Anyák, akik rátelepednek a felnőtt gyermekeikre (beszélgetés)

Követsz és belém kötsz. Rendszeresen.

Remélem érzed, hogy mennyire lenézlek;)

Amit csinálsz az konkrétan rosszindulat.

Bosszút akarsz állni egy olyan dolog miatt, amiért elnézést is kértem. Így utólag nem kellett volna elnézést kérnem. Hiszen, biztos azért háborodtál fel, mert beletrafáltam;)

Követsz, aztán rólam írkálsz másoknak, ez nem az első eset. Szerintem ez gonoszság, rosszindulat és megmutat a jellemedből egy nagyon de nagyon rossz tulajdonságot, amit bosszúállásnak nevezünk. Szemtől szembe nem mersz tenni semmit, hanem majd egyszer, nem várt helyzetben a hátába vágod a kést az illetőnek.

Ha gondod van, akkor azzal old meg, aki problémát okoz neked. Ne rajtam vezesd le a frusztrációdat.

Ez már nekem is feltűnt 😁

Bár az elejét csak finoman érezteti az emberekkel, a második felét már többször láttam tőle kinyilatkoztatni.

A vége a bejegyzésednek nagy igazság.

Tudod.. ezzel az a baj, hogy csakis kizárólag a párod tehet azért, hogy kiálljon magáért (és ezáltal érted is) az anyja ellenében, illetve felismerje a játszmázást, manipulálást, érzelmi zsarolást, és kiszálljon belőle. Nagyon sokan azt is tudják, hogy benne vannak, de egyszerűen nem tudnak belőle kilépni. Ugyanez megvan párkapcsolati szinten is, semmi különbség. Lényeg a függés és annak folyamatos fenntartása. Borzasztó egyébként, mert aki benne van, szenved, bosszankodik, panaszkodik esetleg, duzzog, de megcsinálja, mert mi lenne a másikkal őnélküle.

Olvassatok utána a drámaháromszögeknek (üldöző-megmentő-áldozat játszmák). Erről szól a legtöbb ember élete, hogy valamelyik szerepben épp benne van. És a szerepek változnak. Ha valaki megismeri ennek a működését, akkor hamar felismeri, épp melyik szerepben van. És akkor könnyebben ki is tud belőle lépni.

Ha ő maga nem tudja megoldani, semmilyen külső ráhatással nem fogod tudni elérni.

Igen, éreztem, hogy van pár olyan hozzászóló, aki nem egészen értette a kérdésem, és megpróbált meggyőzni, hogy rosszul látom, nyilván vagy azért, mert nem volt ilyen helyzetben, csak véleménye van róla (miért is ne lehetne), vagy egy hasonló történetben más szerepében van, nem az enyémben.

Persze hasznos meghallgatni, változtathat jó esetben a nézőponton, ha a másikét is halljuk az ő szemszögéből, de a leghitelesebb nyilván az, aki hasonló helyzetben van.

Nekem is van véleményem az ausztrál erdőtűzről, csak nem az én házam ég.

Mindenképpen jó volt itt kibeszélni, és mindenkinek köszönöm, aki hozzászólt. Foglalkozott vele, az ideje ment rá.

Oda jutottam, hogy a kapcsolatunk még nem teljesen érett meg arra, hogy maximális nyíltsággal tudjunk erről beszélni. A téma kapcsán, mindenféle kardoskodás, csípős megjegyzés miegyéb nélkül is azt érzem, hogy nem ugyan azt a mozit nézzük. Ezt hívják összecsiszolódásnak, úgy gondolom.

Hogy ne azt érezzem, hogy ki vagyok szolgáltatva mindenki kénye kedvének, úgy döntöttem, kissé felmentem magamat is a napi dolgok alól. Egy picit hagyom magam sodródni most. Rugalmasabb leszek. Nem az a célom, hogy azt érezze, folyton döntenie kell, hogy bűntudata legyen, ha megy... stb. Nem szeretnék feszültséget olyan dolog miatt, ami lényegében nem kettőnkről szól, hanem egy harmadik személyről. Viszont nyilvánvalóan ez visszaveti az amúgy is felfutásban lévő kapcsolatunkat, ezt is mérlegeltem. Lassabb ütemben fogunk haladni. De azt szeretném, hogy magától találja meg az egyensúlyt, nem presszúra hatására. Akkor megette a fene.

Szóval most visszairatkoztam jógára, a barátnőimmel a teázást nem a munkaidőből csípem le, hanem a délutánjaimból, bátrabban megyek szaunázni esténként, ő pedig ezt az időt ki tudja használni. Egy darabig ezt látom jó megoldásnak.

