Anyák az idegösszeomlás szélén (beszélgetés)
Sziasztok!
Úgy látom mindenkinek megoldódott a problémája csak nekem van már ilyen gondom. Leírom hátha valaki látja és válaszol a "sokat tapasztalt" anyukák közül.Én három gyermekes apuka vagyok (24 éves fiú,3 és fél éves kislány, 1 éves fiú)
A hercegnőm kezd kibírhatatlan boszorkává változni mostanában egyre gyakrabban.Teljesen el vagyok keseredve, úgy érzem már mindent kipróbáltam,kipróbáltunk.
Abban a korszakban (kb. 2 évesen)amiről ti írtok nem volt szinte semmi jele hisztizésnek (apró, jól kezelhető hisztik biztos voltak, de ezekre már nem is emlékszem)A mostani az katasztrófa, semmi nem használ csak az idő - amikor Ő úgy gondolja és magától befejezi akkor marad abba - én bármit csinálhatok, már mindent próbáltam : rácsuktam az ajtót, leöntöttem vízzel, megütöttem (két hétig még magammal sem akartam szóba állni, olyan borzasztónak tartom hogy bántottam)egyszerűen tehetetlennek érzem magam. Attól tartok hogy rámegy a "szeretetem" ha ez sokáig így megy tovább!
hát igen!!!!!!!
én nekem az egészségem rá ment a kitartásra!!!!!!!
☻
Jó téma!:)))
Mi anyák tartsunk ki!Mert ez a kötelességünk!
:)
Nálunk anyukám alkalmazta egy párszor a "pohár víz" dolgot, rövid idő után, már elég volt szimplán a "fenyegetés" is, hamar leszoktam a hisztiről... :P
Az én kisfiam, nem hinném, hogy "klinikai eset" lenne hiszti terén, :P de tud olyanokat művelni, hogy a hajam égnek áll tőle.
Most, ezt az időszakot éljük, próbálkozik, kóstálgat, meddig lehet elmenni. A pohár víz, eddig még nem kellett próbálkoznom, de most, hogy újra felmerült a téma........ :P meggondolandó :D
Bár én inkább mindig próbálok szóval hatni rá, ami mostanában egyre nehezebben megy. Ráhagyni semmiképpen nem akarom a dolgokat, mert azzal elrontanék mindent, amit eddig elértem nála.
Sziasztok!
Roni, erről a "pohár víz" dologról jut eszembe, hogy a fodrászom mesélt régebben a gyerekkoráról. Ő az a bizonyos klinikai eset volt hiszti terén. Az anyukája beleőszült a nevelésébe. Náluk is gyakori volt a nyakon öntés, ráadásul a fodrászcsajszi egy idő után már kérte is, mert tudta, hogy akkor megnyugszik.
Na asszem az ilyen gyerektől tépném a hajam.
Sokban igazat tudok adni neked, én is hasonló környezetben élek, hasonló körülményekkel. Sajnos az ilyen tényezők nagyon próbára teszik az ember idegeit és türelmét, annak ellenére, hogy megpróbálunk a legjobb szülők lenni, és megpróbáljuk a lehető legjobb módon nevelni a gyermekeinket!
Ettől az "add oda valakinek 1-2 órára a gyereket" szövegtől egyébként én is falra tudok mászni!
Szia!
Nagyon meg tudlak érteni! Az én kislányom 2.5 éves, abból az igazán rossz gyerek fajtából való.
Már csecsemőnek sem volt egyszerű; hajnal kettőig sétáltam vele amire elaludt, reggel 6-kor kelt és én napközben nem tudtam elaludni vele, mert csak akkor aludt amikor a babakocsi gurult.
Képzelheted hogy 2 hónap után mennyire kibuktam!!!
Volt olyan gondolatom is hogy kiteszem valahol és utána felhívom a rendőrséget és a börtönben végre ki tudom aludni magam.
Aztán jöttek a hisztik is, minnél idősebb lett annál durvábban...
