Voltál már kezdeményező fél egy kapcsolat indításakor? Ha igen milyen tapasztalataid vannak? (beszélgetős fórum)

Nem mondhatnám,inkább csak rá segitetem h ha nekem is szimpatikus volt az illetö...

Nem nagyon. Mindig megtalált valaki. Nem tudok kezdeményezni...

ma mar egyenjogusag van,s mindket fel kezdemenyezhet.

Én előbb érdeklődtem, biztos forrásból tudtam, hogy "kapható" ahogy azt az informátorom mondta... Aztán mégis kiderült, hogy csak van valaki a háttérben... Hosszú és komplikált sztori... Lassan túlteszem magam ezen is :)))

Volt, hogy bátorságot vettem magamon, hogy elinditsak valami kezdeményezést, de addigra kiderül t, hogy van valakije, vagy valami más, amire azt gondoltam, hogy de jó hogy nem...

A net az tényleg más! Élőben most próbáltam először "bevetni" magam... Hűűűűűűűűű, de félreértettem..... A neten ha jobban belegondolok ugyanezt tapasztaltam... Írtam, nuku válasz... Ez a próbálkozásom sem volt sikeresebb.... Hasonló eredmény.... De ez már legyen az Ő baja...

Nem nagyon merek kezdeményezni, mert félek félreértik. Esteleg könnyűvérű, könnyen kapható nőnek tekintenek. Bár internetes társkeresőben már írogattam kiszemelt pasiknak, de az más, mint személyesen...

A változatosság gyönyörködtet nem??? Én ezért mertem megpróbálni... Nem jött össze, de leglább próbáltam kilépni a korlátaimból, amik eddig jellemeztek... Bár most szívom a fogam rendesen, de majd a következőnél ügyesebb leszek. :))) Nem fogok kihagyni egyetlen lehetőséget sem, mert így maradok, és ezt nem akarom!!! Mondom ezt most, nagy mellénnyel... :))

Nem. Maximum bátoritottam a másik felet. Én konzervativ vagyok, a férfitól elvárom, hogy férfiként viselkedjen.

Válaszoltam! :o))

Pff, amikor én kezdeményeztem, mindig kudarcba fulladt minden próbálkozásom. Akikkel eddig jártam, mind engem vadászott le :)

Helyes! :o))

Elvált, van egy 9 éves fia. Most egy pesti barátnője van, tehát szinte nincs is itthon. Mivel Ő a maga ura, van egy saját kis könyvelő vállalkozása, megteheti, hogy megy fel pestre és egész héten ott van. Nem fenékig tejfel az Ő élete sem, de nyilván más mint én... Ő korábban kiszakadt itthonról... Szemem nyitva van és figyelek. :)))

Én kb. 3-4 éve kezdtem el pedzegetni ezt a költözés dolgot. Akkor éppen volt párkapcsoaltom és a srác össze is akart költözni velem... Én mág nem akartam, de jól tettem!!!!!!!!!!! Már akkor is az volt areakció, hogy biztos teletömte valaki a fejem ezzel, hogy nekem menekülnöm kell itthonról... Most volt 60 éves anya, tehát annyira még nem öreg, de a változásokhoz már igen... Korábban kellett volna lépnem, azt hiszem... De egy időben munkám sem volt, így abszolút irreális lett volna... Anya sem keresett annyit, hogy engem is meg a bátyámat is támogasson. Legutóbb is azt mondta, hogy Ő azt gondolta, hogy majd idős korában a gyerekei fogják Őt támogatni és nem fordítva! Ha lenne egy társam, akkor két fizetésből könnyebb lenne...

Szerintem, ha magadban sikerül ezt a kérdést maradéktalanul helyretenni, akkor Ő is sokkal könnyebben fogja venni az akadályt. Ráadásul ugye itt most még nem is arról beszélünk, hogy hipp-hopp elköltözöl, csak arról, hogy kibújsz a kicsilány szerepből. És hidd el, ha látja, hogy tényleg komolyan gondolod, és nincs Benned kétely, támogatni fog, de amíg érzi, hogy bizonytalan vagy, megpróbál maga mellett tartani. A legtöbb ember fél a változástól, az idősek meg pláne, szóval nem egyszerű neki sem, de ez még nem ok az érzelmi zsarolásra.

Aranyos vagy , köszönöm! Én is így gondolom, hogy nem akarok én hátat fordítani Neki, mert Neki köszönhetem, hogy felnevelt, hogy szeretett és a többi... Ezt többször meg is mondtam Neki és komolyan is gondolom!!!! Egyedül tette, mert elvált apámtól, amikor még olyan 10-11 éves lehettem! Erőn felül teljesített és ezért mindig is hálás leszek!!! De, és ezt szintén megmondtam Neki többször is, eljön az az idő, hogy el kell engedni a gyereket, akármennyire is fáj... Ez az élet rendje, nemigaz? És nekem ez hiányzik, hogy elengedjen és támogasson a háttérből, mertt én mindig a gyereke leszek... Tudom, hogy fél az egyedül maradástól, ez természetes, én is félnék, ha felnőtt gyerekem lenne és élni akarná az életét! Attól még én ugyanúgy szeretném, ha nem Vele laknék akkor is! De Ő ezt nem így fogja fel, sajnos. Ezért olyan nehéz!