Volt egy kissé csípősebb hozzászólás itt, de abban is van egy nagy igazság, ők már egy kialakult család. Soha a büdös életben nem fognak a szokásaik megváltozni. Meghallgatom a családja dolgait, de ignorálom.

Azt hallhattátok ki, hogy kritizálom őket, és bizonyára számomra a család fogalma kevesebb korlátot jelent. Éppen ellenkezőleg.. Az én anyukám soha-soha nem telepedett rám, igaz, sokszor éreztem azt, hogy jó lenne, ha ő lenen az első, akinek szólhatnék, sokkal önállóbb voltam már fiatalkorom óta. Illetve soha nem hangoztatta, ki a kedvenc a családban. Ezekkel semmilyen szinten nem tudok azonosulni, de belátom, változtatni sem fogok tudni rajta.

A helyzet további előnye, és nem ragozom tovább, hogy másként látom már anyukámmal a viszonyomat. Most kifejezetten élesen látom azt, mi az, amit nagyon jól csinált, és egyre több gondolatom van arról, hogy ezt én is így szeretném majd. Ez mondjuk nagyon jó.

Ahogy itt valaki írta, a szeretet átsegít ezen.. legalábbis remélem :)

Uh ez durva. De elsősorban a párodnak kéne megtanulnia nemet mondani, amikor nem túl sürgős a dolog vagy éppen ebédeltek stb, tanulja meg hogy nem csak ő létezik.

Az én anyósom is kb ilyen lenne ha nem laknánk pár ezer km-rel arrébb. :D

Ne vedd fel, amikkel itt bántani próbálnak. Látható, hogy főleg anyósok meg mamahotelesek vették magukra a te problémádat.

A ti életeteket te látod. Én teljesen értem, ha önálló életet akartok élni, harmadik fél folyamatos uralma nélkül. Én jóban vagyok az anyósommal, mert azt az egyensúlyt fent tudjuk tartani, ami még mindkét félnek megfelel. Ezt kell nektek is megtalálni. Mi úgy alakítottuk, hogy amikor költözésre került sor, meglegyen az a távolság kilométerben, amit egészségesnek tartottunk, pedig az utcánkba jöttek volna legszívesebben. Nagyon szeretem őket, de ha ideköltöztek volna, valószínű ez nem maradt volna felhőtlen viszony.

Beszélgess el a férjeddel, hogy neki milyen lenne, ha a te anyád folyton a nyakatokon lógna. Neki kell aztán az anyja felé jelezni, hogy hol a határ. Ez nem jelenti a szeretet végét, csak egy egészséges viszonyt kell kialakítani a két család között. Mert ez már KETTŐ család, nem egy.

Abban teljesen egyet értek, hogy csűrhetjük, csavarhatjuk, de a család első körön a vérünk. Mindenki jöhet, mehet, de a testvéreim, a szüleim státusza örök. Ugyan így a gyermekeimé. Igyekszem is ezt szem előtt tartani.

De én örülnék, ha 4x felett a fiam végre úgy érzi, van kihez hazamenni.

Az elfogadás oda-vissza kell működjön. A gyermekeinket nem magunknak szüljük, miért ne akarhatna mást? Ha jó a kapcsolat, anélkül is haza fog járni, hogy láncot tennék a bokájára.

Szerintem az a szülő telepszik a gyerekére, aki nem bizik a gyereke erejében..hogy maga is tud dönteni. És hibázni is fog, de akkor is erős lesz.., vagy félti a pozícióját (ami felesleges) és más eszköz nincs, mint érezteni, hogy tartozol nekem, vagy az érzelmi zsarolás. Esetünkben ez úgy néz ki, hogy az idősebb fiú a fekete bárany, mert nem vesz részt az életében napi szinten. Nincsenek is jóban a tesók. Nem kell pszichológus szakon végezni, a párom, aki mindig megy, sosem engedné meg magának, hogy arra a sorsra jusson... a mama simán megvonja a szeretetet, ha nem az van, amit szeretne. Nem csak az alapján élünk és érzünk, ahogy velünk bánnak, látjuk, a testvéreinkkel hogy viselkednek.

Alsós kislányként a szigorú, marcona tesitanárunk a második órán akkora pofont adott egy társunknak, hogy 4 évig nem kellett fegyelmezni az osztályban. Nem kellett ahhoz elgyepáljon mindenkit. Értitek, ugye?

Nem tudatosan, ösztönösen manipulál. És itt sok mindenre lehet hivatkozni, de ez se nem féltés, se nem feltétlen szeretet.

Ki is mondta, hogy páromat jobban szerették mindig. Anya vagyok...azt hittem megnyílik a föld alattam. Ők tudják, miért alakult így, igyekszem megérteni, de nem a szülő választ párt a gyerekek, és nem a gyerek szülőnek.

