Visszaút önmagamhoz

Ősz vége volt. Már azt sem tudtam eldönteni, hogy a külvilág milyen színekben pompázik, nem hogy a saját (én)képemet helyesen láttam volna. Nem tudtam ki vagyok és hová tartok. Nem volt erőm szinte semmihez, nem akartam emberek közé menni, csak otthon pihenni és nem csinálni semmit. Miért? Mert nem akartam elengedni azokat a dolgokat, amiket el kellett volna engednem.

Például. Egyes személyek komplexusaiból származó rám nehezedő problémákat. Képtelen voltam észrevenni, hogy megmérgezett. Szépen lassan átitatott, mint a méreg, először a testemen keresztül éreztem, hogy teljesen valótlan képet látok magamról, nem volt energiám, később eljutott a szívemig és összedőlt minden, ami ép. Időbe telt, nem is kevésbe. Hogy észrevegyem mi történt. Majd ringattam magam az illúziókban. Hetek múlván eljött az a gondolat, amikor azt mondtam, én ebből fel fogok állni. Tudatosan akartam, hogy ez a helyzet idővel helyre jöjjön.

Mikor az ember elveszít valakit, aki a Világot jelentette, pár hétig bezárkózik. Nem akarja elengedni, betegesen ragaszkodik a múlthoz. Mikor reggel felkel, sír, mert álmában még együtt voltak, aztán rájön, az már csak álom és nem a valóság. Rágódik, görcsöl, vajon felhív-e? Visszajön-e? Nos, miután ráébredsz, hogy az a személy tényleg - ahogy csak lehetett - kilépett az életedből, akkor pofára esel és idővel észre veszed, hogy ő nem mondta ki, mi miért lett úgy, de idővel, ha nem is tőle, fény derül az igazságra. Magyarul kérdést kapsz a miértre. Később eljutsz addig a pontig, hogy elfogadod, hogy így kellett lennie. Elveszítettem a számomra akkor a Világot jelentő embert, de ezáltal, hogy ő már nincs, tapasztaltam, fejlődtem, megtanultam nélküle élni. Egy idő után rájöttem, hogy tényleg minden rosszban van valami jó.

Megtanultam újra élni. Mint amikor újra meg kell tanulnod mindent elölről, ez is hasonló volt.

Megtanultam minden egyes dolgot nélküle csinálni. A gondolataimat átprogramozni. Minden kis apró dolgot nélküle meg kellett tanulnom. Régen nem bírtam elviselni mellette a Forma1-et, se a focit... Mindig azt kérdeztem:

- Miért nézed? Hisz semmi értelme, csak körbe-körbe zúgnak az autók.

- Mert szeretem. Miért nem tudod elfogadni?

Nos, elfogadtam. Ami meglepő azóta, hogy nincs velem és nem „kötelező”, azóta megnézem és szurkolok Hamiltonnak. Tippmixezem, vagy focit nézek.

Ekkor ébredtem rá és köszöntem meg neki gondolatban, hogy Igen! Köszönöm, hogy általad fejlődhettem. Neki is megköszönném, de annak már nem hinném, hogy sok értelme lenne. Nem kommunikálunk, ő ezt a döntést hozta . Én csak elfogadni tudom. Meg kellett eközben tapasztalnom, hogy milyen, mikor az ember édesanyja a kórházban van és nem tudsz neki segíteni, csak támogatni tudod és vele lenni lélekben és amikor tudsz. Ezek után, amik nagyon kemény hetek, hónapok voltak, ráébredtem: már nem vagyok az, aki voltam. Sőt, egy sokkal erősebb ember vált belőlem. Persze a nehéz időszakon átsegített olyan ember, akinek amíg létezem csak köszönni tudom, hogy ott volt velem.

Számomra az érzelmek nem múlnak el egyik napról a másikra.

Ma már tudom, hogy min kellett változtatnom, hogy újjászülessek, hogy megtaláljam a belső nyugalmat .

Hogy boldog legyek, akkor is mikor esik az eső, ha fúj a szél. Meg kellett tanulnom megőrizni a belső nyugalmam, akárki vagy akármilyen külső hatás ér. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy ritkább napokon nem tud valami kizökkenteni. Ki tud, csak nagyon gyorsan visszatalálok magamhoz. Már képes vagyok úgy tekinteni a múltamra, hogy mosolygok. Az érzelmeim még sokszor előtörnek, de inkább csak a hiányérzet... hogy hiányzik az, aki mellett lehettem.

Szeretném, ha mindenki tudná, hogy most akármilyen helyzetben van, csalódott vagy összetört, szerelmi bánata van, vagy nem tud mit kitalálni, hogy kimásszon a mélyből: gondoljon csak a jóra, hogy minden, ami veled történik azért van, hogy erősebb legyen, mert az élet próbára tesz.

Akik meg visszavárják a párjukat, rakjátok el egy olyan helyre a fejetekben, ami őrzi azt a sok szépet és jót, amit együtt töltöttetek és ha van még együtt dolgotok, akkor elő tudod venni.. De a múltat mindenképp el kell engednetek. Hisz fájdalomból és negatív dolgokból nem lehet építkezni.

Szeresd magad és a Világ is szeretni fog..:)

Mondd ki azt, ami bánt, írd le.. és egy idő után észreveszed, amit én!