A keserűségből, fájdalomból tanultam…. (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: A keserűségből, fájdalomból tanultam….
Kedves Stechner!
Oszinte reszvetem Edesanyad elveszitese miatt! A torteneted valoban szomoru es szivszaggato. Embersegbol jelesre vizsgaztal! Amit Te megtettel edesanyadert, az igazan peldaerteku. Probalj csak a szep dolgokra emlekezni es josagodert a gyermekeid szeretete mindenert karpotolni fog!
Az eszem megall... nem kapok szavakat!!!
Ezt TE hogy birtad ki??? Istenem... ez szornyu... :-(((
Ez a vázlatokból egy kis részlet a könyvemből a címe Vallomás lesz!
Már a születésem napja sem olyan volt, mint általában másoknak, bár én ezt csak a szülők illetve nagyszülőktől tudom, hisz még kint sem voltam!
Drága jó apám abban az időben nem vetette meg az alkoholt, így aznap szintén szép állapotban jött haza, mikor anyukám vajúdni kezdett velem.
Kizárta anyukám és ordítozott, hogy én nem az ő gyereke vagyok, és nem mennek be a kórházba, majd ott megdöglünk.
Egyik kedves rokonunk vitte be anyukámat a korházba, mert apámtól akkor valóban megdögölhettünk volna.
Aztán csak meglettem, de akkor a sors mellénk ált ugyanis Március 31-én 23: 59-kor jöttem a világra, megmentve a szégyentől, az április elsejétől. (Így csak egy hajszál híján vagyok bolond). Sajnos először Április elsejére írtak, majd anyukám kikérte magának, mert az egy perc az egy perc, így maradtam Márciusi!
Persze apám be se jött meglátogatni, így engem ő nem látott, persze arra fogják, hogy a két nővéremmel valakinek otthon kellet lennie.
Pedig ha látta volna, miután megszülettem, hogy le sem tagadhatom az ő vérét.
A mai napig hármunk közül én vagyok az, aki apura hasonlít.
Miután persze meglátott megnyugodott, végre egy gyerek, aki tényleg az enyém. (Ennek később lesz jelentősége)
Gyermekkoromból sokkminden nem maradt meg, sajnos csak a rosszak. Bár lehet jó dolog nem is történt?
Olyan 4-5 éves lehettem, mikor elkezdtem sorolni drága szüleimnek egy séta folyamán, mit kérek a télapótól, talán karácsonyra.
Drága jó apám a megszokott hangsúlyával, dühösen közli velem:
-Na ide figyelj lányom, Mikulás nem létezik és minden, amit kapsz karácsonykor, azt mi vesszük, meg amiért keményen megdolgozunk, és azt kapsz, amire pénzünk lesz!
Hoppá!!!
Na talán akkor tértem észhez én is.
Egy 5 éves gyereknek ennyire kíméletlenül közölni a valóságot!?
Oh és hogy még szebb legyen az életem, ezek után tavasszal drága jó apám elborult elméjének köszönhetően,történt a következő eset: Nézek ki az előszoba ablakunkon és látom apám a körtefán, lóg!
Kiabálok anyunak:
- Anyu, Anyu! Apu lóg a körtefán!
- Mi?
- Ott lóg egy kötélen, a fán!
Na erre a nagyobbik nővérem meg ő rohannak ki, a középső K. pedig bevitt a szobába, de én megint odarohantam az ablakhoz és látom, hogy anyu tartja aput I. anagyobbik nővérem, meg vágja le a kötelet a fehér nyelű késünkkel.
Soha nem felejtem az a kés nagyon sokáig meg volt, és ha kenyeret vágtunk vele mindig eszünkbe jutott, ezzel vágtuk le aput a fáról.
Anyu kiabált, hogy te állat, miért pont akkor mikor a gyerekek is itthon vannak.
Persze ezt utána akárhányszor összevesztek, mindig a fejéhez vágta: Ott kellet, volna, hagyjalak lógni a fán, akkor most már nem lennél a gondom!
"A gyermek ajándék. A legcsodálatosabb ami egy nővel történhet, hogy Anya lesz. A gyereknek meg az hogy szeretik, tiszta szívvel."
Idéztem,Tőled.
Ezt kellene minden Anyának megtanulni ,akivel nem születik meg ez az érzés....
A történeted végén már bőgtem.
Minden tiszteletem a Tiéd,hogy édesanyád ott lakik Veletek,de a barátja...?
Valami borzasztó lehetett,hogy nem ment el az Anyáknapi ünnepélyre.
A lelki terror,sokkal rosszabb a verésnél.Azt is elitélem.