Elvileg, ha jól csináltuk automatikusan működni fog. Kimondás nélkül az értékrend dominál. Szerintem nálatok azétt törvényszerű, és megy végbe zökkenőmentesen, mert hiteles vagy a gyermeked szemében. Egymásra számítotok, de nem mert kell, hanem mert így érzitek. Ez tükör neked, amibe nem fáj belenézni.

Hát,amint tapasztaltad anyós meg anyós közt nagy külömbség va.

Nekem az első olyan volt,hogy csak a seprűnyél hiányzott alóla,gonosz volt,rossz indulatú. Csak a kisfia volt az jó. Nem is tartott sokáig.

A második meg pont az ellenkezője,ahol tudott segített.

Ezt hiába írjuk le,a problémádat magadnak kell megbeszélni a pároddal,hiszen te tudod mi zavar.

Persze segítsen az anyjának.de nem kell pattanni az ebéd mellől,mert a probléma megvárja azt hogy odaérjen.

De ezt csak te tudod megoldani.

l8 éve meghalt a férjem.( 34 é. voltam ) Olyan partner nem kellett, akit a fiam nem fogadott el.

Tehát nyilvánvaló, hogy a fiam is olyan nőt választ, aki nekem is megfelel .

Egyetlen nő vagy férfi sem ér meg egy családon belüli ajtócsapkodást.

23-as hozzászólásod szerint általánosítok...Ez a bejegyzés...?

Nem azt kértem, hogy mindenemet ízekre szedjétek. Azt, hogy aki hasonló cipőben jár, miként javított(!!!!) a helyzetén.

Nem divatból utálom, hiszen nem is utálom.

Azon vagyunk, hogy közös életet kezdjünk. Van két csodás gyermekem az előző ( jó ideig csodás) házasságomból 20 évig voltumk egymás társai az úton. Egyébként a fiam, aki 18, a volt férjem szüleinél imád lenni.(ugyebár a volt anyósom) Soha nem keltek benne lelkiismeretfurdalást, hogy azt az időt nem velem tölti. Hálát érzek, hogy ők továbbra is jelen vannak az életünkben. Szóval kérlek benneteket SAJÁT, személyes tapasztalataitokkal segítsetek, és ne pellengérre állítsatok.

Ha sorolom az indokaim, ízekre szedtek. Holott az érzéseimet én tudom, csak ne kételkedni akarjatok, hogy nem küzdeni akarok, hanem békében együtt élni a férfival, akit szeretek és szeret. Mindenkinek teret, időt hagyva, de így nezéz családot alapítani. Az is megfordult a fejemben, hogy talán eddig ezért nem sikerült neki...

." Hagyják, hogy legyen a gyereknek saját élete, de mindig ott vannak, ha szükség van rájuk."

Erre azt mondom: egy nagy frászt! Nem ügyeletes vagyok, hogy bármikor szólnak, ugorjak. Vagyis volt ilyen, és természetesnek vették, egészen addig, míg 1x nemet mondtam. Azóta a menyem nem jön, nem is hiányzik, nem is kérdezek róla semmit.

Igen, egy gyerek kire számíthat jobban, mint a szüleire? Őket érdekli csak, hogy jól van e, boldog e.

A legnagyobb baj az ami manapság van. Egymást oltogatja a sok agyatlan liba. Azt gondolják, hogy ők a világ közepe és mindenkinek meg kell hunyászkodnia, ha ő megjelenik. Nagyon, de nagyon rosszul van nevelve sok-sok nő, és sokszor azt gondolom, hogy nem az anyós a rossz, hanem a meny. Nálunk nem divat utálni az anyóst, mi úgy szocializálódtunk, hogy nem találkoztunk ilyennel a családban, és sokszor rácsodálkozok, hogy egyes emberek mit meg nem engednek maguknak.

Sok esetben a meny akarja kisajátítani a férjet, és közben mutogat a férfi anyjára.

A fiadnak hosszú egészséges és boldog életet kívánok! És neked is hasonlókat.

Így ismeretlenül a menyecske részére: ma nekem ,holnap neked !

Erőt egészséget, hosszú életet kívánok neked és a családodnak. Megfogja találni az igazi társát a fiad.

Mamahotel, anyuci pici fia, rátelepedés, bálványozás....

Általánosítás.

Nektek közös a gyereketek?

Anyám már 15 éve meghalt.

Nem volt könnyű,de nekem sem nagyon lett volna hova menni , ő meg gyakorlatilag semmit sem tudott egyedül megcsinálni. Ha elköltözöm ,vagy magamhoz veszem,mikor lerobbant,vagy hazajövök. Na de az az anyám volt,de hogy a saját házamba én legyek az udvaribolond azt már nem!😁 Bizony anyós ezt szerette volna,vagy pedig a fia költözzön vele haza.