Udvariasság a kismamákkal és kisbabásokkal szemben (beszélgetés)

Sziasztok!

Én 67 leszek nemsokára... mikor én voltam fiatal, és kb. a 8. hónapban voltam, a helyzet hasonló volt. Egy fiatal csaj bámult ki az ablakon a villamosból, hogy ne nézzen rám.. én meg álltam a nagy pocakommal és kapaszkodtam.

Hú, rengeteg ilyen történetem van, pedig csak fél éve vagyok anyuka az első gyerekemmel. Igaz vannak pozitív és negatív tapasztalataim is. Minden korosztályban és mindkét nemnél voltak udvarias és pofátlan alakok. Viszont az öregnénik állandóan át akarták adni a helyüket. Azt meg én nem akartam elfogadni, mert kellemetlenül éreztem volna magam, hogy ott ácsorogjon :)

Épp a buszról szálltam le babakocsival egyensúlyozva. Egy 60 év körüli szakadt pasi meg majdnem fellökött mert elsőként akart a buszra felszállni. Én meg majdnem elestem. Már csak az kellett volna, hogy a pár hónapos kisbabámmal leejtsem a babakocsit.

Terhesen a metrón szinte sohasem adták át a helyet, pedig néha jó lett volna. A legtöbbet jól megnéztek amikor felszálltam, majd elfordultak. Volt, hogy akkorát fékezett a metró, hogy majdnem feldőltem, nagyon kellett kapaszkodnom.

Hello!

Nekem is voltak eseteim, még úgy 16 éve,amikor a fiaim babakocsisok voltak.

Most a másik oldalról látom a dolgot, bizony itt is van néhány dolog,ami kiakszt.

Csak 1 a sok közül,ami naponta előfordul: bekanyarodok, index ki, SAJÁT parkolóba SZERETNÉK beállni! De nem tudok, sokszor percekig türelmesen

várok,majd pici duda. Kismama felháborodva bámul rám,habzó szájjal elküld az anyámba, hogy én miért pont most és miért pont oda, és egyáltalán hogy merészkedek...,amikor az ő gyereke...éppen az én saját parkolómban a saját 300 ezer forintomért lerakott kövemen játszik. Szóval, a kismamák sem angyalok.

Csak ennyit akartam.

Igaz pocakos "koromban" is voltak hajmeresztő esetek, de a legutóbbi eset nagyon kiakasztott.

Két kisfiammal elindultunk a postára csomagot feladni. Csak egy kis postára tudtunk menni, mert a nagyobb átalakítás miatt zárva volt.

A posta előtt 4 lépcsőn kellett felcipelnem a nagy babakocsit (mivel hó volt, nem mehettem a kisebb kocsival), közben egy hapsi annyira igyekezett mellettem felfelé a lépcsőn, hogy majd fellökött, de a segítségét persze nem ajánlotta fel.

Bent a postán mindkét sorban legalább 10-en álltak. A postások eszméletlen lassan dolgoztak, 3-an kerestek egyetlen küldeményt, addig persze álltak a sorok.

Pici fiam babakocsiban, a nagy ült egy széken mikor beálltam egy sorba. A kicsi úgy 2 perc után sírni kezdett (nem szereti, ha áll a kocsi, és biztos melege volt-bár amennyire lehetett levetkőztettem). Vártam, hátha valaki felajánja, hogy maga elé enged, persze hiába. Kivettem a kicsit, mivel még járni nem tud, fogtam a kezemben a 9 kilós kicsit. Előttem egy középkorú nő állt, meg is jegyezte, hogy: "Milyen aranyos kisfiú!" Én meg visszaszóltam neki, hogy azt hittem, azért fordul felém, hogy maga elé engedjen. Többet meg sem szólalt, és persze a helyén maradt. Szóval kivártam a sorom. Kb. fél órát.

Sajnos ilyenek az emberek. (Tisztelet a kivételnek, akik sajnos elég kevesen vannak!)

Nekem eléggé változatosak a tapasztalataim babakocsival közlekedés terén. Olyan még nem volt, hogy valakit megkértem volna az nem segített, de olyan sajna gyakran, hogy hirtelen eltűnt mindenki a közlemből, mikor buszra kellett volna felszállni.:( És eddig még egyszer sem adta át valaki a helyét a BKV-n, hogy biztonságos helyre tudjam tolni a babakocsit. (De figyelmeztetésre morcos képpel odébb álltak...)