Az én gyerekkorom sem volt felhőtlen.nekünk a hugommal sokat kellett dolgoznunk.Állatokat tartottunk.
A gyermekeimet imádom és mindenre igyekszünk megtanítani Őket.
A gyermek ajándék.A legcsodálatosabb ami egy nővel történhet,hogy Anya lesz.A gyereknek meg az hogy szeretik,tiszta szívvel.
Kitartast Neked!
Szivesen elolvasnam a konyved...
Futkos rajtam a hideg.Te gyerekkorod sem volt leányálom...Nekem ne mondja senki azt ,ha valakinek rossz volt a gyerekkora ,kötelező hogy Ő is azt nyújtson a gyerekének.Örülök hogy Te is tudsz más lenni ,mert akarod.Nálunk is sokszor elhangzott Anyu szájából az a bizonyos mondat:engem is utált Anyám.... Borzalmas érv.
Sok erőt és kitartást neked a kisfiadhoz és sok sikert az életetekhez.
Sajnos ennél rosszab is van, látok hallok hasonló sztorikat.Az én barátnőm most 39 éves és az ő anyukája szintén ilyen volt.
Sajnos nálunk más volt a helyzet, két másik nővérem is volt, szüleim elváltak, anyu egyedül nevelt.
Megkaptam mindent amit szerettem volna, pedig szegények voltunk, de rendszeresen egyedül voltam, voltunk otthon, anyu naponta más férfiakat hozott haza, sőt évtizedekig sexelt melletem az aktuális partnerjaival hajanlonkét, ugy hogy abban a szobában még a másik két nővérem is aludt.
Éjfélig egyedül voltam otthon sokszor, bezárt minket a házba ha elment otthonról a nővéreim az ablakon szöktek ki a kertbe borsót enni mert akkor már 6 órája egyedül voltunk.Mindig azt vágta a fejemhez tiszta apád vagy, utált ezért engem. 16 évesen drog problémáim voltak mivel az éjszakába dolgoztam, vendéglátos voltam és anyu hagyta hiszen gyakorlati hely volt.
Állandóan intézetbe akart rakni, mert gond voltam, csak a pénz és a férfiak érdekelték.
Sajnos most is hogy felnőttük az első két unokával még az első 2 évben foglalkozott aztán megunta és a maradék 3-mal már nem, ő belefáradt azt mondta és nincsen szüksége a gyerekeire, a gondainkra és az unokákat is fél évente ha megnézi, sőt egyikünk sem tudott soha tovább nanulni, mert azt mondta ő nem tart el minket tovább.14 éves korunk óta dolgozunk és ő végignézte, a ruháinkat 15 éves korunk óta mi vesszük magunknak.Sőt a jelenlegi barátja a nővérem barátjának apukája,és ugy jött vele össze hogy szent este bemutatták egymásnak őket, a férfinak 6 hónapja halt meg a felesége rákban, és még aznap este összemelegedtek!!!Mert pénze volt azaz van, pedig 16 kg a férfi és borzalmas ronda soha nem volt az esete az ilyen, el is költözött hogy ne legyen a közelünkbe ezt mondta:
Elegem van hogy az unokáim ha hazajönnek az oviból minidg átjönnek és állandóan jön valamelyik gyerekem és én már ezt unom,egyedül akarok lenni, nélkületek majd néha találkozunk.
Folytathatnám tovább a sort miket tett.....
Ebből egy könyv született már ami jelenleg kiadás alatt van, mert ki kellet magmból írjam és hála az égnek ki is adják és az első két példány drága kis családomnak fogom elküldeni és megtudják mi fáj nekem annyira...
Sajnos a nagyszülők is ilyenek (nagymamámnak 4 férje volt ebből kettő anyukám udvarlója volt)
A középső nővérem vitte és viszi végig amit anyu csinált régen csak ő már modernebb változatba.
Szintén egyedül a gyerekek otthon,bulizik minden nap, iszik és még ki tudja mit.
Én nem szintén megfogadtam hogy én másképpen csinálom majd, és igen férjhez mentem boldogok vagyunk lassan 7 éve van egy fiam akinek mindent magadok és kell is hiszen sajnos a sors fintora hogy autista lett (mindig azt akartam hogy egy gyerekt de annak mindent és mindig vele leszek hát vele kell is. Rendes tisztességes családi életet élünk, bár szegénységbe de szeretetbe!
Minden tiszteletem a TIED!
Egyszeruen hihetetlen,hogy mire vagy kepes... felfoghatatlan... en nem tudnek megbocsajtani... szegenynek erzem magam melletted... :-(((
Sziasztok Kedves Hozzászólók!