Ha valamire azt mondtam hogy nem szabad ő azért is megcsinálta, se a kérés, se a kiabálás de még a kézre ütés sem volt rá hatással, agyon meg csak nem verhettem!
Viszont kb 2 hónapja a gyerekem megkomolyodott, megérti amit mondok neki, sokszor szót is fogad és tud viselkedni!
Volt aki azt mondta hogy ilyen türelmes embert még nem látott mint amilyen én vagyok, de azt nem tudták hogy belül mi megy végbe bennem minden cirkusz alatt.
Szió!
Az én kisfiam most lesz két éves és nálunk is voltak ilyen időszakok! Van mikor kezelhetőbbek, de van mikor szinte semmivel! Nagyon nehéz!
Krisznél 9 hónapos kora környékén a hiszti olyan volt, hogy ült és egyszerűen hanyattvágta magát ott, ahol volt! Jól beverte a fejét, és rögtön megvolt az ok a sírásra! Bevallom ilyenkor majd megszakadt a szívem , de megálltam, hogy ne vígasztaljam sokáig, mert butaságot csinált! Mindig elmagyaráztam neki, hogy mit csinált, és hogy miért nem szabad! Jó sokszor előfordult ez, és minél többször csinálta, annák kevesebbszer mentem oda hozzá vígasztalni! Nagyon hamar leszokott róla, mert rájött, hogy én nem ajnározom ezekután és neki meg fáj a bucija!
Aztán persze variálta a dolgot, már nem dőlt hanyatt, hanem rugdalódzott a lábaival! Na, mondom ez nem fáj neki, tehát nem is foglalkoztam vele! Otthagytam és mikor befejezte, visszamentem!
Mikor megtanult járni, 1 éves kora körül, levágta magát popsira és úgy hisztizett! Ekkor már határozottan, erélyesen megszidogattam, de emellett is magyaráztam neki, hogy bizonyos dolgokat miért nem szabad! Lehet, hogy szó szerint nem értette meg, de én állandóan dumáltam hozzá, szépen, tagoltan, magyarázva és remekül bevált! Hozzáteszem, legalább százszor meg kell tenned, mire belerögződik!
Mostanában már ő is sokkal akaratosabb, és hiába tudja, hogy mihez nem szabad nyúlnia, milliószor megpróbálja! Ilyenkor rászólok, de általában úgy tesz, mintha nem hallaná! Ez nagyon idegesítő, hiszen tudom, hogy tudja, és érti amit mondok, és hogy miért mondom! Miután nem használ a szép szó, felemelem a hangomat, még nem kiabálok! Ha ezekután is próbálkozik odamegyek, és elkérem tőle ami nála van (pl: mobiltelefon), vagy eltávolítom a dologtól (pl: tűzhely, vagy konnektor) és felemelt hangon elmagyarázom, hogy nem szabad! Ha ezekután is próbálkozik akkor már én is rákiabálok és ha szükséges rácsapok a popsijára! Ha már muszáj inkább a popsijára sózz rá, a kezére NE!!! Persze nem kell, hogy fájjon neki, csak érezze, hogy nem viccelsz!
Ha mostanában olyan igazi toporzékolós hisztit vág le, előbb magyarázok, de ha nem használ és nem hagyja abba, akkor jöhet egy pohár víz! :) Az nem fáj, nem árt, de meglepődik tőle! Egy idő után már hisztinél, ha csak elindulsz a konyha felé, megérti mi következik, és rögtön abbahagyja! :)
Amikor én odáig jutok, hogy már-már elvesztem a türelmem, eszembejut amit egy barátnőm mondott, akinek 9 hónapos babája van:
...nincs jogom ilyet tenni, végülis nem ő kérte az életét.....
