Az édes anyanyelv II.

Sajnos az utóbbi évtizedekben nincs egységes, optimális oktatási koncepció, elterjedtek a frinc-francos és egyéni gazdasági érdekeket képviselő módszerek, amik a gyerekeket brutálisan túlterhelik. Az "eredmény" fáradt, a dolgozó szüleiket is meghazudtolóan túlterhelt iskolások.

Persze szükségeltetik jó magyartanár is. Nem olyan, aki behódol a kötelezően a nyakába varrt tantervnek, hanem olyan, aki keményen beírja az amúgy hibátlan dolgozatra az egyest, ha azt olvassa, hogy lessz, vagy muszály, és társai.

A nyelvtan annyiban hasonló a matematikához, hogy mindkettőben vannak szabályok, és persze kivételek. A magyar nyelvben kicsit több a kivétel, mint az általam hőn szeretett matekban, talán ezért mondják nehezen megtanulhatónak. Vagy az első részben említett árnyalás miatt, amelyre igazán szórakoztató példa Tímár György és Brachfeld Siegfried kabaréjelenete, a "Nehéz nyelv a magyar."

Amikor anyukánkról a bátyámmal közösen gondoskodtunk, a testvérem úgy indította felém a mondanivalóját, hogy "az édes jó anyád" ezt meg azt tette. Amikor először fogalmazott így, azt gondoltam, tréfál. Amikor másodszor, akkor azt, hogy azt hiszi, vicces. Harmadszor rászóltam: soha többé ne emlegesd az anyukánkat így! Pedig az idézett szavakkal önmagukban nincs hiba, csak azzal, ami idők folyamán társult hozzájuk.

Valami kétségbe ejtő, hogy hová fajul anyanyelvünk. Plusz rárakódik a szleng. Pl. szerinted mit jelent, az, hogy ha valaki azt mondja: tök jó? :)

Vagy itt van a hátborzongató "tündi-bündi" nyelv néhány gyöngyszeme: köszke, puszka, telcsi, kari aji, isti bizi, ili rombi, csicsizacsi, hali napi krizi, hali napi koszikák, talizunk a temcsiben, Ezekre csak egy reakció lehet stílusosan: besza-behu.

A suk-sükölés az egyik legalapvetőbb hiba. Borsózott a hátam, amikor a főnöknőm a kiharcolt plusz juttatással kapcsolatban azt mondta: "akkor most elosszuk a pénzt". Brrr.

Hasonló kategória: "elmegyek nálad" az "elmegyek hozzád" helyett.

Vagy a -ba -be felcserélése, összekeverése a -ban -ben-nel. Az aztán végképp "hasogassa" a fülemet. Az egyik államtitkár szájából hangzott el: "a följelentő került abban a helyzetben, hogy". :(

Hajmeresztő hallani, amikor az "-e" szócskát a "nem" szóhoz / igekötőhöz csatolják: nem-e lehetne / el-e tudnál jönni; és hasonló borzalmak.

Pedig csak néhány alapvető szabályt kellene - a matematikai képletekhez hasonlóan - bemagolni de úgy, hogy a gyakorlatban alkalmazni tudjuk. A teljesség igénye nélkül szerintem a legfontosabbak:

- az igekötők egybe-, illetve különírása

- a hely-, időhatározó ragok helyes használata.

Nem hanyagolható el a helyes szórendre való törekvés pl. alany, állítmány, tárgy, jelzők esetén, vagy a tárgyas és alanyi ragozás közti különbség sem.

Említést érdemel az írásjelek helyes használata is. Azt tapasztalom, hogy a net elterjedésével sok kijelentő mondat végére felkiáltójel kerül, leggyakrabban az egy egyszavas mondat, a "Köszönöm." végére. Lehet, hogy az író azt gondolja, ezzel nagyobb nyomatékot ad a közlendőjének? Szerintem csak a felszólító, vagy óhajtó mondatok végén van keresnivalója a felkiáltójelnek, kijelenő mondatok végén nem.

A szóbeli hangsúlyozás megfelelője az írott szövegben a vessző, amelynek elhelyezése akár ellentétes mondanivalót is eredményezhet.

A klasszikus példa:

A királynét megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.

A szöveg kétféle, egymással ellentétes értelme csupán a vesszők alkalmazásával áll elő:

A királynét megölni nem kell, félnetek jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem, ellenzem.

A királynét megölni nem kell félnetek, jó lesz, ha mindenki egyetért, én nem ellenzem.

Nem nézem jó szemmel az sms írásnál alkalmazott rövidítéseket pl. fórumhozzászólásokban. A telefon esetében bocsánatos "bűnnek" tartom, egyébként elvárnám, hogy megtiszteljenek a szavak teljes kiírásával.

Felüdülésül az említett kabaréjelenet.

"Kedves Közönség!

