Utazás az idővel...

Történt egy szombati nap, barátaimmal elmentünk névnapot ünnepelni egy helyi pub-ba. Tökéletes hangulat, tökéletes emberek... Sok-sok nevetés és felejthetetlen pillanat. Éjfélhez közelített az idő, az ajtó melletti asztalnál beszélgettünk, mikor X belépett az ajtón. Egymás szemébe néztünk, és megdermedt a levegő...

A szívem mintha ki akart volna ugrani, megláttam, és igen, ő volt az! Ő, akit évek óta nem láttam, és újra itt van! Ő, aki régen eldobott magától, és Ő, aki mindig fontos volt számomra! Ő...

Köszöntünk egymásnak... Leült pár asztallal odébb a barátaihoz, de a tekintetünk egymáson volt.

Fél háromhoz közelített az idő, elköszöntem a többiektől és elindultam haza. A kapunál csipog a telefonom... Ő volt... SMS-t küldött..."Szia, látni akarlak, találkozzunk holnap!"

A szívem ismét elkezdett kalapálni, akartam őt, látni, hallani, érezni, ölelni... és el nem engedni soha...

Tanfolyamra jártam ebben az időben, elindultam haza és találkoztunk az állomáson. Kijött értem. El sem hittem, hogy újra itt a pillanat, hogy vele lehesek. Boldog voltam / boldogok voltunk. Megbeszéltünk mindent, ami volt, ami elmúlt, szép s jó dolgokat egyaránt. Randit szeretett volna, egy szépet, egy közöset... De előtte visszavitt oda, ahol legelsőnek találkoztunk pár évvel ezelőtt. Az állomásra...

Megcsókolt, magához ölelt, és nem engedett el, csak szorított, szorított, amennyire csak tudott! Soha nem éreztem még azt az érzést mint akkor...

Teltek a napok, hetetek... valami miatt megint abbamaradt a kis románcunk.

Eltelt 5 év...

Menyasszony voltam, boldog, kiegyensúlyozott, szerelmes. Nem gondoltam rá. Időközben a párommal kiköltöztünk Skóciába. Négy év után megromlott a kapcsolatunk és jobbnak láttuk, ha véget vetünk az együtt töltött időnek. Elköltöztem, a közös fészkünket már más birtokolta. Ő haza, én maradtam kint. Augusztusban úgy alakult, hogy haza kellett utaznom keresztelőre. Egyik nap nézegettem a közösségi oldalt, és fent volt Ő.

Sokat gondolkodtam, írjak-e neki, vagy nem. Ami még nehezített mindent, hogy a húga a legjobb barátnőm. De a szívem azt diktálta: Miért ne?! Egy próbát megér...

És akkor újra megtört a jég! Elkezdtünk beszélgetni, aztán felhívott. Úgy alakult, hogy akkor hétvégén a szüleim elutaznak Szegedre, de fáradt voltam, vágytam Rá... Így hát megbeszéltük, hogy átjön egy vacsira.

Mivel Skóciában lakom lassan 2 éve, így mégis úgy döntöttünk hogy én is utazom Szegedre, és Pesten kiveszünk egy apartmant és ott töltjük a napot, éjszakát...

Vasárnap reggel izgatottan felültem a vonatra és vártam, hogy a vonatom megérkezzen! Hamarabb ért be, mint ahogyan meg volt beszélve, ezért elütöttem az időt és vásárolgattam, nézelődtem! Később elindultam le az apartmanba, fáradt voltam.

Letusoltam, mire hívott, hogy az ajtóban van lent... Lementem... boldog voltam hogy láthatom ott, és akkor. Soha nem akartam elengedni, csak őt akartam! Felmentünk a lakásba, beszélgettünk egymástól távolabb. Ültünk és figyeltünk. Egyre és egyre közelebb kerültünk egymáshoz! Feljöttek bennem a régi érzések, a régi vágyak. Egyszer csak megpusziltam a nyakát. Akkor egy felejthetetlen éjszakát és napot töltöttünk együtt! Romantikus séta a Citadellára, a Budai várba éjszaka, egy finom gyertyafényes vacsora. Megtörtént, aminek meg kellett és feküdtünk összebújva, cirógatva egymást...

És mondott valamit... " Kislányként ismertelek meg, de nőként fekszel itt mellettem."

Ez a mondat, itt lebeg minden percben az agyamban. Mintha 3000 éve ismertük volna egymást, olyan dolgokat beszéltünk meg, és mindig mondta, hogy sose fogja ezt az időt elfelejteni! Mivel nekem az előtt lett vége a párkapcsolatomnak, Ő meg éppen akkor mászott ki egy nagyon rosszul működő kapcsolatából, így megbeszéltük, hogy adunk egymásnak pár hónapot. Megbeszéltük, hogy nem nagyon fogjuk egymást keresni, neki is idő kellett, nekem is...

De sajna itt szúrtam el mindent. Attól a perctől kezdve, hogy együtt voltunk, minden percet vele akartam tölteni, és hívtam, kerestem, beszéltünk.

Sajnos akkor én ebbe nem gondoltam bele, hogy lehet, hogy elveszíthetem újra. :( Időközben szétköltöztek a csajszival, mindenki ment a kis külön útjára. Én kint voltam... ő itthon. Közeledett a születésnapja. Október 19. Azt szerettem volna, ha élete legszebb napja lenne. Lefoglaltam egy csodálatos helyre egy wellness hétvégét. Vártuk mind a ketten... Vágytunk egymásra, számoltuk a napokat. Legalább is én azt hittem. :( És itt jöttek a dolgok... Hazudozott, egyre és egyre többet. Sok dolga van, sokat dolgozik, ügyfelekkel találkozik, nem ér rá!

Sajnos a wellness hétvégét is lekellett mondani, mert nem lett neki jó! Indulás előtt egy héttel.

Itthon voltam, hittem neki, hogy találkozunk, hogy újra és újra átéljük a közös pillanatokat, érzéseket együtt. Nem így lett... hatalmas pofára esés lett a vége. Elképesztő szeretetet érzek iránta, és hiányt... hiányzik minden vele töltött perc, idő. Belebolondulok a hiányába...

A legrosszabb az volt, hogy ott voltam náluk, anyukáját most ismertem meg legelsőnek a húga által. De X nem jött haza, mert tudta, ott leszek...

Iszonyatosan nagy fájdalom van bennem. :(

Mielőtt visszajöttem, kértem beszéljük meg, mert nem jó úgy visszautazni, ha mindig rá gondolok.

Elmúlt éjszaka is vele álmodtam, nagyon rossz érzés volt úgy felkelni, hogy nem volt mellettem :(

Beszéltünk róla, hogy hazaköltözöm végleg, és végre együtt lehetünk. Hogyan tovább? Úgy vagyok vele, hogy ha valakik egymásnak vannak teremtve, egy napon úgyis egymáséi lesznek... nekünk ez volt a harmadik próbálkozásunk.

Mit gondoltok, létezik erős, igazi kötődés két ember közt, akik fontosak egymásnak? Lehet még belőlünk végre egyszer normális pár? Őt szeretném családomnak, páromnak, lelkitársamnak.