A mi történetünk
Amikor kiderült, hogy pozitív a tesztem, nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Örültem, mert azt mondták az orvosok, hogy nem lehet kisbabám, vagy csak nagyon nehezen, de sírtam, mert a párommal már megromlott a kapcsolatunk. Először örült, majd másnap bármit megtett volna azért, hogy elvetessem a babát. Nem egyeztem vele.
Amikor kórházba kerültem vérzéssel és görcsökkel, az orvos nem látott már babát, azt mondta, hogy elment. Összeomlottam, hisz csak egy napig tudtam, hogy ő az életem része.
Hétfőn kellett visszamennem, hogy megnézzék "rendesen tisztulok-e", amikor észrevették, hogy megmaradt a baba. Hihetetlenül boldog voltam. A párommal szakítottunk,inkább nevelem egyedül a kisbabám, mint hogy egy ilyen apa mellett kelljen felnőnie.
6 hetes ultrahangnál azt mondta az orvos, hogy azt hitte nem lesz szívműködése. DE VOLT! :)
7 hetesen kiderült, hogy ikrek, de az egyik babának nincs szívműködése. Elküldtek másik orvoshoz, hogy ő is megállapítsa ugyanezt. Nagyon magam alatt voltam, hisz így is elveszítettem egy babámat. :(
Rengeteg mindenen mentünk keresztül a még élő Kincsemmel,de megtalált minket a boldogság, kaptam egy csodálatos párt és a babám kapott egy csodálatos apát, aki imádja. Még szülés előtt állunk, de nagyon bízunk benne, hogy ennyi minden után minden rendben fog zajlani. Gyönyörű érzés volt látni ultrahangon, ahogy integet, mosolyog, bukfencezik.
Reméljük ezt a mosolyt sokszor látjuk még. :)
Írta: lauren26, 2014. január 21. 09:08
Fórumozz a témáról: A mi történetünk fórum (eddig 43 hozzászólás)