A jó anyukának zsíros a haja

Vegyük hát sorjában. Hátulról kezdem, hogy ne legyen olyan unalmas. Sétálok az utcán, és egyszer csak valami eltakarja a napot. Nem, nem egy újabb hidegfront és nem is a Függetlenség napja c. film látszik megelevenedni előttem, csak anya3 sétálgat a kellemes nyári melegben csemetéjével, rajta egy kétszemélyes ágyról lekerült használt lepedő. Nézem, és a következőt gondolom.

Úristen. Vajon a férje azért nincs velük, mert megette? Gonosz vagyok? Igen. Kegyetlenül.

Először is. Miből gondolom, gondoljuk azt, hogy nem valami betegség következtében néz ki így szegény.

Vagy.

Lehet, hogy kövér, de épp tegnap előtt határozta el, hogy változtat és lefogy. Csak hát ugyebár az nem megy egyik napról a másikra. Mert, és ezt nem győzöm hangsúlyozni, attól még, hogy valaki családanyává válik, ugyanúgy feleség és nő marad. Ez a kettő nem zárja ki egymást. Bár tudom, hogy erről sokan másként vélekednek.

Na, vegyük anya2-t. Hát ő az, akit szintén érnek támadások az ápoltság és a nőiesség területén, de sokkal, sokkal kevesebb, mint anya1-t, vagy 3-at. Mert azt valahogy minden ember elfogadja, illetve azt tartja elfogadottnak, hogyha egy nő szül, onnantól fogva nem kell semmi mással törődnie, csak a gyermekével. Nem kell már teljes mértékben olyan igényesnek és csinosnak lennie, mint azelőtt. Már elnézést, de ki találta ki ezt a bődületes butaságot?

Emiatt van az, hogy az esetek nagy százalékában anya2-t tartják az anyukák mintaképének. És mindenki úgy véli, hogy a jó anyukák ismérve az, ha a nők szürke egérré válnak. Mert gyerek mellett kinek van ideje magára?

Na elárulom a titkot. Annak akinek igénye van rá.

És itt most nem azokra az anyukákra célzok, akik valamilyen oknál fogva egyedül maradtak, mert természetesen egy ilyen helyzetben azért nem feltétlenül az igény, hanem inkább szervezési problémák és a kipihentség hiánya okozza a gondot.

De, akik boldog, teljes családban élnek, azok miért hagyják magukat olyannyira el, hogyha meglátnak egy anya1 kaliberű nőt, akkor ott egyből az jut eszükbe, hogy azért néz ki így, mert a gyerekével nem foglalkozik eleget? Hisz ez az első gondolat, nem igaz? Tisztelet a kivételnek.

Hogy honnan tudom ennyire biztosan? Mert én is ebbe a csoportba tartozom. Legalábbis egy hajszál választ el tőle. :D De nem volt ez mindig így. Fél évvel ezelőtt súroltam az anya3-as típust. De rengeteg munka, odafigyelés és szervezés eredményeképpen, tudom sokaknak hihetetlen, de nekem is nagyon nagyon fontos a gyerekem, elértem amit akartam. Újra nő vagyok. Az a nő, akire ha ránéz a párja, nem egy agyonhasznált felmosó rongyot lát, hanem egy igényes, boldog lányt. Akibe anno beleszeretett. Ugyanis, most biztos sokan a fejemet veszik, de nekem nem a gyerekem az első. Nekem a családom az első. Amibe beletartozik a fiam, és a férjem egyaránt.

Mondhatják egyesek, hogy neki könnyű. Hisz úgy hozta az élet, hogy édesanyám egyéb családi okból kifolyólag ideiglenesen hozzánk költözött.

De miért is olyan könnyű?

Anyukám, mint minden átlag ember, reggeltől estig dolgozik.

Edzeni akkor edzem, amikor a kis drágám alszik, minden másnap. A köztes napokon pedig megfőzök. Takarítani reggel 7 - 8 között szoktam, miután a fiatalúr megreggelizett. Fodrászhoz, manikűröshöz, szoláriumba, stb. esténként járok, amikor apa hazaért. És nem, nem minden nap. Sőt, 3-4 hetente még el is megyek otthonról egy fél napra kikapcsolódni. Ugyanúgy, ahogy a férjem is eljár sörözni néha a barátaival, vagy csak bezárkózik egy kis délutáni sziesztára a hálószobába.

Ettől én rossz ember, anya vagyok?

Sajnos, sok irigy ember szemében igen.

Pedig, ha csak egy kicsit a dolgok mögé látna némelyik rosszakaróm, rájöhetne. Egy anya nem attól jó, amit kívülről látunk, hanem ami belül van. Legyen az egy túlsúlyos asszony, vagy egy kisportolt, filigrán cicamaca. Egy anyaság, egy család két dologtól működik nagyon jól. A nyugalom, és a szeretet. Valakinek naponta három libacomb, valakinek pedig havonta 3 alkalom szolárium kell hozzá, hogy otthon hozni tudja, amire szükség van.

És...?

Melyik a jobb anyuka?

Egy gondolatot még hozzáfűznék. Egy kedves barátom szomszédjában élt egy asszony, két csemetéjével. Vidéken történt, így nem csoda ha városszerte ismert, és elismert mintaanya hírében állt. Mindig nyugodtnak látszott, és mosolygott.

Egyszer a barátom összefutott vele az utcában, és megkérdezte

- Hol vannak a gyerekek?

Erre a válasz,

- A kisebbik annyira kiborított az állandó üvöltésével, hogy el kellett jönnöm sétálni.

A nagyobb 3 éves, a kisebbik pár hónapos volt ekkor. A házban rajtuk kívül más nem maradt otthon.

Hát ennyit a külsőségekről.