez nem Sclerosis Multiplex, akkor egy betegség szövődménye és kétszer olyan lassan de visszahúzódik a góc és egyre jobban kezdem érezni a lábamat. És úgy tűnik, hogy igaza lett. Jött a jobb lábam... és szépen lassan visszatért minden. Az első érzésem az volt, hogy viszketett a lábam. Hihetetlen érzés volt. Arra gondoltam, hogy velem történik ez a csoda, hogy a bénulástól eljutok addig, hogy nem botladozom és nem esetlenkedek. A pályaudvaron ahol nap mint nap járok, nem néznek részegnek, mert minden második lépésnél kibicsaklik a bokám, amit nem érzek és nem tudom tartani. Hihetetlen volt.

Most vár rám egy kontroll MR és akkor lehetünk biztosak abban, hogy tényleg eltűnt-e a góc a gerincvelőmből. De nekem már ez is elég, hogy érzem mindenem és az a férfi, akit megismertem és megszerettem végig mellettem volt, és úgy is kellettem volna neki, hogyha esetleg örökre béna maradok.

Remélem mindenkinek jó példa ez, hogy nem lehet feladni soha. Mert bár nem éreztem a lábam, de tudtam, hogy járnom kell. Máig nem tudom, hogy tudtam úgy menni, és dolgozni, hogy tulajdonképpen bénának éreztem magam hastól lefele. De nem is ez a lényeg. Hanem az, hogy nagyon boldog vagyok, hogy "csak" rám ijesztett az élet.