Van egy dudor a hónaljamban, mitől lehet? (beszélgetés)
Szia!
Nekem volt szőrtüszőgyulladásom a hónaljamban, sőt az már darázsfészek volt és ahogy a sebész ránézett, azonnal mondta hogy ezt fel kell nyitni és így is lett. Szépen kitakarította, be lett drenálva hogy kijöjjön a genny és szépen rendbe jött!
DE!!!
Amikor terhes lettem egyszer csak szintén elkezdett nőni valami a hónaljamban, de ez csak borsónyi volt. 3 dokinak mutattam, azt mondták hogy csak szőrtüszőgyulladás, fel fog szívódni, nem kell vele foglalkozni. Amint megszültem és belövelt a tejcsi, ez lúdtojás méretűre nőtt, nagyon fájt és kiderült hogy járulékos emlőmirigy. Természetesen a 2. fiamnál is bedurrant, fontolgatom hogy megműttetem.
Nekem is volt, a doki is mondta, h a nyirokcsomó gyulladás, körömvirág krémet ajánlott rá, mert ő nem híve az azonnal mindenféle szarságot dolognak. és azt mondta, h a borotválkozástól jön ki leggyakrabban, mert h elfertőződik és h vagy minden alkalommal új borotvát használjak v váltsak más módszerre. időszakosan még mindig kijön, akkor picit piros, érzékeny de elmúlik.
próbáld meg a körömvirág krémet pár száz forintos tétel. este kend be vastagon, tégy rá dunszt kötést és aludj vele.
Igen,állítólag,hát akkor kérdezgették,nézegették a kezemet,így derült ki a szálka.
Ha jött genny belőle,akkor tényleg lehet,hogy ilyen "mérges pattanás"nak nevezett furunkulus lehet,de azt is ki szokták vágni,ha magától nem tud kitisztulni.Húgomnak a combján volt olyan.Nem értem,miért nem nyitják meg?
Jah, csak a linket felejtettem el :D
A tenyeredben volt a szálka és a hónaljadban jött ki neked is?
Hát sajnos én nem emlékszem hogy lett volna valamilyen sérülésem amitől meg kellett nőnie... de lehet, összeszedtem valamit akkor, de sajna azóta sem múlik el.
Egyszer még májusban, nagyon fájt és feszült. Akkor kicsit megnyomkodtam, és genny jött belőle. Ez azóta se fordult elő, de én valahogy biztos vagyok abban, hogy továbbra is gyulladt lehet, mint egy nagy ragya...
Nekem is volt még anno 17 éves koromban,az jóindulatú,megnagyobbodott,fájdalmas nyirokcsomó volt.Megműtötték,nem akart begyógyulni a helye,azután Bp-en műtöttek vele másodszor,egészen a mellemig volt tályogos,kitisztították.De az enyém gyorsan nőtt,és utána már nem lett kisebb,mint ahogyan te írod.Szálkasérülés okozta,ezt mondták nekem akkor (a tenyeremben).
Néha mensi előtt nálam is előfordul ilyen,de borsónyinál nem nagyobb,és utána el is tűnik.
Legutoljára akkor mentem el, mikor akkora volt, mint egy szilva. Szinte kinevetett a főorvos, mikor lengettem az UH-s papirom, hogy minek kell ide UH, ránéz és megmondja mi ez.
Ekkor már 2 hét volt addig, hogy induljak külföldre, ugyhogy kiakadtam rá nagyon, és lehordtam, hogy akkor mit csináljak vele?
Tovább nevetett, hogy mit vagyok felháborodva, hogy azt akarom-e hogy felszabdalja a hónaljamat... hát mondom igen azt, inkább hogy fájjon... erre azt mondta hogy csak rosszabb lenne. Szóval már nemtudom, mit csináljak..
Sziasztok...
Van egy dudor a hónaljamban, márciusban vettem észre, belső pattanásnak tűnt.
3 hónap elteltével sem múlt, ezért elmentem először a háziorvoshoz, megnézte és elküldött sebészetre és kérte hogy menjek el ultrahangra vele. UH-ra nehezen kaptam időpontot... csak szeptemberre.
A sebészeten 4x jártam, 4 különböző dokinál, mind elhajtott, hogy ez csak simán szőrtüsző gyulladás, majd elmúlik. Ezt az ultrahang is megerősitette állitolag, hogy ez semmi. Szóval nem csináltak vele semmit, néha megnő, akkora mint egy fürjtojás, néha mint egy mazsola. De fáj. Nagyon is. És a bőröm alatt áttetszik, hogy vörös. Főleg mikor piros napokat élek meg, akkor nagy lesz, és iszonyatosan fáj, alig birom megemelni a karomat.
Mi a véleményetek?
További ajánlott fórumok:
- Nemrég észrevettem egy gombostűfej nagyságú kis dudort a méhszájamon! Mi lehet az? Holnap megyek dokihoz!
- Kis dudor hónaljban, mi lehet?
- Van köztetek fogorvos?6 éves kislányom ínyén dudor van ami mindig megtelik váladékkal, most gennyes vér volt benne, mitől lehet?
- Ujjamon kinőtt egy dudor, mit lehet tenni ellene?
- A halántékomon van egy dudor ami viszket, mitől lehet?
- Mitől lehet a hónaljamban valami vörös folt!? Viszket időnként! :(