Szerencsére volt jó tapasztalatom is, mikor az addig semmibe bámuló fiatalember amint észrevette, hogy le akarok szállni a buszról felpattant, és megkérdezte, hogy segíthet-e lerakni a babakocsit:)

Meg olyan is volt, hogy a párommal mentünk, és a HÉVen készülődtünk leszállásra, és egy emberke kikapta a kezemből a babakocsit és lerakta:) A férjem meg csak lesett;)

Ha kicsi a sor akkor egy-egy ember előre enged a pénztárnál, de hosszú sorban még senki...

Hogy gyerekszerető lenne a társadalom? Nem hinném. Akkor az lenne a _természetes_, hogy átadják a helyüket, segítenek a lépcsőnél, előre engenek a sorban. Nem kéne azon filóznom, hogy hol tudok pelenkát cserélni, vagy szoptatni. És akkor nem is szóltam még a dohányosokról... Persze sétáltatás közben a boldogan gőgicsélő kisbabát megcsodálják, de ha nyöszörög, ne adj isten sírdogál, akkor megkapja az anyuka a lenéző, elitélő pillantásokat.

Szégyen amit a kisbabásokkal művelnek nagyon sokan.

Utazásnál,boltokban,utcán,stb..

Lehet, hogy szeretik a gyerekeket, de csak messziről... :)

Segíteni inkább ne kelljen, ha egy mód van rá.

De én azt hiszem, általában lett ilyen figyelmetlen, udvariatlan, és csak önmagával törődő az emberek nagy része, ez nem kifejezetten a gyerekesek ellen irányul. Csak ilyenkor az ember jobban észreveszi, mert a gyerekünkért is mi felelünk, és őt inkább igyekszünk megvédeni az attrocitásoktól.

Egyébként a főnököm, akivel egy irodában dolgoztunk, végig dohányzott mellettem mikor terhesen dolgoztam. Szerinte nem neki kell kimenni cigizni az udvarra, menjen ki az aki tiszta levegőt akar szívni.

Ami még szintén udvariatlan dolog szerintem, amikor benyúlkálnak a babakocsiba megfogdosni a pici arcát, kezét, hogy "jaj de kis édes", közbe ki tudja mit fogtak előtte. Mondjuk azt se díjazom ha a rokonság, szomszédság összecsókolgatja a kicsit, vagy a szájára adnak puszit. ( meg is sértődött már érte pár rokon hogy szóltam miatta.)

Az emberi nem odafigyelésnek és bunkóságnak nincs határa!

A buszozás babakocsival rémálom. Néha pont a sofőr a legundokabb. Nem "tudja" kinyitni a tárolót a busz alatt és nem segít fel- vagy leszállni. Ráadásul húzza a száját hogy milyen lassan kászálódok fel a 3 gyerekkel meg a kocsival.

Vonaton előre szólok a kalauznak hogy hol fogok leszállni és segítsen mert tudom hogy kötelessége. Persze volt hogy eltűnt mire kellett volna.

Mikor terhes voltam a tes_oba nekitolta a hasamnak a bevásárlókocsit egy fickó és még ő nézett rám csúnyán utánna.

És szegény pici lányomat (1,5 évesen) fejbevágta egy fazon egy bevásárlókosárral a boltban mert "nem látta" hogy ott áll mellettem és fogom a kezét.

Nem mondom hogy sose reklamáltam, de jól meggondolom hogy kinek szólok ilyen helyzetben. Ugyanis lánykoromban ért a legdurvább incidens ilyen téren. Egy discoba mentem volna kifelé a tömegből és közben egy nagyra nőtt, részeg fickó rálépett a lábamra. Mivel nem tudtam odébb lépni, "jelentőségteljesen" ránéztem (szólni már nem volt időm). Erre olyan pofont kaptam tőle hogy majdnem felborultam!

Na, ennyit arról hogy mire számíthatunk egyes "embertársainktól"!

Kérdésem, miután a hozzászólások javát elolvastam:

Mit gondoltok arról a széltében hangoztatott állításról, hogy "A magyar társadalom gyermekszerető."?