Persze, van amikor az ember, fáradt, ingerült, kedvetlen, vagy egyéb rengeteg ok és probléma miatt türelmetlenebb a kelleténél, és olyankor nem bírja követni a fegyelmezés sorrendjét, és rögtön a kiabálásra ugrik! Velem is előfordult már sokszor (és szerintem nincs olyan anya akivel ilyen még nem forult elő), és borzasztóan éreztem magam utána! Lelkiismeretfurdalás, és egyéb szörnyű dolgok! :(((
Sajnos, ha az ember fáradt, türelmetlen, vagy baja van, hajlamos arra, hogy azokon töltse ki a dühét és mérgét akiken a legkevésbé akarná, akiket a legjobban szeret! De sajnos mindig ők kapják a fekete levest, nem kivételek ezalól a kisbabák sem! :S
Nyilvánvaló, hogy Te is másképp kezelsz egy hisztirohamot, ha pihent vagy, jókedvű, és nyugodt, mintha ideges és ingerült lennél valami miatt!
Szóval, ne aggódj, nem vagy rossz anya! :)
Szia!
Az én kislányom most lesz másfél éves pár nap múlva.Gyönyörű édes tündér,de mostanában kezdi feszegetni a határokat.Próbálkozik ezzel azzal a rosszasággal és én is próbálkozom különböző módszerekkel,hogy mivel is "kezelhetném".Sajnos én is eljutottam oda,hogy rá-rá kiabálok és utálom is magam érte rendesen.Óvónőnek tanultam és bár nem dolgozom a szakmában próbálom az ott tanultakat alkalmazni (sok dícséret ha jót csinál...stb) és mégis soxor elvesztem a türelmem.Sajnos egyáltalán nincs kire bízmom a kicsit nincs felszabadult 1-2 óra külön.Saját magamat próbálom kontrolálni,átgondolni mindíg hogy mit miért is tehet és folyamatosan emlékeztetni magam hogy hohó ő még csak másfél éves!Hát mondanom kell nagyon lassan jövögetek ki belőlle.Talán bele kell jönni ebbe is.Sőt biztos,csak mire az ember lánya belejönne egy bizonyos korszakába a gyerekének már jön is a következő:)
Tudom tulajdonképpen semmi okosat nem tudtam írni Neked csak gondoltam írok ne érezd magad egyedül ebben a szituációban!
Kitartást sorstárs:):):)KInövik!!!!
Én oviba dolgoztam ésa 31 év alatt nagyon sok hisztis kisgyerekkel találkoztam.
Volt aki a födhöz vágta magát, volt aki toporzékolt, mindegyiket máskép lehetett csak megnyugtatni.
Volt olyan kicsi akinek egy simogatás, ölbevétel, szép szó és már el is felejtette a hisztit, de olyan is akit vigasztaltál annál jobban bele lovalta magát és csak amikor már senki nem figyelt rá akkor hagyta abba. Gyereke válógatja kit mivel és hogyan lehet megnyugtatni.
Vasárnap voltunk úszni, de mikor menni kellett a fiam hatalmas hisztit vágott le, mivel ő persze maradni akart. (Azért nem tudtunk maradni tovább, mert már zárták az uszodát.)
Hát tudtam hiába mondok bármit, ő úgyis csak toporzékol. Egyszerűen megfogtam és kivittem, persze végigüvöltötte az öltözködést és le sem nyugodott, amíg a kocsival el nem indultunk. Ilyenkor bizony nem lehet mit csinálni, mondani.
Sziasztok!
Szerintem egy ember élete akkor siklik ki igazán, ha gyeremekkorában nem kap szeretetet, nem pedig azért, mert adott esetben fegyelmezve van.
A szeretet a legfontosabb véleményem szerint, ezáltal válik az ember kiegyensúlyozottá. Tudnia kell, hogy vannak emberek akik feltétel nélkül szeretik őt és számíthat rájuk.
A szobába zárás úgymondd nem az alkalmazott módszer minden esetben. Viszont akkor, amikor egy gyerek annyira toporzékol, hogy már mindent kipróbáltál vele és nem tudsz mit tenni, nagyon is jó, ha kicsit magára hagyod. Elmondom miért: mert megkíméled attól mondjuk, hogy feleslegesen kiabálj vele, olyat tegyél, amit később megbánhatsz. Ezt azért mondom, mert van, amikor már az anya sem tudja visszafogni magát.
