Válás-2 gyerekkel...hogyan élni túl? (beszélgetés)

Sziasztok!

Eddig tartott! 3.27.-én írtam ide utoljára!:(

Most 8 hónap telt el, ennyi időt nyert, és most a három gyerekkel keresek albérletett!:( Nem lesz egyszerű, és félek! Három gyerekkel, új életet kezdeni....!:(

De már ezt tovább halasztani nem érdemes! Csak tönkre tennénk egymást!:(

De azért nekem az furcsa, hogy nem ajánlotta fel, hogy maradjunk mi a pécóba és ő költözik!:(

Hogy ez milyen nehéz idegileg...! Teljesen kimerít! És nem tudom, hogy fogják a gyerekek viselni ezt a hatalmas változást!:(

Szia Dina!!

Hát hogy őszinte legyek nem irigyellek de hidd el nagyon jól tudom min mész keresztűl, épp ezért ugy gondolom röviden leirom velem mi történt. Én 4 éve léptem ki egy kapcsolatból (akkor 4 gyermekem volt) És nagyon a padlon voltam...nagyon nem akartam még élni se...10 napon keresztül csak sirtam, nem ettem nem aludtam ami következtében 10 kilot le is adtam és ugy nézetm ki mint egy élő zombi.Csak az agyam járt, hogy mi lesz most hogy csináljam tovább hogy jó legyen a gyerekeknek és a lehető legkevesebb lelki problémájuk legyen belöle... Nagyon nehéz volt , de el kellett tenni egy kis idönek mig rájöttem nem adom fel és nem adom meg a volt páromnak azt az örömet hogy láthassa a szenvedésemet. Én is ugy gondoltam hogy a kutyának se fogok kelleni 4 gyerekkel és elkönyveltem hogy egyedül és magányossan fogom leélni az életem. Aztán eltelt egy kis idö és a sebek kezdtek beforrni...Tudod mi történt azota?

Megtaláltam a szerelmet, azota férjhez is mentem és jelenleg a közös gyermekünket várjuk(ami bármikor jöhet) Nyugalomba és boldogságba vagyunk a gyerekekkel együtt.Lelkileg és anyagilag is helyrerázodtunk. Én átvészeltem ezt a katasztrofát és nem adtam fel!! Ne tedd te se!!Ja és amit még leirnék!! Az exnek is lett egy uj kapcsolata, de ő azota se nyugodott bele hogy én talpra álltam és megmutattam neki hogy nélküle is boldogulok, azota ő iszik és egyik naprol a másikra él.Rájött hogy mekkora hibát követett el avval hogy elhagyott minket!!Szóval sose szabad feladni!! Egyszer te is megtalálod aki melléd valoés akkor fog rájönni hogy ugy jobb és nem fogod bánni hogy ennek vége!!

Csak mindennél erösebbnek kell lenni és akkor minden simán fog menni!!

Kitartás!!!

Kösz! Még jó, hogy egy kicsit én is optimista vagyok. Igazából két dologtól félek igazán, illetve 2+2 dologtól: egy, hogy a férjem idővel rájön, hogy hiba volt engem eldobni, és közeledeni fog hozzám. egy, hogy mindez nem történik meg. egy, hogy találok valaki mást és ez hogyan fog működni. egy, hogy nem találok valaki mást.

Teljesen érthető, nem? :)

Költöztem. A lakás nagyon szép lett, ez is tartja bennem a lelket, és hogy a fiam teljesen "el van szállva" az új szobájától, annyira tetszik neki!

Én meg, hát vagyok. Este néha kicsit elfog a magány érzése, de majd megszokom...

És mindenkinek köszönöm a bíztatást és az erőt, hogy ez még nem a világvége és talán van remény. Csak furcsa, mert még soha életemben nem voltam magányos és teljesen önálló. De majd ezt is megszokom. Nem lesz olyan borzalmas, ugye? Csak ne kavarjon többé bele senki az életembe!

Hát úgy látom, itt leginkább önmagammal beszélgetek, nagyon feldobó érzés, na de mindegy.

A lényeg, hogy ha minden jól megy, a hétvégén költözöm. És ha tényleg minden jól megy, még túl is élem.

A másik fórummal leirtakkal kapcsolatban szeretnék csak érdeklődni. Lehet hogy én vagyok túl naiv, de nem értem a figyelmeztetést az őszinteséggel kapcsolatban. Én ide egyrészt semmi olyan dolgot nem irok, ami nem igaz, tehát minden szóért vállalom a felelősséget, amiről meg úgy gondolom: nem tartozik másra, azt meg ugye nem beszélem ki, nemigaz?

Hogy ezzel hogy tud valaki visszaélni, nem tudom, megbántani meg remélem nem fogok senkit azzal, hogy elmondom a gondolataimat, így, és nemcsak priviben.

