Aki mer az nyer... vagy nem minden esetben? (beszélgetés)

:D

Akit rosszul érint, az szerint butaság. :D

Nos, ott nem bontok falat ... :)

Ki nem nyalja be időnként?

Csak arra kell ügyelni, hogy minél ritkábban forduljon elő ;)

Ez a beszéd! Szeretem a bölcsességedet.

Na, én most aztán jól benyaltam.:D

A való élet és ez az internetes világ két különböző dolog. Össze sem hasonlítható.

Vannak jóvátehetetlen tévedések. Elég baj. Nem szeretnék annak a bőrében lenni, aki belekerül egy olyan szituációba, hogy miatta ül valaki vétlenül, vagy esetleg meg is hal.:(

Itt, ebben az arc nélküli világban nincs ilyen tét. Még szerencse, hogy a rosszindulatú emberek hozzászólásai feledhetők.

Azért - tudod - nem az volt itt a legnagyobb baj, hogy összetévesztettek; hanem az, hogy ennek folyományaként mit sütöttek rám, milyen ostobaságokkal vádoltak. Na, ha a rosszindulat fájna, akkor most többen fetrengenének kínjukban. Érzelmi intelligencia nulla. Sőt, mínusz akárhány. Elég döbbenetes.

Na, mindegy is! Szerencsére vannak itt kulturált emberek, akikre érdemes odafigyelni. Számomra itt már csak ez a fontos.

Valami miatt újra és újra feljön ez a téma. Meglátok egy háeszt, és reagálok rá. Pedig sokszor nem kellene. :)

Majd iparkodom.

Tetszik a poszt felvetése. Szerintem nem jó túlagyalni a dolgokat. Hiszek abban hogy általában az első reakció a jó. Persze nem arra gondolok hogy gondolkodás nélkül rá kell vágni mindenre a választ vagy a véleményünket, de nem kell keresni a legjobb válaszokat sem, mert az már nem is mi vagyunk. Ráadásul rengeteg energiát felemészt az ilyesmi. Tudom, mert pont erről beszélgettünk a pszichológusommal. Pont jellemző rám hogy abszolút meg akarok felelni egy idealizált képnek arról hogy milyen a jó ember és én ennek mindenáron meg akarok felelni. Közben az nem én vagyok, hiszen nincs tökéletes ember.

Összességében szerintem kell egyfajta lazaság az élethez, hogy mindig és minden helyzetben vállaljuk fel önmagunkat a jó és a rossz tulajdonságainkkal együtt.

Mindannyiunknak vannak hasonló megválaszolatlan kérdéseink.

Én azt mondom, hogy az legyen a legnagyobb fájdalmad, hogy összetévesztettek valakivel a virtuális világban. Nemrég olvastam egy olyan esetről, amiben egy férfit összetévesztettek egy körözött személlyel, öt évet ült le ártatlanul, egy másikat meg kérdezés nélkül lelőttek a rendőrök, mert szintén összetévesztették valakivel, ráadásul még azt is hitték, hogy fegyver van nála...

Falakat bontani csakis megfelelő önismerettel lehet.

Képes vagyok-e rá, meg tudom-e tenni.

Mert ha túlbecsülöm magam, akkor rendszeresen beletörik a bicska, és előbb-utóbb frusztráltsághoz vezet.

(Itt már ugye eleve feltételezve van, hogy az ember bontani akar, és nem csak távolról szemlélődik, elhatározás nélkül.)

Amellett az erőszak erőszakot szül, az nem kérdés.

Amivel én nem tudok mit kezdeni, az a simulékony mézesség, furfang, látszatkedvesség, aztán jön az ember hátába a kés, ha úgy adódik, ha az érdeke úgy kívánja.

Na, ott inkább maradjon fal, eszem ágában sincs bontani.

Boldogabb vagyok az egyenes beszédtől.

Sokan keresünk választ.

Én abban biztos vagyok, hogy van olyan, amire soha az életben nem fogom megtalálni.

Azt, hogy fáj valami - bevallani nem gyengeség. Sőt!

Én is azt mondom: ha a falakat lebontjuk, nem ütközünk bele.

Aztán, hogy ki hogy bont, az más kérdés.:)

Írod: "Ha sokszor koppintanak az ember orrára, egy idő után a hideg kását is megfújja."

