Mit gondoljak az Anyámról? (beszélgetés)

Én nem foglalkoznék vele túlságosan. Tedd meg a kötelező tiszteletköröket, segitsd, tudj róla, támogasd ha kell de ennyi. Miért állsz oda a szőnyegszélére a következő pofonért?

Tesód van? Vele is ilyen?

Értem én, hogy van problémád, de ha ilyen az anyukád és ilyen vagy te is, akkor vagy próbálsz ezzel együtt élni, vagy megpróbálsz te változtatni úgy, hogy legalább neked jó legyen.

Ha anyukáddal valamilyen szinten összejártok, akkor vezess be új szokásokat, azaz ha meglátogatod, akkor ne várj arra, hogy hellyel kínáljon, hanem ülj le, kapcsold be a TV-t. Készíts kávét vagy teát, fogyasszátok el együtt, kérdezgesd, öleld meg, adj neki puszit, neveld úgy a gyerekeidet is, hogy ők is tegyék ezt, stb.

Annyi mindenen tudna változtatni az ember, ha mást akar, csak félre kell tenni a sérelmeket, nem dédelgetni, várni az alkalmat, hogy vissza tudjon vágni, megbosszulni a saját sérelmeit, stb.

Találd ki, hogy melyik nap lesz az a héten, amit együtt akartok tölteni. Jelentkezz be hozzá egy vacsira. Ha ő nem főz, készíts te vacsorát. Amikor odaérsz, odaértek, legyen puszi+ölelés, érdeklődés, tálalj és egyetek együtt, közben menjen a fecsegés. Lehet, hogy az ő "rossz" szokásait, amit a múltából hozott, simán átformálod, mert rájön, hogy neki is szüksége van erre.

Sokan azon problémáznak, hogy úgy érzik, kéretlen tanácsokat kapnak. Én ezt úgy szoktam rendezni, hogy mosolyogva meghallgatom, nem ellenkezek és úgy csinálok, ahogy én gondolom. Sosem szoktak rákérdezni, hogy úgy csinálom e, csak örülnek, hogy meghallgattam őket.

Egy percig sem csodálkozok azon, hogy anyukád olyan, amilyen. Te is olyan vagy, hogy lehetne más ő?

A mintát hoztad és viszed magaddal, majd figyelj a gyerekednél, hogy te más legyél vele, mint amit hoztál!

Egyébként, nincs makulátlan életem, csak nem itt picsogok, ha gondom van, hanem megoldom;)

Mit vársz ettől a fórumtól?

Nem ismerünk se téged, se az anyukádat. Nem tudjuk, hogy miért ilyen, miért vagy ilyen.

Érdekes, hogy csak az apukádról beszélsz szépen. Azért, mert meghalt? Ha élne, akkor mi lenne?

Lehet, hogy anyukád is észre vette, hogy csak apukádat szereted? Akkor nincs min csodálkozni.

Azt gondolom, ha ilyet hallok, hogy valaki túlreagál dolgokat.

Ha a kapcsolatotok mindig ilyen volt, akkor miért várod azt, hogy most más legyen?

Te lennél legjobban meglepődve, ha holnap felmennél, anyukád megölelne, megpuszilna, hellyel kínálna, ételt hozna, stb.

Ha nálatok ez nem szokás, akkor ne is várd el, vagy alakítsd úgy a kapcsolatot, ahogy neked tetszene. Akár, le is ülhetnél anyukáddal ezt átbeszélni. Lehet, hogy ez lenne a leginkább célravezető.

És én is fennakadtam azon, hogy elvárod, hogy hellyel kínáljon, amikor hazamész.

Nálunk ez nem szokás. Akárkihez megyek a családomba, nem kell mondani, hogy üljek le, mert leülök. Oda megyek a kávéfőzőhöz és főzök magamnak kávét, ha ennék, akkor megemlítem, ahogy nálam is ezt teszi a családom minden tagja.

És? Majd túlteszi magát. Attól, hogy az anyád, nem vagy köteles alárendelni magad neki, meg nemtom 40-50 éves felnőttként nem leülni ha nem kínál hellyel. Ha mondja hogy épp most akart aludni, akkor oké szia, majd beszélünk. Ha rosszul van, akkor jobbulást, hívj ha tudok segíteni, szia. Stb. stb.

Nem az a kérdés, hogy ő miért viselkedik veled így, mert a másik ember viselkedését akkor sem tudjuk megváltoztatni vagy befolyásolni, vagy belelátni a fejébe, ha a saját anyánk. Inkább az a kérdés, hogy te miért érzel késztetést, hogy így reagálj, ahogy reagálsz.

Nekem apám volt hasonló, egyszer pl. nem hívtam fel, hogy kipróbáljam, mikor keres magától. 2 év telt el, majd felhívtam hogy amúgy mizu, akkor még neki állt feljebb, hogy hát én ezer éve nem kerestem. Rövidre zártam, hogy most kereslek, és amúgy te sem hívtál, akkor már tudott normálisan beszélgetni. Amikor súlyos beteg lett, akkor kezdett magától keresni, ok nélkül is felhívni, mert érezte, hogy valamit elcseszett. Gyerekként nem a mi dolgunk egy szülő-gyerek kapcsolatban "megjavítani" a szüleinket, sztem akkor sem ha már mi is felnőttek vagyunk...

Hogy a viharba ne hinném el.

Ha ennyire rossz hatással van a lelkedre, nem lenne jobb még ennél is kevesebbet menni hozzá?

Ha beteg, szólni neki, menjen ő hozzátok, nem érsz rá a gyerekektől.

Talán még a gyerekekkel is jobb lenne a viszonya. Persze ez csak egy ötlet.