Vékonyan - boldogabban? (beszélgetés)

Az igaz, hogy a súlyunknál vannak fontosabb dolgok az életben, mint például a család meg a barátok. És valóban fontos az, hogy szeretve legyünk,de mi van akkor, ha mi saját magunkat nem szeretjük?

Én mindig találtam magamban hibát, és engem tényleg néha nagyon meg tud viselni az, amikor látok egy szép ruhát a kirakatban és tudom, hogy nincs az én méreteben…Szerintem ahhoz, hogy szeretni tudjam magmam, előszőr le kell fogyjak és akkor majd az önbizalmam is megnő, emellett egy nőnek fontos, hogy mindig jól nézzen ki.

Nagyon jó, hogy vannak olyan pozitiv gondolkodású emberek, akik a kilók mögött nemcsak a harcot meg a szenvedést és az önbizalomhiányt látják, hanem egyerűen jól érzik magukat a bőrükben.Ez egy jó példa arra, hogy ne harcként tekintsünk a fogyókurára, hanem, mint egy rendszerre, ami megváltoztatja az életünket és az egészségesebb irányba tereli.Persze ehhez szükséges rengeteg mozgás és megfelelő folyadékbevitel is! :)

"Bizony vékonyan sem voltam boldogabb, elégedettebb, kiegyensúlyozottabb, mint néhány kiló felesleggel. Nagy szerencse, hogy a boldogságot nem kilókban mérik. "

Hát én meg ezzel a mondattal értek nagyon egyet. Ezt én is így gondolom, én is így élem meg. És sokkal több embernek kéne így gondolkodnia szerintem.

Mindenkinek köszönöm a hozzászólást. Csak annyit tudnék még hozzáfűzni, hogy Hajrá Boldogság!

Ezt kívánom mindannyiótoknak így vagy úgy...

"Bizony vékonyan sem voltam boldogabb, elégedettebb, kiegyensúlyozottabb, mint néhány kiló felesleggel. Nagy szerencse, hogy a boldogságot nem kilókban mérik."

Hát én boldogabb vagyok. Összehasonlíthatatlanul boldogabb:)))

Voltam 78 kiló, meg 74, meg 65... aztán jojó fel-meg le... A férjem ezalatt (19 év) ugyanúgy szeretett, simogatott, kívánt, mint ahogy most is, amikor 56 kiló vagyok. Szeretett mindvégig és most is szeret, de ez nem volt elég, mert én nem szerettem magam. Ezért nem voltam maradéktalanul boldog. Utáltam utcára menni, ruhát venni, mindenki azt mondta hogy morcos vagyok...

Most jól érzem magam a bőrömben, kinyílt a világ, mindig mosolygok és igenis megérte változtatni, bár már sokkal előbb változtattam volna...

Nem csak extrém kövérség és csontsoványság a két opció. Azt a súlyt kell elérni és megtartani, amikor érezzük hogy végre nem csak mások, hanem mi is szeretjük magunkat:)))

én majd este tekerek 40percet :) több nem megy

meg talán sétálunk is egyet később :)

de most a konyhába ügyködik és valami meglepit dob össze vacsira :)

mert én mindenből eszek csak keveset :)

én meg fórumozgatok meg az irodalommal szenvedek :)

Maximálisan egyetértek veled abban, hoyg önmagában a karcsúság nem boldogít. Sőt, egy csomó problémát nem old meg. Nem lesznek szebbek a vonásaink, nem lesz mély ibolyakék a szemünk, a testünk arányai alapvetően nem változnak, vagyis aki körte alkatú volt, az karcsún is lehet, hoyg egy mérettel nagyobb nadrágot hord, mint topot, nem lesz feltétlenül ideális formájú a vádlink, nem múlnak el a bőrhibák, nem lesz dúsabb hajzuhatagunk, nem leszünk okosabbak, kedvesebbek, közkedveltebbek sem.

De mégis adhat egy pluszt az életünkben, ha megvalósítjuk, amit célul tűztünk ki magunk elé, azon túl is, hogy az ideális súly egy csomó betegség kockázatát csökkenti.