Aki 18 évesen elköltözött otthonról, de 2 hónap múlva menne vissza, azt tényleg nem kell visszaengedni? (beszélgetés)

Azt hiszem értem a bajodat.

Senki nem támogatott, de a testvéreidet igen.

Ráadásul butának is érzed magad, pedig annyira nem lehetsz az, az írásod alapján;)

Most így 30 felett, úgy látom, hogy kb. tisztában vagy a helyzeteddel és azzal, hogy a szüleidre és testvéreidre nem számíthatsz, így neked kell és egyedül megteremtened az igényeidnek megfelelő életet.

Azt írod, hogy depressziós vagy, de számomra úgy tűnik, hogy nem csak a szüleid miatt, hanem attól a sok rossztól is, amit te magad teremtettél magadnak (rossz pasik, mások hibáztatása).

Túl kell lépned ezeken! Túl fiatal vagy ahhoz, hogy ezeken rágódj!

Mindegy hol, vállalj olyan munkát, amivel aránylag jól keresel, és szórakozz, ismerkedj.

Nem gondolnám, hogy buta vagy, azaz biztos tudsz egy jobb karriert is építeni, és a szórakozás közben, munkahelyen olyanokkal megismerkedni, akik nem függők, nem használnak ki, így biztos lenne egy normális partnered is.

Ha szükséges, akkor kérj szakember segítséget, de ne arra, hogy buta vagy, hanem a problémáid feldolgozásához.

Tanulni sosem késő, így ha szerinted szükséged van még tudásra, akkor képezd magad.

Vedd saját kezedbe az életedet, a szüleiden már nem tudsz változtatni, így mindent magadnak kell megteremtened és elérned.

Egy jó állás, jó fizetés, bérelt lakás, majd ha már ott tartasz, akkor esetleg hitelből tudsz venni egy kis lakást. És tanulj!

Azzal ne foglalkozz, hogy másoknak könnyebb, másokat támogatnak a szülei, mert attól csak rosszul érzed magad, holott tudod, hogy ez lenne a normális. Ezt most tedd félre és építsd a jövődet! Neked ilyen jutott, amiből neked kell a legjobbat kihoznod!

Sok sikert!

DE, van aki mondta, hogy nem lesz jó. Te magad írtad, hogy apád haragudott, amiért elmentél, szóval biztos vagyok benne, hogy elmondta százszor, hogy miért ne tedd, és hogy "nem vagy normális kislányom"...

És hát ahhoz sem kell nagy útmutatás, hogy ha egy fiú "rá akar kényszeríteni" bármire is, azzal bármit csinálok, csak nem költözöm össze...

Biztos, hogy nem egyszerű igy kezdeni az életet. A szülők azért is vannak, hogy irányt mutassanak a gyerekeiknek. Legalábbis a szerető és felelősségteljes szülők.

Akiknek ez nem adatik meg hátránnyal indulnak. Sok esetben behozhatatlan lemaradással. De tartós motivációval, akaraterővel és némi szerencsével még fordulhat az életed pozitiv irányban.

Igazából örülök, hogy nem ismerek ilyen embereket, mint te, aki még egy kitalált név alatt is képtelen őszinte lenni.

Most keresed a megerősítést, hogy a gondolom közel sem tökéletes életedet nem te cseszted el, pedig vélhetően de.

Amúgy meg tök mindegy már ennyi év után, és semennyivel nem jutsz előre azzal, hogy valaki mást hibáztatsz...

Kisebbik húgom folyton mondja , hogy neki milyen rossz, miközben anyám fizet neki rengeteg dolgot. Közben változtak a dolgok és ő is albérletben szenved. Azzal a különbséggel, hogy ő kapott bútort, gépet, segítettek kaució kifizetésében, stb. Kényszerből költözött el,mert a végén anyámnak is albérletbe kellett mennie és voltak ott zavaró dolgok számára, meg úgy számolta, hogy nem olcsóbb alkalmazkodni, mint külön élni és ugyanannyit fizetni. De ő is alig mert elköltözni, merthogy nincs visszaút, ha baj van. Volt baj, de sok segítség is. Aminek én is örültem volna régen. Ezek ellenére ugyanúgy baja van mindennel, mert neki se volt álom gyerekkora. De neki több igénye van,mint nekem volt, mert egyáltalán nem tehettem neg,hogy műkörmöshez járjak, nem volt miből és senki sem látott el a bajban. Néha azért ő is beszól, hogy minek költöztem el. Sz.ros 2 hónapra mentem. Nem nagymamámhoz. Ex férfihez, akinek a nagymamájához mentünk, de semmi kedvem nem volt, csak nem mondtam ki, hogy maradni akarok. Szenvedés volt a 2 hónap rendes mosógép és gáztűzhely nélkül. Minden házimunka rám várt, közben jártam suliba is. Nem is tudtam tanulni. Messze is volt és fél 5 után értem haza, reggel 5 körül meg már buszra mentem.

Húgom rengeteget panaszkodik és mindig előjön a téma. Másik testvér meg elvan apánál, lakhatási gondja soha nem volt és nem ő kinlódik 15 éve már, hogy kellene egy sajat lakás, de hogyan. Nem is ilyen idegroncs..

A probléma az, hogy nem megy neked a fogalmazás, és így E/3 ban még annyira sem, azaz értelmetlen katyvaszt tettél ide nekünk. Találgatnunk kell, hogy mi történt és kivel.

Én amit értek: Amikor 18 éves voltál elváltak a szüleid és veled senki nem foglalkozott, elköltöztél nagymamádhoz, ahol nem volt jó, így vissza akartál költözni valamelyik szülődhöz, de nem kértek belőled.

De te már 30 felett vagy, ha jól emlékszem külföldön élsz és a pasikkal sok gondod van, mert sok függőt vonzol be, akik átvágnak, kihasználnak.

Miért most foglalkozol a szüleiddel?

Ha név nélkül írtam volna ki, akkor mi van? Akkor is számít a névtelenség alatt, hogy E/1 vagy E/3?

Nekem ez mindegy lenne, ha én olvasok egy kérdést. Sokan ilyeneken akadnak fent és a kisebb helyesírási hibákon. Semmi értelme.

A múltodon rágódsz?

Vagy miről van szó?

Te vagy 18 éves?

Te vagy akit elűztek?

Ezek szerint apa nem akarta, hogy elköltözzön, de a gyerek nagy mellénnyel mégis ment, most meg rájött milyen is az élet, és kullogna vissza.

Kevés olyan testvér van, aki nem szólogat be, legalábbis egy bizonyos korig.

Erre mondják, hogy magának teremtette ezt a szituációt...

Amúgy ez mikori történet, ha a már anyuka férjéről is kiderült, hogy alkesz/balhés?

Most utólag próbálod megfejteni az életed, hogy miért is lett olyan, amilyen?

Fiam 29 évesen jött vissza, ( jobb otthon jelszóval ), fel sem merült, hogy nem jöhet.

Szerintem normális helyeken - ha csak nincs valami embertelen helyszűke - ez így működik.