Az elmúlt nyáron rengeteg turista járt nálunk. A legtöbbjük, mint a statisztikából kitetszik, német ajkú volt. Én is összebarátkoztam egy bécsi fiatalemberrel, Hans-szal, aki szerelmes hazánkba, s mindenáron meg akar tanulni magyarul. Már egészen jól beszél, de hát itt-ott azért, hogy úgy mondjam, nehézségekbe ütközik. Mert hát hiába, nehéz nyelv a magyar. Az egyik beszélgetésünknél jelen volt Brachfeld Siegfried barátom, aki remekül mulatott a fiatalember kérdésein. Körülbelül úgy, ahogy még jó húsz egynéhány éve, én mulattam volna az övéin.

Sajnos Hans már hazautazott Bécsbe, ami nagy kár, mert szerettem volna megismételni önök előtt ezt az épületes párbeszédet.

- Semmi baj itt van.... Ott voltam szóról szóra emlékszem az egészre.

- És el is vállalnád ma estére Hans szerepét?

- Hát persze, nagyon szívesen.

- Pompás, akkor mindjárt kezdjük is el. Most hát tégy úgy mintha te lennél az én Hans barátom.

- És te pedig úgy, mintha úgy értenél a magyar nyelvhez, mint Grétsy László.

- Kedves vagy. Helyes, kezdhetjük. Szóról szóra, ahogy történt. Tessék Hans jött oda hozzám.

- Mondd Gyurikám mi a különbség a jár és a megy között? Mondjuk, jár az utcán vagy megy az utcán?

- Semmi az égvilágon.

- Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni. Tegnapelőtt láttam egy hastáncos nőt, akinek egész zeneszám alatt folyton ment a hasa.

- Talán járt a hasa?

- Szóval mégis van különbség?

- Hát,....árnyalatnyi.

- És a pénz, amiért megdolgozunk, az jár vagy megy?

- Az ... az jár. Többnyire. Nálam megy.

- Értem. És mi a különbség a tenni, meg a rakni között?

- Semmi az égvilágon.

- Jó. Mert nem akarok zöldséget beszélni... Tegnap találkoztam egy ismerősömmel, aki nem a feleségével sétált a teszedőparton.

- Hol?

- A teszedőparton.

- Talán rakodóparton?

- Most mondtad, hogy tenni és rakni: mindegy. Na, szóval az illető nagyon zavarba jött, és úgy rakott, mintha nem venne észre.

- Úgy tett.

- Hát a ti nyelvetekben egy nagy tevés kivétel van.

- Egy nagy rakás.

- Elég az hozzá, hogy az illetőt otthagytam a rakás színhelyén.

- A... a.. tett színhelyén.

- Miért, van valami különbség?

- Árnyalatnyi.

- S mi a különbség a húzni meg a vonni között?

- Semmi az égvilágon.

- Jó, mert nem akar...

- Tudom, nem akarsz zöldséget beszélni.

- Úgy van, honnan tudod?

- Kitaláltam.

- Szóval a huzaton, amivel Bécsből jöttem, nagy volt a vonat.

- Talán a vonaton volt nagy a huzat?

- Hát akkor az lesz a legjobb, ha most lehúzom a tanulságot.

- Levonom.

- Ide figyelj! Én rögtön bevonok neked egyet!

- Behúzok.

- Nahát, ez hallatlan! Ki ismeri itt ki magát? Mondd csak, azt, amibe a párnát csomagoljuk, az vonat?

- Az huzat.

- És amivel hegedülnek, az húzó?

- Az vonó.

- Nahát, és elvonják vele a nótánkat.

- Nem, elhúzzák.

- Légy szíves adj egy Seduxent.

- Parancsolj.

- Köszönöm szépen. Na, megpróbálok erőt venni magamon, kezdhetjük a második járatot.

- Menetet. Járata a villamosnak van.

- És arra járatjeggyel kell fölszállni?

- Nem, menetjeggyel.

- Mert ha nem, akkor ugye rosszul megy az ember?

- Nem, akkor rosszul jár.

- És a kísértet mit csinál? Visszamegy?

- Nem. Vissza az megy, akit küldenek. A kísértet visszajár.

- De csak az apró kísértet?

- Hogy-hogy csak az apró?

- Mert én tanultam, hogy az apró visszajár.

- Remélem, több kérdésed nincs?

- De igen van, tudniillik meg akarom inni veled a békepohár.

- És mit kell ehhez kérdezni?

- Hogy mi a különbség a dugni, meg a rejteni között?

- Semmi az égvilágon!

- Akkor, kérlek, add ide a rejtővonót!

- Micsodát?

- A rejtővonót.

- Ja, a dugóhúzót!

- Tessék.

- Köszönöm."

Tehát bármennyire is nehéz nyelv a magyar, jó lenne, ha minden, magyarnak született ember szívügyének tekintené a helyes használatát!

Hiszen már gróf Széchenyi István is megmondta: "Nyelvében él a nemzet." :)