Van köztetek Crohn vagy Colitis beteg? (beszélgetés)
Értelek :)
"Hited szerint gyógyulsz" - teljesen rendben van, ki miben hisz :)
Minden jót kívánok az ismerőseidnek.
Köszi hogy megirtad.
Bocsánat, de nem igazán hiszek abban amit gyakorolsz, persze ezzel semmi gond, mindenki úgy kezeli a tüneteit,betegségét ahogy jól érzi magát.
2 közeli ismerősömnek van Chron és Colitis betegsége,
ebből kifolyólag van az érdeklődésem.
Szia,
Fejben nagyon eldöntöttem, hogy nem vagyok beteg. Amikor teljesen rosszul is voltam, nem tartottam magam betegnek. Ugy fogtam fel, hogy ez egy eszköz, hogy egészségesen éljek, mert nem ehettem csípőset, zsírosat... és úgy próbáltam rá gondolni, mint ajándék. Akkor jött a meditáció az életemben, amivel rájöhettem, hogy miért kaptam ezt, mire tanít engem, a történetét lelkileg feloldottam, változtam sokat ez idő alatt személyiségben. A sok félelmemet és cipelt terheimet, amit nem tudtam megemészteni, sok sok meditációval a helyére tettem.
Örömmel mesélek erről, mert amit elrontunk, azaz kapunk betegséget, mi is tudjuk helyretenni, ez a szép benne, és kell sok sok hit, hogy van kiút ebből az állapotból.
Szia!
Hogy hogy csak voltál?
Sziasztok,
én is colitis-es voltam, tudom, miről van szó.
Nekem a meditáció segített. Megértenem, miért kaptam a betegséget. Parapszichológus vagyok, ha valaki közületek úgy érzi, tudnék neki segíteni, keressen meg, akár csak beszélgetni vagy kezelésre eljönni.
Vivien
Aranyos vagy,köszönöm!
Ma beszéltem az orvosommal, jövő hétfőn be kell feküdnöm a kórházba,kedden csinálják a bél tükrözést.Megkérdeztem a dokit altatnak-e azt mondta nem,csak bódítanak.Remélem az elég lesz.
Gyomor tükrözésem volt már sok,attól nem félek.
A tisztításról nem beszéltünk,gondolom azt hétfőn bent megcsinálják.De hétvégén már pépeset eszek,állítólag az is segítség.
Tükrözésre most kellene mennem.
Az Én tüneteim a hasmenés leginkább..Bármit megeszek 10 percig van bent.Maximum.Másfél éve volt egy ugyan ilyen.8 hónapig tartott,akkor 12 kilót fogytam.A háziorvosom diétáztatott,nem igazán küldött el sehová vizsgálatra.Azt mondta akkor,hogy vírus van.Szedtem lactivot,amitől enyhült.Mivel nem fájt semmim,és az enyhülést az orvosom gyógyulásnak vette,nem is jártam utána.Most 5,5 hónapja kezdődött megint.Állandó bélmozgás,ha iszok már attól is.Sajnos volt amikor nem értem ki a mellékhelységig sem.A házi dokim megint vírust mondott az elején,és,hogy nem lehet vele mit6 kezdeni járvány van.Diétáztam,de még a keksz is kijött.Hasfogók addig hatnak,míg nem szűnik a hatásuk 2-3 óra.Miután a háziorvosom gyakorlatilag semmit nem csinált,az ügyeletet hívta ki a férjem,mert nagyon gyenge vagyok már.Megvizsgált az ügyeletes,és azonnal Chron-ra tippelt.A hasam akkor fáj,ha vizsgálnak.Az ügyeletes küldött vizsgálatokra.De ez az orvos aki kint volt egyik szakterülete ez.
A hasmenés mellett hidegrázás szokott még lenni,néha láz.Most 5 kilót fogytam.A leginkább kellemetlen,hogy szinte sehová nem tudok menni az utóbbi 2 hétben,mert nem tudom mikor jön rám...
A férjem már nem tudja nézni,tegnap közölte ennek véget kell vetni,és orvos.Szegény ő végigcsinálta velem az endometriozist.Akkor is csak találgattak,nem tudták mi bajom van.11 év alatt 17 műtétem volt.Kivették még az epémet is,mert volt olyan variáció,hogy az okozza.És most itt tartok..
Szia!!!
2001 óta nekem is van endometriosisom .ahogy kiderült rá fé évre már a gastron kezeltek ,colitissel.sok sok év.Elhiszem ,hogy félsz ,de jobb lenne ha orvoshoz mennél ,mert ez a betegség nem gyógyítható.Gyógyszerek kellenek ,hogy tünet mentesség legyen .Sokszor a gyógyszerek sem érnek semmit.Van aki jól eltud élni vele ,de vannak súlyos ,és még inkább súlyos betegek .Sok tünettel.Ha nem mész vele orvoshoz ...nagy baj lehet belőle.Általános tünetek.Hasmenés,székrekedés,véres széklet ,hányás ,gyengeség ,fogyás stb.Nekem 10 év után rájöttek ,hogy nem is colitis hanem crohn ,nekem kilukadtak a beleim ,sipoly járataim vannak!Elsőnek mikor orvoshoz mentem vele,megtükröztek ,kaptam gyógyszert,és utánna én nem mentem vissza,mert azt hittem meggyógyultam....aztán jött a csapás...elkezdtem rosszabbul és még gázabbúl lenni....na azóta ez van.tükrözésen voltál ,ahol kiderült a betegség???
Sziasztok.
Nagyon köszönöm,hogy írtatok.
Az az igazság,hogy nem mertem visszamenni az orvoshoz :((
Tehát nem tudom a pontos eredményt,végül is Chron vagy Colitis.
Nem vagyok felkészülve..11 évig éltem endometriozissal.2 éve kivették a méhem azóta tünetmentes vagyok,és most egy újabb tortúra,ha őszinte akarok lenni,akkor igazából már félek az orvosoktól:(
Nektek mik voltak a legdurvább tüneteitek?
Egyébként én sem olvasom a CC fórumot. Engem zavar. És nem akarok rosszabb dolgokról olvasni, mint amit én eddig megéltem. Attól még persze van, de nem "akarom tudni"... Hülyén hangzik...
Nálam 2000-ben egy szakítás "hozta" ki. Persze akkor már pár éve voltak tüneteim, de igazából akkor tört felszínre. Nem gyengén :-((
Van kifejezetten olyan gyógyszer amit ilyenkor lehet szedni. Veszélyesebb, ha fellobban a betegség terhesség alatt, mint a gyógyszer.
Én azért nem szedtem, mert életemben nem voltam olyan jól mint a két terhességem alatt. Mindent meg tudtam enni, semmi bajom nem volt.
Pedig az első gyerkőccel egy rosszabb periódusban lettem terhes, éppen 48 kg voltam... De a végére 70 kg-al mentem szülni :-) Az más kérdés, hogy a szülés után "elszabadult a pokol". Na, ott kellett volna észnél lenni.
De akkor meg mindenképpen szoptatni akartam... Ördögi kör ez...
További ajánlott fórumok:
- Sziasztok! Van köztetek olyan aki vízallergiától szenved? Esetleg hallott már erről a betegségről...
- Colitis ulceroza: autoimmun betegség egy fajtája
- Van köztetek COPB beteg?
- Van köztetek olyan akinek tartósbeteg gyermeke van és több éve kapja az emelt csp-ot?
- Melyek a Colitises beteg által szedhető antibiotikumok?
- Van-e köztetek valaki, akinek szénhidrát felszívódási zavara van, vagy van-e valakinek bármilyen információja erről a betegségről?