Voltatok már olyan helyzetben, hogy az eszetek tudta, hogy valaki szeret titeket, de a szívetek, a lelketek nem érezte a szeretetet? (beszélgetés)

A főkérdésre:

Gyanítom, hogy az apám valahol szeret bennünket, de ha nem sejteném, soha rá nem jönnék. Kerülöm is mint a tüzes karikát. Ugyan már több éve nem lakom otthon, a lelkem egy része még mindig romokban áll miatta.

7 éve ebben élek:-(( Borzasztó érzés.

Mikor kilépnék, akkor kimutatja egy darabig, aztán mikor biztos a maradás, megint érzem a nihilt....

Ennek az okaira nagyrészt választ ad

Gary Chapman: Egymásra hangolva című könyve, ahol arról beszél, hogy az emberek különböző szeretetnyelveken fejezk ki a szeretetüket, és ha a két fél szeretetnyelve teljesen eltérő, akkor áll élő az általad említett elég nehéz helyzet.

Én voltam már ilyen helyzetben, és nem könnyű jó döntést hozni... Olyat amit utólag is jónak tartasz majd...

Én csak ajánlani tudom a könyvet...

„Csak mert valaki nem úgy szeret téged, ahogy te szeretnéd, az még nem azt jelenti, hogy nem szeret téged szíve minden szeretetével.”

Voltatok már olyan helyzetben, hogy az eszetek tudta, hogy valaki szeret titeket, de a szívetek, a lelketek nem érezte a szeretetet? Hogyan éltétek meg – élitek meg?