Ádámka születése

Már nagyon szerettünk volna kisbabát, és mindent megtettünk érte, hogy sikerüljön. 2009. augusztusban 2 pozitív teszt után jöttünk végleg haza. Itthon jártam terhesgondozásra.

Terhességem egészen a 31. hétig problémamentes volt. Viszont akkor fellépett egy kis gond: folyamatosan emelkedett a vérnyomásom, már 155/100-at mért a védőnő a tanácsadáson. Egyből átküldött az orvosomhoz, aki Doxium tablettát írt fel, és mellette folyamatosan kellett mérnem itthon a vérnyomásomat. Féltünk, hogy toxémiás leszek a végén. Szerencsére a gyógyszer mellett visszaállt a vérnyomásom, csak 1-1 alkalommal ugrott ki.

2010. március 30-ra volt kiírva a szülés. A 36. héttől hetente jártam NST-re, ahol mindig tökéletes eredményeink lettek. Vártam, találgattunk, hogy mikor szülök, már nagyon nyűgös voltam a vége felé, hogy nem történik semmi. Aztán eljött március 30. Délelőtt NST-n voltam, ahol még mindig tökéletes volt minden, szülésnek még jele sem volt. Megbeszéltük, hogy 2 naponta megyek NST-re, és majd meglátjuk mi lesz. Már eltelt ezután is 1 hét, és még mindig nem akart a babócánk megszületni. Április 7-én délelőtt újabb NST-n voltam, szülésnek még mindig semmi jele... Ekkor az orvosom azt mondta, nem várunk tovább, feküdjek be aznap délután, és másnap reggel megindítja a szülést.

Féltem tőle nagyon, de már vártam is. Féltem, hisz nem így terveztem, nem tudtam mi vár így rám. Vártam is már nagyon, hisz tudtam, hogy másnap már a kezemben foghatom a kisfiamat. Befeküdtem, és agyaltam, hogy mi lesz másnap. Reménykedtem, hogy talán éjjel meggondolja magát a kisfiam, és megindul magától is. Hát nem így lett...

Másnap hajnalban a szülésznő előkészített. Aztán az orvosom fél 7-kor bekötötte az oxitocin infúziót, hogy meginduljon a dolog. Negyed 10-ig folyamatosan emelték az adagot, de kis pocak keményedéseken kívül nem volt semmi. Aztán burkot repesztett. Féltem ettől is nagyon, de semmit sem éreztem belőle. Aztán tovább vártunk, hogy fájások legyenek. Majd fél 11-kor megjött az első fájás, és onnantól kezdve rögtön 2 percesek lettek, hát elég gyorsan jött a dolog. :) Elkezdtem elég szépen tágulni is, úgyhogy nagyon nagy fájdalmaim voltak. 3/4 12-kor kaptam epidurált, ami nagyon jó volt utána, tudtam kicsit pihenni. Szólt az orvosom, hogy majd tompa nyomást fogok érezni lenn a medence csontnál, ami egyre erősebb lesz, és arra sajnos nem fog hatni a fájdalomcsillapító, úgyhogy azt ki kell bírni úgy. Mindez olyan 1 óra körül kezdődött. Egyre jobban nyomott, feszített lenn a csontnál, kegyetlen fájdalom volt, ami semmihez sem hasonlítható. Percenként jöttek a fájások, nem is volt már időm pihenni köztük. Fél 3 körül jutottunk el oda, hogy nyomhattam. Az elején ment is minden nagyon szépen, meg is dicsért az orvosom, hogy milyen ügyesen nyomok. Aztán egyszer csak nem jött tovább a baba...Hiába nyomtam, bármit tettem, elakadt a szülőcsatornában. Közben az NST jelzett, hogy esik a szívhangja a babónak. Sürgősen tenni kellett valamit. Az orvosom behívta segíteni az ügyeletes orvost, aki a könyökével próbálta préselni a hasam lefelé. Így nagy nehezen sikerült megszülni Ádámkát, aki 14.55-kor felsírt. Csodálatos érzés volt, leírhatatlan. Pár percre rám tették, majd vitték vizsgálni, és rendbe tették. 3750 gramm volt, és 55 cm. 9/10 Apgarral. Utána még engem is rendbe rakott a doki, összevarrt (ami nagyon fájt). Majd 2 órás szülőszobai megfigyelés után visszavittek a szobába pihenni.

Aznap éjjel a gyerekosztály ügyeletes doktornője ébresztett, hogy a kisfiamat át kellett vinniük az osztályukra, mert folyamatosan bukott, nem fogadott el semmi táplálékot, és kicsit sárga is lett már a színe, amit elég korainak tartottak. Nagyon megijedtem, alig vártam, hogy reggel legyen, és mehessek át a gyerekosztályra a babámhoz.

Reggel aztán átmentem, és mondta a doktornő, hogy már kezdi elfogadni a tápszert, igaz még csak 1-2 kortyot, de azt már legalább nem bukja ki. Majd a következő napokban egyre jobban evett, közben lett tejem is, elkezdtem szoptatni, és nagyon ügyesen szopott is. Legalább ez a problémája rendeződött. Mindeközben 1,5 napra kék fény alá került, mert nagyon besárgult.

Úgy volt, hogy hétfői napon jöhetünk haza, már csak a véreredményére vártunk, hogy elengedjenek minket. Ekkor jött egy újabb rossz hír: a véreredménye nem jó, magas LDH szintet és extrém alacsony trombocyta számot mutat, így másnap ismételni kell. Emellett vérszegény is. Másnap újra ezt mutatta ki a labor, így biztosak voltak benne, hogy azok az értékek nem hibásak.

Mondták, hogy sajnos még pár napig maradnunk kell, mert kivizsgálják, hogy kizárjanak más betegségeket.

Rettegtem, hogy baj van. Minden nap sírtam, és reménykedtem, hogy semmi komoly betegsége nincs a kisfiamnak. Majd csütörtökön szólt a doktornő, hogy nem találtak nála más problémát, és a 2 érték, ami nem volt jó, kezd normalizálódni, így másnap hazajöhetünk. Így több mint 1 hét után végre kijöhettünk a kórházból.

A szülés óta az elején hetente, majd 1,5 hónapos kora óta pedig 3 hetente hordtam vissza kontrollra, ahol folyamatos vérvételeken esett át Ádámka. Sajnáltam nagyon a rengeteg szúrás miatt.

A múlt heti kontrollon szólt a doktornő, hogy teljesen helyreálltak a rossz értékek a vérképben, csak a vérszegénység maradt még meg, de az meg nem vészes, így majd legközelebb csak 6 hónaposan kell visszamennünk vérvételre.

Hát nem volt egy könnyű menet ez az első 2,5 hónap, de legalább megnyugodhatunk, hogy semmi baja a kisfiunknak.

Amúgy nagyon kis élénk, játékos, mosolygós baba. Gyönyörűen fejlődik, és minden nap egyre okosabb.