Az anyósom nem hajlandó felkelni az ágyból! (beszélgetés)

Bántottak?

Van ez így. Ne foglalkozz vele. Én is kapok sokszor;)

Az életünk kint van a valóvilágban és nem itt a hoxán.

En ki tudtam rangatani a nagymamamnat agybol. Kedvec zenek, kedvenc edesdeg, es minden nap furdettem az eneleten.

Annyi gonoszsagot irtatotok rolqm a napokban, de en nem erdemlem meg.

Ez olyan nehez :( egy egykot Eros es harozottwl vevigvinni.

Es car tudni, hogy nem leszek ott a szuleimnel, mint a nagyanyamnal. Ha belegondolok, inkabb lenek ott, mint penzt kuldjek. De mar eldontottem, hol elek.

Ja, és ezt nem a mamával, hanem a sógornővel!

tudnia kell, hogy ez mekkora feladat/teher, és még is csak az ő anyja.

Bár, ha az örökség fejében bevállaltátok, akkor az egy másik eset...

Amikor el akartok menni nyaralni, akkor át kell vinni mamát hozzá.

Illetve máskor is, amikor olyan dolgotok van.

Szerezzetek be egy kerekesszéket, amibe beültetitek áttoljátok hozzá.

Én ezt tenném.

Amikor anyósommal laktunk a demencia miatt, akkor mi bárhová elmentünk, mert szépen megkapta a sógornőm arra az időre.

A nagymamámat viszont végig 1 lány ápolta. Ő 1,5 évig betegeskedett, az utolsó hónapokban fekvő beteg teljesen és őt is pelenkázni kellett, de őt nem ok nélkül. 4 lánya volt, megbeszélték, hogy ki fogja ezt csinálni. Időnként mentek a többiek is és persze az unokák is, de csak hétvégén vagy néhány napra.

Meg kell osztani a feladatokat!

Érti, csak hát pasi.

Anyósomat nem kellett sem fürdetni, sem pelenkázni, de én sokkal nagyobb tehernek éreztem látszólag, mint a férjem, pedig az ő anyukája volt.

Nekem csak tényleg annyit kellett tennem, hogy adagoltam a gyógyszerét, főztem és mostam rá, levágtam a haját, hétvégente becsavartam neki és végig hallgattam a sok hülyeséget, amit elképzelt. Így utólag vicces is, amiket összehordott, de benne lenni nem volt egyszerű.

A férjem annyival elintézte, hogy jaj, anyukám, ne mondj már ilyen hülyeségeket, aztán ment a dolgára.

Persze, együtt vittük dokihoz, stb.

Egyetértek Channával,,idős rokonaimnál láttam,,igen néha szenvedés volt nekik,,de a kórházban is kiültetik őket.

Van sajnos akit egy lepedővel kötnek a székhez mert nem tudja magát tartani de akkor is.

Tudom ezek nem kellemes dolgok,,akár gonosznak is tűnhet,,és elhiszem hogy óvakodik bevállalni mindenki a kezdeményezést ,de vagy ez, vagy az.

Szerintem, ha a problémát meg akarod oldani, akkor tenni kell valamit és nem minden felvetésre, ötletre azt mondani, hogy nem jó, mert nem akar menni sehová, stb.

Tehát, ha terhes az ápolás, akkor tegyél ellene.

Én azt javaslom, hogy meg kell neki lengetni a rehabilitációt többször, ami bent fekvős. Ha nem akar menni, akkor otthon kell kikelni az ágyból és járkálni.

Ne is mond!

Azt hiszem engem nem fenyeget ilyen, mert nálunk nincs a családban, de a férjemet igen, de még nem vettem rajta észre.;)

Ez a vádaskodás úgy tűnik, hogy sztenderd a betegségnél. Ha valami baja volt, akkor azt mondta, hogy a fia csinálta. Még jó, hogy aztán kitisztult...

Nagyon nehéz az ilyen betegekkel. Anyósom olyan szinten demens lett, hogy egy idő után velünk élt, majd otthonban, mert nem tudtuk otthon hagyni 5 percre sem. Állandóan felügyelni kellett. Az otthonban is olyanokat csinált, hogy égnek állt a hajunk...

Nálunk a műtét jóval előbb volt mint a demencia, baleset, többször elrontott térdműtét miatti jelentős mozgáskorlátozottság.

Mama nem volt annyira súlyos demens még akkor sem mikor meghalt, pl egyedül élt, persze minden nap mentünk hozzá, voltak teljesen tiszta napjai, meg teljesen rosszak, pl egyik nap rendőrt hívott a férjemre, másnap minden rendben volt, egyik nap kidobta a gyógyszereit, másnap rendben bevette🤷‍♀️

Mikor gáz volt nagyon akkor eljött hozzá öregapám (háziorvos) vagy férjem haverja (pszichiáter) beszélgetni és helyrebillent, mert a doktor azt mondta 😂 de bármilyen kérdésben, nem csak eü. Az féltétel volt, hogy olyan doki legyen akire régről emlékszik, mikor még ő is aktív főnővér volt. A régi emlékekben teljesen tiszta volt, az új dolgokkal akadtak problémái.

Fura és ijesztő dolog ez az elbutulás, leginkább a hozzátartozóknak.

Nekünk anyósommal, pont az volt a szerencsénk, hogy demens volt és elfelejtette, hogy megműtötték, így mára műtét éjszakáján jött-ment a kórházban.

Miután haza vittük sem tudta, hogy történt vele egy nagy műtét, így si.mán járt vásárolni, takarított és átjárt hozzánk

Az első időben még mondogatta, hogy kicsit fáj a combja és nem tudja, hogy mitől. Mikor mondtuk neki, hogy mi történt, akkor teljesen ledöbbent, hogy ekkora műtéte volt, aztán el is felejtette...