Egyébként nekem nem kell magyarázni a pszichológiát, mondhatni szakterületem. Igaz az is, hogy a pszichológusok alkalmazott módszere (vagyis ajánlott módszere) a hiszti kezelésére, a gyerek magára hagyása. Főleg nagyobb korban.
Nem hiszem, hogy rossz anya lennék. Én nagyon imádom a kisfiamat, ezt ki is fejezem rendesen. Viszont szeretném önuralomra tanítani, nem szeretném, hogy olyan szeleburdi legyen, aki azt hiszi mindent szabad. Láttam én már olyan gyereket aki kiskirályként viselkedett a családban. A helyzet az, hogy jobb ha a határokat a felnőtt jelöli ki és nem a gyerek.
Nem fogom megdícsérni, puszilgatni a hiszti kellős közepén, amúgy is ilyenkor tényleg semmi nem segít. Azt írod erikpipi, hogy szép szóval, símogatással elrendezed a helyzetet....hát akkor te a jobbik esetbe tartozol, ha ez hatásos.
Az én fiam egyébként szereti a változatosságot, így mi is sokszor csinálunk valami mást, amikor kezdődik a sírás. Kimegyünk sétálni, vagy keresünk egy játékot, ebben a jó időben kiteszem a kiskádat az udvarra és pancsizik egyet.
nincs gyerekem, angol pszichológusnő módszerét láttam a tévében hisztis gyerek kezelésére - az egyik:
ne vegyél tudomást róla, ha hisztizik (tehát ne akkor figyelj rá, ez arra az esetre vonatkozik, ha figyelemfelkeltésért csinálja)
másik:
ha jól viselkedik dícsérd sokat - így kapja meg a kívánt figyelmet, ne a hisztivel érje el
harmadik:
szobába zárást a legvégső esetben alkalmazta, annyi percre, ahány éves a gyerek, és utána minden esetben elmagyarázta, ha már lenyugodott a csemete, hogy miért volt bezárva
"Én, amikor nagyon hisztizik, beteszem a szobájába és rácsukom az ajtót. Nem kiabálok vele, csak magára hagyom kicsit. Persze akkor aztán jól kitombolja magát, úgy 10 perig hagyom, aztán kiengedem."
Én erre a a beírásra gondoltam. Természetesen ez egy vélemény, ugyan úgy mint az enyém is. A leírt esetek, valóban ismerőseimmel estek meg, nem kitalált történetek.
A börtönőrt pedig saját magamra értettem, nem másra. Az ember nem dicsekszik saját gyermekkori tapasztalataival,(első emlékem, amikor anyám bezárt, és elkezdtem ijedtemben dadogni. Hosszú évekbe telt a gyógyulás), sérelmeivel. Én sem, pedig vannak emlékeim bőven.
üdv
Én úgy gondolom, hogy amit itt az anyukák leírtak nagyon messze van a spártai szigortól, pláne a szélsőséges pszichiátriai esetektől. Senki nem lesz csak attól alkoholista, hogy az anyja nem hagyta hisztizni és átvitte a másik szobába. Nem bezárta, csak átvitte. És nem minden ok nélkül, hanem előtte megmagyarázta többször is mit miért nem szabad. Ugyanezt olvastam ki a járókás esetből is.
Én azért fenntartással nézem a Hogyan neveljünk gyereket filmeket, csupán azért mert ezek mind amerikai, vagy angol filmek. Más ország más szokás, más kultúra, ezért nem lehet egy az egyben adaptálni az ott elhangzottakat.
És szerintem a topikot indító sem börtönőr, vagy rossz anya, azért mert gondja van,és mer segítséget kérni.
Nagyon érdekes, amit írtok. A kisgyerek két éves koráig nem tudja kordában tartani az érzelmeket. ez azt jelenti, hogy mindenért vagy sír vagy hisztizik. Nálam általában a változtatás hoz eredményt. Pl. leülök mellé a szőnyegre játszani, elviszem egy körre sétálni, közösen beteszünk egy mosást. Magyarul kizökkentem a hisztiből, amibe egy kisgyerek nyagyon könnyen beleesik, az első mondatban leírtak miatt. Ajánlom nektek,hogy időnként nézzetek gyerekneveléssel kapcsolatos műsorokat pl. a spektrum tv-n, vagy kérjetek tanácsot a gyerekorvostól is, vagy a védőnőtől.
