Voltam anya szülés nélkül és leszek szüléssel is

A "gyermekáldásra" 3 hónapon belül sor került: összeköltöztünk. Hirtelen lett egy 3 éves gyerek a közelemben, azt sem tudtam, mit eszik, mennyit alszik, mit kell vele csinálni, és az még nehezítette a dolgot, hogy nem én hoztam a világra, sok beleszólásom nem volt a dolgokba.

Idővel egyre "bátrabb" lettem. Vittem oviba, kettesben vásároltunk, a kis kezével fogta a kezem, én meg attól féltem, hogy valami baj történik vele (még azt is számításba vettem, hogy az UFO-k rabolják el). Mivel nálunk lakott, így nagyon sokat játszottam vele, sütöttünk is együtt, mára a viszonyunk igazi anya-fia kapcsolat. (Nem szakítottam el az anyjától, nem nevelem ellene, én csak szeretem és foglalkozom vele.)

Teltek az évek, lettem anya, anyuci... És megkaptam az első meghívást anyák napjára. Nagy örömmel töltött el, hisz ez a kis Manó engem szeretne ott látni, nekem verset mondani. Ez számomra nagyon jó érzés volt, mert tudtam, hogy valamit jól csinálok. Párom is boldog, hogy ennyire szeretjük egymást, így elkezdtünk beszélni arról, hogy jó lenne egy kistestvér. Úgy 2 évig beszéltünk csak róla, mert azért csak úgy gyereket vállalni nem lehet, valami kis hátteret meg kéne alapozni. Így is tettük, és márciusban elkezdődött a "projekt". Senkinek nem szóltunk, csak vártunk, hogy a havi rendszeresség marad-e vagy késik. De pontosabb volt, mint előtte.

Az első hónapban arra gondoltam, tuti baj van, mert mind a ketten fiatalok vagyunk, egészségesek... De nem adtuk fel. Így telt el 2 hónap még ezután, júniusban már úgy álltam hozzá, hogy majd jön, amikor jön, nem is érdekel. Dolgoztam, házimunka, gyereknevelés, "házas élet". Eljött a július. Ideje lett volna a havi biológiai dolgoknak, de sehol semmi. Gondoltam, biztos megint csak szórakozik, megvárom a hétvégét, mi lesz. A helyzet változatlan, szívem a torkomban. Vasárnap éjjel bementem dolgozni, de fáradt is voltam, kétely is volt bennem, hogy egyedül vagyok, vagy sem? Ráadásul fizikai munkát végeztem, sokat kellett rohangálni. Pont aznap éjjel nem kényelmes munkát kaptam. Elkezdődött a műszak, émelyegtem. Azon agyaltam egész végig, tuti valami vírus, ami felborított mindent, de azért motoszkált bennem a kis gondolat, hogy baba van.

Eljött a hétfő reggel, aludtam délig (kb 4 órát sem), gyorsan vettem 2 tesztet is. Hazamentem, gyorsan rápisiltem és ahogy végeztem, láttam a 2 csíkot. Azt hittem, majdnem leesek a WC-ről. Ott ültem 5 percet, hogy biztos, ami biztos, de a csík ott maradt. Ezután 10 perc sírás, rengeteg gondolat, most megváltozik minden. Persze nem tudtam magamban tartani, hívtam párom, nagy volt az öröm. Utána telefon nőgyógyászatra, időpontot kérni. Egy héttel későbbre akartak adni. De nekem sürgős, mert pozitív a teszt, fizikai munka...stb. Így kaptam 2 napra rá időpontot. Bementem reménykedve, vizsgálat... Van ott valami, de nem látom pontosan mi. Egy hét múlva okosabbak leszünk. Addig betegállomány, várakozás. Eljött a nagy nap, párom elkísért. A vizsgálóból úgy jöttem ki, hogy 6 hetes kismama vagyok.

A nagy öröm után elkezdtem gondolkozni. Úristen, hányni fogok, anyu is hányt, mamám is. Sok rémtörténetet hallottam már szülésről is, terhességről, beteg babákról.

Elmentem 12. heti genetikai UH-ra, a bennem növekvő kis lénynek a feje nagyobb volt a testénél, keze-lába megvolt és ficánkolt. Minden rendben, magzatvíz is oké. Kaptam AFP-re időpontot, ne féljek, nem hoz pontos eredményt, sok kismamára csak ráijesztenek. Megjött az eredmény, persze, hogy magas lett. Rohantam nőgyógyászatra, ott 19. heti UH-ra adtak időpontot, de nyugi, ez nem olyan magas. 2 hétig várakoztunk, jött a vizsgálat, menjünk fel Pestre, ott okosabbak leszünk, de nincs baj. Nincs baj? Minek akkor Pest? Egy napot végigsírtam, kisfiam biztatott, hogy a kis tesónak nincs baja, nem kell sírni. Ettől még jobban sírtam, hogy én nem bírom idegekkel és egy 7 éves akar belém lelket önteni. Felmentünk, minden oké, megerősítették, hogy fiam lesz. Most vagyok 21 hetes, már érzem a kis tökös mozgolódását.

Most 9 hónapot várok arra, hogy gyermekem legyen, és ez csodálatos dolog. Egyben kétségbe ejtő, hiszen azt sem tudom, mit kell csinálni egy újszülöttel. De párom itt lesz, segít pelenkázni is, a nagyobbik is be fog segíteni, eddig azt tervezi. Majd kiderül :)

Hogy miért írtam mindezt le? Mert sokak szerint nem voltam eddig anyuka, mert "más kölkét" neveltem. Úgy gondolom, hogy egy gyermek megérdemli, hogy legyen anyukája, aki neveli, terelgeti, és akivel megbeszélhet bármit, aki szereti és óvja. A 4 év megtanított arra, hogy milyen gyerekkel az élet, mivel jár, így van benne némi tapasztalatom, és jövőre már négyesben leszünk egy család. Nekem megadatott, hogy két első gyermekem legyen. Hiába nem én szültem, a világ összes kincséért sem cserélném el és bármikor újra kezdeném velük.

Ez az én történetem, köszönöm, hogy elolvastátok.