Végleg bezárt kapuk

Anna úgy gondolja, boldog házasságban él, megvan mindene, gyerekek, anyagiak, férj, munka. Élik néha rohanó kis életüket a mai világban. Párjával a váltott műszakos munkarend miatt előfordul, hogy csak futólag találkoznak. Ha szabadideje van, ott a háztartás, a gyerekek és a beteg szülők. Késő este mire ágyba esik és korán reggel indul a nap.

Béla, a férje hajnaltól általában késő estig vidéken dolgozik. Hétvégén csak ritkán sikerül egy-egy közös programot beiktatni. Házasságuk már 15 éve tart, a beszélgetések már el-elmaradnak, a közös összebújásokról ne is beszéljünk. Van hogy összehoznak hajnalban egy aktust, de ez már szeretkezésnek rég nem mondható. Anna már fodrászhoz sem jár, minek, úgysem dicsérik meg érte. A rohanásban a munkában nincs szükség csinos ruhákra, frizurára sem.

Beleszoktak ebbe a helyzetbe, nem veszekednek, élik csendes mindennapjaikat. Egymás gondjával sem terhelik a másikat. Anna ellátja a gyerekeket, intézi a hivatalos ügyeket, a mindennapokat. Béla gyakran észre sem veszi, ha gond van, beteg a gyerek, vagy éppen Anna van rosszul. Mit tud ő arról, ha elromlik a hűtőszekrény vagy a mosógép, neje intézi és szerelteti. Ez neki így természetes. Ha elfogy a kávé, az asztalon hagyja a kávés dobozt. Ha nem ízlik a vacsora, elmegy a közeli étterembe. Az eltávolodás jeleit egyikőjük sem veszi észre. Egészen addig a pontig, míg nem lép a képbe egy férfi.

Péter azon a munkahelyen kezd dolgozni, ahol Anna 12 éve. Egyre érdeklődőbben keresi a nő társaságát, már a kollégák is szólnak Annának, aki nem igen akarja észrevenni a kedves törődést. Viszont miután egyre többektől hallja, hogy Péter kedveli, elkezd kinyílni a férfi irányába. A gyakori kávézások jó alkalmak a beszélgetésekre. Egy idő után már barátként tekintenek egymásra, minden apró lelki történést megbeszélnek, fagyizni, vacsorázni járnak együtt. Anna láthatóan kinyílt, fodrászhoz jár és lecserélte ruhatárát. Péter mindig megdicséri, ha új ruhát lát rajta, sőt észreveszi az alig látható hajfestést is! Minden együtt töltött percet, órát élveznek.

Mégis Annában megváltozik valami. Tisztességes játék ez? Úgy hazamenni, hogy másnak kívánt jó éjszakát, nem a férjének? Péter telefonhívására ébredni? Egyre nagyobb a lelki gyötrelem benne és elhatározza, beszélni kell erről otthon! De hogyan? Mit mondjon? Hisz nem szeretője van. Soha nem volt köztük Péterrel testi kapcsolat! Akkor mi ez? Vágy? Hiány? Kíváncsiság? Ki kell deríteni! Leül férjével beszélgetni, annyit beszélnek egész éjjel, mint az elmúlt hónapba még nem. Béla hallgat, s mintha értené. Valami nagyon megváltozott már köztük. Majd annyit mond: "De én szeretlek!" Az aznap éjjeli szeretkezésben sok év elmulasztott pillanata benne volt. Rájöttek, nagyon közel álltak hozzá, hogy vége legyen.

A következő munkanapon Anna próbálta tartani a távolságot Péterrel, aki érezte elutasítását, de nem kérdezett semmit. Hetekig nem találkoztak, nem beszéltek. Majd mikor újra összefutottak, már minden más volt. Került egy fal közéjük, amit mindketten féltek átlépni. Péter feltűnően sokat beszélt feleségével telefonon, hogy Anna azt hallja. Gyakran emlegette társasági beszélgetések közben is. Úgy tűnt, mindenki visszatalált a helyére. Aztán egyszer, egy nyári este ismét együtt dolgoztak. Feltűnően sokat beszélgettek, látványosan élvezték egymás társaságát. Egymást átkarolva sétáltak az udvaron szünetben, majd egymás vállára borulva nézték a naplementét. Este pedig megtörtént - amire tálán mindketten rég vágytak- az első csók, majd a második is. Anna már nem bánta volna, bármi is történik, de Péter - talán okosabb volt - azt mondta: - „Nem éri meg, mindkettőknek ott a család!” Annában egy világ omlott össze, a család és Péter, hogyan választhatna! Búcsúzóul ennyit mondott: - „Igazad van, de akkor most én zárom be a kapukat és nincs hozzá több kulcs!” Másnap Anna felmondott a cégnél, Péter még húzta pár hónapig, de nem találta helyét és ő is távozott.

Mit tanultak a történetből, milyen nyomot hagyott bennük? Azt csak egy hosszabb idő elteltével mondhatjuk ki végleg. Most még mélyen él bennük a gyász, a düh, a bizonytalanság és a hiány érzése. Hogy te, kedves olvasó mit vonsz le a történetből, elítéled vagy megérted? Saját belátásodra bízom, de ne feledd, a sors komoly történetírója mindannyiunknak!