Egyébként tényleg nagyon naiv vagyok. Voltam? Inkább.

A lakásmegoldás csakis az én ügyem,mehettem volna ingyen anyuékhoz, vagy a nagyim házába, 20km-re a szülőfalumba, de egyrészt a gyerekeket nem akarom kiszakitani a környezetükből, másrészt meg egy annyira elmaradott pici falu, ahonnan csak elmenni jó. Ígyhát inkább önkéntesen fizetem a lakbért.

Most mennem kell.

Megkérdezhetem,hogy az apuka segít nektek ebben az albérlet kérdésben (anyagilag) vagy a nagymama,elvégre a két gyerek veled vannak?Persze a tartásdíjon kívül?Ha már nem tudtatok lakáson osztozni...

Szerintem ha lezajlik ez a költözködés-cuccolás,egy kicsit megnyugszol és egy picit mindig-mindig könnyebb lesz...Nálam legalábbis így volt.

Én lennék a legboldogabb, ha lenne!

De sajnos nekünk csak albérlet jutott, mivel a ház ahol eddig laktunk, anyósomé, a férjem marad ott-egyedül (kétszintes 4szobás), meg van egy lakásuk is, ahol most anyósom lakik-egyedül. Anyagilag meg sem én, sem a szüleim nem álnak úgy, hogy vehetnénk akármilyen pici házat vagy lakást, esetleg kölcsönre de attól meg annyira félek, két kicsi gyerek mellett...

De most ennek is örülök, csak már lennék t

úl a költözésen.

Hát, kevés bonyolultabb és nehezebb düntés van an ember életében, de minden erőt és bíztatást köszönök!!!

Ma veszem át a lakást.

Szia!

Én is elváltam 2 gyerekkel...már negyedik éve.

Azóta már egy új kapcsolatban élek,közös babánk is van.

Nagyon sok erőt,kitartást,türelmet kívánok neked...tudom,nem lesz egyszerű.

Tegnap délután elkapott egy optimista gondolat: a sors azért nem engedte nekem az előző albérletet (amin elég sok javitanivaló lenne), mert egy jobbat szán nekem. Mert annyian, és annyira akarnak segiteni nekem, és el sem hiszem, hogy igy mellettem van ennyi ember és akkor délután hatkor már megegyeztem az új tulajjal, csütörtökön átvehetem az új lakás kulcsait!

És olyan lakás, hogy ha be sem festeném akkor is azonnal bele lehetne költözni (persze át fogom festeni, mert az egész [{[{[A HREF=" [link] TARGET="_blank"]}]}]pink[{[{[/A]}]}]rózsaszínű), semmi javitás, semmi apró hiba.

És ami a legfontosabb: a fiam teljesen el van vele, mert nagyon jó helyen van: előttünk a piac, ovi 100 méterre, mami 100 méterre, market 100 méterre. Nem mondom hogy most boldog vagyok, de valahol mégis igen, csak isssszonyúan ideges. Vagy csak félek? Nem tudom, mindenesetre szeretnék mielőbb átesni a költözésen.

Létezik az hogy valaki, akivel leéltem 6 évet, annyira megsértődjön-megutáljon, hogy nem képes velem rendesen kontaktálni?

Én nem mondom, hogy nincs hibám, és mindent úgy csináltam ahogyan azt kellett volna, de nem tartom természetesnek és felfoghatónak, hogy ekkorát fordulhat egy ember. Lassan már azt is elképzelem róla, hogy van valakije, miközben eddig eszembe sem jutott ilyesmi, hiszen ő az erkölcs és egyéb emberi erények megtestesitője...kivéve, amikor úgy beszél velem, mintha anyagyilkos lennék.

Lehet, hogy szétrobban az agyam, vagy csak kicsit idegbajt kapok: tegnap lemondta a tulaj a lakást, valami mondvacsinált ok miatt. Azt hittem megőrülök, de hát ez az én formám.

Megint itt vagyok a semmibe, miközben a drága férjem valamelyik nap kulturált módon megérdeklődte igy, szó szerint: mikor is húzod már el a csíkot innen?

Tegnap elsétáltunk arrafelé a babákkal (igy nevezem őket, habár 5 meg 2 évesek) ahol kinéztem a lakbért, néhány napja kérdezgetem, szeretne e lakásban lakni, és nagyon lelkes volt érte. Persze nem mondtam semmi konkrétat a költözésről, csak kérdezgettem, milyen lenne itt lakni, itt lhetne kint labdázni, közel a központ, meg hasonló előnyöket soroltam. Lassan felélesztem benne majd a gondolatot, hogy ne legyen olyan hirtelen a költözés ténye.

Néha kivagyok idegileg a jövőbeni magányom miatt, de még legyőzöm, tervezgetem a lakást.