Meglep és elszomorít , hogy milyen sokan tartoztok egy vagy akár kettő olyan szülőhöz mint én.
Mindenkinek kívánok sok kitartást és még több szeretetet ,hogy ne dobjátok el Ti sem azt ,akinek a fizikális létezést köszönhetitek.(bár vannak nehéz pillanatok)
Amikor látok parkolóban,áruházaknál,itt-ott lecsúszott idős embereket,rögtön eszembe jut ,hogy vajon neki van gyereke és most otthon van a családjával és nyugodtan vacsizik?
Nem tudom mi a jobb,az hogy én átlépek a sok keserűségen,vagy azoknak jobb akik azt vallják:azt adják vissza amit a Szülő megérdemel.
Egyenlőre azt gondolom én ilyen vagyok,nem is tudok más lenni.Meg talán 40 évesen már nem is akarok változni.Szeretném ha az öregségét nyugalomban ,megfelelő körülmények között tölthetné el .Ki tudja?Hátha egyszer még Ő is Anyává válik és egyszer kimondja azt amire talán születésem óta várok....
Szia!
Szörnyű olvasni a soraidat,de nem vagy egyedül.Sőt,nagyon nem!
Nálunk hasonló szitu van,apa meghalt 8 éve azóta én árva vagyok.Amióta a lányom megszületett anyám ide jár alkalmanként és úgy büszkélkedik az unokájával mintha legalább az ő érdeme lenne.Gyakran mondta a lányomnak ő hogy gyere ide anyához.Ekkor soha nem mulasztom el kijavítani,hogy "mamához".Őt nem veheti el tőlem.Soha.A férjem szülei viszont sok dologért kárpótolnak a példás életükkel.
Én még nem tudtam neki megbocsájtani,sajnos ő vert is engem is és a bátyám is!Alkalmatlan volt anyának,de nem látta be.
Szomorúan olvasom a soraitokat, hogy mint bánnak emberek a gyermekeikkel! Számomra teljesen érthetetlen, hiszen a gyermek a saját húsa és vére, hogyan lehet nem szeretni?!
Sokfélék vagyunk, az igaz. De a cikk írója megértette a szeretet parancsát: nem azért szereti Édesanyját, mert szeretnivaló, hanem mert eldöntötte, hogy szeretni fogja. És ezen nem változtat az Ő méltatlan viselkedése sem.
Bátorság, Stechner! Isten és ember előtt jól vizsgáztál!
Megnéztem az adatlapodat és látom hogy Kiskunfélegyházán élsz. Én a szörnyűségeket Csongrádon éltem át. Időnként még hazamegyek ahhoz a pár emberhez aki fontos ott nekem.
De kívánok neked sok kitartást, mert tudom hogy az kell, egyszer úgyis véget érnek a szörnyűségek... és sok, nagyon sok boldogságot Neked és a Párodnak!!!
Sziasztok!
Én is kicsit magamra ismertem a történetben. Az én anyukám is elutasítóan viselkedik velem és a bátyámmal is, apámtól pedig az évek során csak verést kaptam. Sajnos alkoholista még mindig. Számomra még nem ért véget a rémálom, mert nem tudok elköltözni egyelőre, és ezt nagyon nehezen bírom. Most ott tartunk, hogy nem hajlandóak fűteni ránk télen, azt mondják, öltözzünk fel... De még ha nagykabátban kell ülni egy fűtetlen szobában, akkor is fázunk :(
Szia!
Teljesen átélem a helyzetedet ugyanis sajnos én is ilyen "törődést" kaptam. 24 évig éltem ilyen kapcsolatban az anyámmal persze én mindig is biztam benne hogy megváltozik. Sajnos én édesapámtól sem kaptam meg a szeretet. Odáig fajultak a dolgok hogy 23 évesen olyan munkát választottam ahol külön lehetek a családomtól, mert nagyon éreztették velem hogy akármit is csinálok nem fognak sosem szeretni.
aztán szerencsére fordult a kocka. elváltak a szüleim, édesapám új nőt hozott a családba, és ő és a családja meggyőztek arról hogy igenis érek vmit az életben és rengeteg szeretet kaptam tőlük pedig nem is vagyok a családjuk vér szerint. Bár nagyon sokszor van "szerethiányom", de eldöntöttem már magamnak ha egyszer gyerekem lesz meg fogom adni neki azt a szeretet amit én nem kaptam meg.
Ezeket csak azért irtam le hogy tudd hogy nem te vagy az egyetlen aki igy nő fel.
Köszönöm szépen hogy leirhattam, és minden jót kivánok neked és a családodnak!!!!