Most már tudom!!!! Ha bármikor is kapcsoaltom volt abba pl. sosem szólt bele, de tudtam, hogy nem tetszik Neki a dolog! A bátyámmal detto ez van! Ha kapcsolata van, akkor már rögtön rémeket lát, hogy jaj, mi lesz a vége... Hiába kérem, hogy felejtse el, hogy mi lesz majd ha... Most ez van... Én is amikor elmondtam Neki, hogy kezdeményezni szertnék egy férfival mert úgy éreztem, nem vagyok közömbös neki(tévedtem, egyébként, úgy tűnik), akkor azt válaszolta, hogy "már megint csinálod magadnak a bajt"!!!!! Köszönöm.... Áááááá, Isten mentse meg attól, hogy esetleg támogatna ebben.... Na mindegy, nem panaszkodom... Majd megoldom valahogy... Ezt is :))

Egy férfinak úgy gondolom könnyebb. Nekem van egy bátyám, aki egyetemre is debrecenbe járt, tehát 50km-re a lakhelyétől, ahol azt csinált, amit akart. Én ugye itt ragadtam nyíregyen, a fősulit is itt végeztem. Az az érdekes, hogy amíg a bátyám itthon lakott, és magára zárta a szobaajtaját, és csak ebédelni jött ki, az nem volt baj. Én meg próbáltam jó kislány módjára segíteni a házimunkában. Ezzel nincs is semmi gond, meg kellett tanulnom valamikor. A gondom az, hogy ha pl. megemlítem, hogy valahogy el kellene mennem albérletbe, akkor az a válasz, hogy jó, de úgysem tudnál megélni, vagy a kedvencem: ha elmész, ide nem jöhetsz vissza!Ez a lakás nem átjáróház!Még ha igaza is van abban, hogy netto 100.000-ből nem tudok megélni, akkor sem kellene ezt fennhangon közölnie, hanem megpróbálni másképp állni hozzá! Pl. próbáld meg kislányom, aztán meglátjuk, hogy alakul... Ez nagyon rosszul esett! Nem érti meg anya azt, hogy nem egészséges dolog egy 37 éves nőnek együtt lakni az anyjával. Neki jó, persze, mert nincs egyedül, bár mostanában nem sokat beszélgetünk. Nincs miről! Ez is baja, hogy le sem sz..rom, ahogy fogalmazott. Nem könnyű...

tud

Tudom, hogy nehéz változtatni, nekem mondod? Talán úgy könnyebb, ha az ember a kisebb dolgokkal kezdi, apránként a változtatást, és szép fokozatosan halad. Neki is könnyebb, meg a környezete is jobban viseli. Nagyon sok ember nem tud NEM-et mondani, talán Te is közéjük tartozol, pedig ez fontos, a én-határok kijelölése miatt. Édesanyáddal laksz, aki még mindig kislányként kezel, Te pedig sokáig kislányként viselkedtél Vele szemben, és ez az önbizalmadat igencsak lecsökkenthette. Fel kell nőnöd a valódi korodhoz, még akkor is, sőt akkor leginkább akkor, ha együtt laktok. Az első lépéseket megtetted, teszed: elmondod a véleményedet anyukádnak a dolgairól. Szuper!!! Merj hangot adni a véleményednek, és merd vállalni, ha nem értesz egyet. Higgadtan, nyugodtan, határozottan, és akkor nincs miért szarul érezni magad utána. Minden emberi kapcsolat egy nagy játszma. Anyukád addig tudd érzelmileg zsarolni, amíg azt Te hagyod. És hidd el, nem azon áll vagy bukik a dolog, hogy együtt laktok - én ismerek olyan pasit, aki több km-re él az édesanyjától, mégsem tudja a saját határait meghúzni, és ismerek olyat is, akik együtt laknak ugyan, de nagyon pontosan letisztultak a szerepek, a srácnak önálló élete van (40 fölött van már) egyszóval elengedték egymást. "Kiharcolta" magának az önállóságot, az elején persze az édesanyja próbálkozott visszaállítani a "rendet", de látta, hogy a fia mennyire komolyan gondolja, és következetes, és végül belátta, hogy igaza van. Azóta is szeretetteljes a kapcsolatuk. És hidd el, ez nagymértékben befolyásolja a párkapcsolatot is!

Köszi!!!! Igen, azon vagyok, hogy csak én számítsak!! Persze egy határon belül, hogy másokat ezzel ne bántsak meg! De valahol, valamikor el kell kezdeni... Remélem még nem késő! :)))

Okés, és köszi mindent!

De azért még gyorsan csatlakozom! :oDD

Most mennem kell, de majd leszek! Szia

Én nagyon igyekszem!! :)) De tényleg!! És úgy érzem, egy helyben toporgok...