Hát még ha nemcsak odakoppintanak, hanem jól orrba vernek! Aztán (csak hogy érezd a törődést), újra és újra...míg több sebből nem vérzel. Ja, az, hogy csak összetévesztettek valakivel? Kit érdekel?

Ha azt látják, hogy talpra állsz, újra kezdenék. De már inkább kerülöd a találkozást.

Nem állsz ki többé velük szemben. Mert bár mindenáron azt szeretnék bizonygatni, hogy ők a gáncs nélküli lovagok, valójában ők gáncsoskodnak.

Talán valami ilyesmit ültethetett át a topikgazda a saját képére. Talán ilyesmi miatt lehet, hogy változik az ember hozzáállása bizonyos dolgokhoz. Ez nem azt jelenti, hogy az ember ne lenne önmaga, csak megtanult túllépni olyan dolgon, amin túl kell.

[link]

Kemény meló a kőfalakat bontani.

Annál nagyobb sikerélmény, ha megvan.

Alapvetően szerintem aki mer, az nyer.

Sokkal nagyobb esélye van rá, mintha meg sem próbálja.

Érik az embert sikertelenségek is, de abból is tanulni lehet. mit csináljak legközelebb máshogy, mit hogy ronthattam el ...

Jó is lenne tudni előre, mikor lép az ember jól, mennyivel könnyebb lenne az élete.

Én általában az első megérzésemre hallgatok, általában az jön be, nem tudom inkább sejtem, hogy mért..

Ha sokszor koppintanak az ember orrára, egy idő után a hideg kását is megfújja.

Talán az idő is hozza magával ugyanezt.

Az viszont már baj, ha úgy érzed nem mondhatod ku, amit szeretnél. Valamilyen formában jobb felvállalni önmagunkat, mint belül őrlődni.

Az nem baj, ha elgondolkozol az érzéseiden és cselekedeteiden, és esetleg kétségbe vonod őket. Ez a személyiségfejlődés egy magasabb szintje. Ha belegondolsz, általában azok az emberek cselekszenek elsősorban intuitívan, és azok száz százalékig magabiztosak, akik -hogy is mondjam szépen- elég egyszerűek. Az "ami a szívemen, az a számon" mottó csak önigazolás a bunkóságra. Amikor gondolkodás nélkül kimondom, ami eszembe jut, az nem túl bölcs. Könnyen megbánthatunk vele másokat. Az önkontroll, amikor előbb megfelelő formába öntjük a mondandónkat, egyáltalán nem önfeladás. Miért lenne önfeladás, ha tekintettel vagyunk mások érzéseire?

A cselekedeteinkben is kontrollálnunk kell magunkat. Nem adhatjuk át magunkat mindig a belső késztetéseinknek, mert az sokszor kellemetlen lenne. Azzal is kontrollálom a cselekedeteimet, hogy nem engedem el magam azonnal, amikor úgy érzem, kell. Pedig az is egy elemi belső késztetés. Mégsem élem meg önfeladásnak, hogy kimegyek a mosdóba. Ahogy akkor is kontrollálom magam, ha valakit legszívesebben megütnék.

Csak az a lényeg, hogy a dilemmázásod ne menjen át szorongásba.

Bocsi! Tudom, hogy nem nekem szól az üzenet, de azt gondolom, nem baj, ha erre is reagálok. Néha az visz előbbre, ha a párbeszéd átalakul kerekasztal beszélgetéssé.:)

Szóval (ahogy én látom) - többnyire nincs időnk átgondolni, mit miért teszünk, mondunk. Mondom: többnyire. Mert általában a reakciók spontán jönnek.:) A való világban legalábbis. Természetesen teljesen más, ha az ember fel tud készülni valamire. Nyilván másként beszél, fogalmaz egy előre lefixált időpontra meghirdetett értekezleten, bármilyen eseményen. Persze az ilyen beszélgetés folyamán is előjön, hogy azonnal kell reagálnia, itt már nincs idő arra, hogy átrágja, mit is fog mondani.

Szerintem a lényeg az, hogy az ember belássa, ha tévedett. Ha valaki meg tud győzni, akkor képes vagyok átértékelni a dolgokat. Viszont nem vagyok megingatható akkor, ha azt érzem, hogy valaki rám akarja erőltetni a saját elképzelését. Azt meg kifejezetten gyűlölöm, amikor valaki osztja az észt.