A járóka büntetésből van felállítva? Nem hiszem:)
Bezárni egy szobába egyedül? Na erről kérdezz meg egy pszihiátert, milyen érzelmi válságon megy keresztül a gyerek, mennyire befolyásolja a későbbi életét. Kicsit olvasgassatok bele, az öngyilkosság topikba, vagy a depresszó topikba, érdemes...
Két éves koráig pl. megütni sem érdemes, mert nem tudja miért kapja.
Van egy két ismerősöm horrortörténettel:
Az anyja egyszerűen berakta a járókába,ráültette a bilire, és odakötözte (alkoholista lett)
Az anyja bezárta a másik szobába ilyen kicsi korban, rendszeresen büntetésnek. Az ismerősömet, már megszámolni sem tudom, hányszor vitték zárt osztályra.
Egy másikat az apja verte,büntetésből: Alkoholista lett, és öngyilkos, mert egész életében szenvedett, a gyerekkori traumától..
Nálam is előfordul, hogy ideges leszek.Azért vagyok anya, hogy mindezt elviseljem, és szép szóval simogatással megoldjam a helyzetet. Ha másképp tennék, jelentkeznék börtönőrnek!
Ilyenkor ha már nem bírod, inkább keress valakit aki egy-két órára szívesen helyettesít. Menj el szépen, és fújd ki a gőzt. Ez egy anyának is jár....
Szia!
Szerintem amikor konkrétan hisztizik, ne foglalkozz vele. Csinálj úgy, mintha észre sem vennéd.
Amikor olyan dolgot csinála fiam, amit nem szabadna, általában először rászólok, hogy nem szabad (tudja, hogy mit jelent, ebben biztos vagyok). Ha továbbra is csinálja, megint rászólok, de ha látom, hogy nem engedelmeskedik és látom, hogy direkt rosszalkodik, akkor megfogom és átviszem a másik szobába, vagy csak arrébb teszem és magyarázok is neki, hogy miért nem szabad. Van, amikor abbahagyja és viselkedik rendesen, de van, hogy visszamegyés megint csinálja...na ilyenkor berakom a szobájába, vagy az ágyába. De sokszor segít az is, hogy elterelem valami mással a figyelmét.
A verés (kézre ütés, popsi ütés) szerintm azért nem jó megoldás, mert ezzel csak rossz példát mutatunk a gyereknek. Esetleg ezt ő is megtanulja, és alkalmazni is fogja.
Szerintem jó, ha néha berakod az ágyába. Ha utána ugyanúgy csinálja a balhét tedd be megint....és megint. Tanulja meg, hogy mi a következménye a rosszalkodásnak.
A határokat nekünk kell megszabnunk. Nem nekik. Nekünk kell megtanítanunk a helyes viselkedésre őket, mert maguktól bizony nem tudoják, és ha kell százszor is el kell mondani valamit, hogy megértsék. A lényeg, ha valamit elhatározunk, tartsuk is magunkat ahhoz, mert egyetlen megingás, és máris felülkerekednek.
Tudom nagyon nehéz, hiszen én is benne vagyok, de nyakig, és sokszor kiborulok ám én is. Valahogy pedig meg kell tanulniuk, hogy nem szabad ám mindent megcsinálni.
Sziasztok!
Köszönöm, hogy válaszoltatok! Örülök, hogy nem vagyok egyedül és talán nem csak az én hibám minden, hanem életkori sajátosság is.
Talán a frontok miatt is volt, mostanában javult kicsit a helyzet. Most meg jön a dögmeleg-vihar kombináció, nem tudom mennyire fog kihatni a gyerekek viselkedésére.
Az én gyermekemnél a hiszti úgy néz ki, hogy sír, de bármit próbálok, csak rángatja a fejét, hogy nem, néha dobálja magát az ágyon, és ilyenkor tényleg nem lehet vele semmit sem csinálni, semmi sem jó, szerintem ő sem tudja pontosan mit szeretne, ezért nem is tudom megoldani a problémáját. Mostanában napközben is gyakran megfürdetem, ez jelenleg bevált. Ne a hideg víz alá rakásra gondoljatok, hanem rendes pancsi, játékokkal, vidámkodással.
Amit nem tudok kezelni, hogy ha tilos dolgokat tesz (pl. ami rá is veszélyes), hiába szólok rá, vigyorog és csinálja tovább. Ti ilyenkor mit csináltatok? Van valami módszer, hogy ne érezzem magam komplett idiótának, aki nem tudja rávenni a másfél éves gyerekét semmire?
Biztos vagyok benne, hogy nagyon is érti miről van szó, különben nem vigyorogna olyan tenyérbemászóan a kölök. :) Ilyenkor kell 100-ig számolnom, hogy ne kiabáljak. Próbáltam már a kezére is csapni, akkor is kinevetett.
Mit tegyek?
Szia!
Az én lányom öt éves.Bizony volt időszak amikor átéltünk nagy hisztiket, és hasonló cipőben jártam mint te.De nagyon fontos, hogy próbálj meg vele szemben nyugodt maradni.Tudom nem könnyű,de légy határozott.Az én kislányom sokszor a földö csapta magát úgy hisztizett,néha még az utcán is előfordult.Rájöttem az volt a legjobb megoldás hagytam hagy tombolja ki magát, egy idő után látta nem ér célt vele és befejezte.
Eljön az időszak amikor ilyen módszerekkel úgymond bepróbálkoznak,kiváncsiak mit érnek el vele,meddig mehetnek el.Most kell egyértelműen megszabnod a határokat, és légy te is határozott.Ne kiabálj,de érezze a hangodon most az van amit te mondasz és az mellett áll ki keményen.
Szia!
Hát nekem is néha hisztizsák a kicsi fiam. Most lesz egy éves.
Vannak időszakai, amikor kiállhatatlan, de van, amikor meg tök aranyos, vidám, kezelhető.
Amikor nagyon kikészülök tőle, akkor egy napra lepasszolom anyukámnak, hogy kicsit feltöltődhessek.
A hiszti nálatok miben nyilvánul meg? Akaratos? Vagy csak sír mindenért?
Nagyon fontos, hogy határozottak legyünk velük, mert különben mi kerülünk az irányításuk alá.
Én, amikor nagyon hisztizik, beteszem a szobájába és rácsukom az ajtót. Nem kiabálok vele, csak magára hagyom kicsit. Persze akkor aztán jól kitombolja magát, úgy 10 perig hagyom, aztán kiengedem. Utána általában lecsillapodik.
Sziasztok!
Olyan anyukákkal beszélgetnék, akiknek volt már holtpontja a gyermeke mellett. Amikor csak sírni tudna, amikor szeretne 1-2 órát teljesen csendben ülni, akik néha nem tudják hogyan kezeljenek hosszabb ideig tartó hisztiket, mind a gyerek, mind a maguk részéről.
Másfél éves gyermekemmel vagyok itthon, mostanában rengeteget sír és semmivel nem tudom elterelni a figyelmét. Mindent, tényleg mindent megteszek az érdekében, de sokszor csak a hisztit kapom cserébe. Ettől teljesen elvesztettem az önbizalmamat, néha az önuralmamat is, és kiabálok vele, amit tudom, hogy nem szabadna, de máshol nem tud kijönni a feszültség. Adjatok tanácsot, kérlek titeket, hogy jöjjek ki ebből, mert nagyon rosszul érzem magam.
Kérem a "tapasztalatlanok" kíméljenek a jótanácsaiktól, én is nagyon okos voltam, amíg nem voltam ebben a cipőben! Tényleg olyanokat várok, akikkel megtörtént, és akik el tudják mondani, ők hogyan lábaltak ki a mélypontról.
Előre is nagyon köszönöm!