Tegnap Pestre egyedül vonatoztam és BKV-ztam a bébivel. Még jó, hogy csak oda, vissza már a Párom segített. Hátamon hátizsák: babkocsi vállra akasztva, gyerek (10 kiló) jobb karon csücsül.

Vonat felszállás: sehol egy lélek. Az emberek, mint ahova bomba csapott, úgy spricceltek szét a közelünkből. Leszállás: előttem egy, mögöttem 3 hímnemű lény. Előttem lévő: sprint, nehogy utolérjem, mögöttem lévők: semmibe meredő szemek.

Mozgólépcső: na, itt helyet adtak, hogy elférjünk. :D

Metro: itt végre leszállásnál egy férfi önként jelentkezett, hogy cipeli helyettem a vállamra akasztott babakocsit. Bár ha a lányom nem mosolygott volna rá egész úton, lehet, Ő sem lett volna ilyen kedves.

:(

Általában figyelmetlenek az emberek! Minket már nem egyszer ért megeleptés, hogy maj' fellöktek a gyerekkel a kezünkben.

A csúcs nekem az volt, maikor az unokahúgom ballagásáról elhoztam a fiam, mert már nagyon álmos volt. Mie megközelítetetük a kocsit elaludt a vállamon. Az egyik kapubeállóban elég közel állt egy kocsi, így nem lehetett elférni rendesen a járdán. Szemből jött egy fiatal csávó, egy kis hátizsák volt nála. Nem egy 10 kilós gyerek, mint nálam! Jött, mint a tank. Erre én félreálltam, hogy menj a csudába, ezen a 10 mp-en nem múlik semmi. És a poén az volt, hogy azt sem mondta, fapapucs!

Ezt már nehezen álltam volna meg, így jó hangosan utána szóltam, hogy igazán nagyon szívesen elengedtem, bármikor máskor is, de csak mert ilyen kedvesen megköszönte.

Úgy ki vagyok akadva!

Buszozás babakocsival!!! Nem messze csak helyijárat hál Isten!

Lefele út.

A kis kedves buszsofőr bácsinak biztos nehezére esett volna megmozdítani a kis seggét és a felfelé tuszmákoló babakocsin könnyíteni!!! (köcsög!)

Mégcsak fel sem kellett volna állnia, csak kinyújtani a kezét és egy picit segíteni.

Olyan szűk volt a hely hogy én és a babakocsi nem fértünk el egymás mellett, szóval úgy raktam fel a gyerkőccel együtt hogy magam előtt. Gondolhatjátok majdnem megszakadtam!! De meg nem mozdulna senki azon a rohadt buszon!

Felfele út!

Ez már jobb busz volt örültem is neki mert a középső ajtót kinyitotta és nem is kellett lépcsőznöm máris bent voltunk.

Elkezdett szakadni az eső! Mintha dézsából öntötték volna. A végállomáson és a másik buszállomás között lakunk. Megkérdeztem kedvesen a kis buszsöfőr bácsit, nem e tenné meg ha már úgy is visszamegy hogy az iskola előtt megáll ugyanis ott lakunk és nem kéne a csöpp gyerekem szarrá áztatni. Erre ő hát nem! Nem szivesen.

Mondtam neki tudja mit, akkor köszönöm szépen inkább nem kell. (fél hangosan mondtam hogy rohadna le a buszod :) gondolom hallotta de nem érdekelt. Befutottunk a kisboltba, ott mindenki aranyos volt, kaptunk egy törölközőt hogy a kisfiamat betakarjuk, ott vártuk meg míg el ment a vihar.

Ja és képzeljétek a Busz nem tudott elindulni!!!

Szőke nő átka halálos!!!

Ez sajnos így van. Ha menni kell, menni kell. Viszont egyet sajnálok nagyon, hogy kismamaként gyerekkel kint vagy bent, sajos nem tudunk vagy merünk kiállni az érdekünkben, mert 1. milyen dolog a gyerek előtt kissé minősíthetetlen hangon kiadni a véleményünket (pedig sokszor de jó lenne!); 2. az ő védelmükben inkább félreállunk és ezt jól tudják azok, akik úgymond le sem ...nak minket (jujj,de trágár vagyok ma). De tiszta szívből kívánom nekik, hogy legalább egyszer az életben legyen részük ebben az isteni csodában, amiben részesítenek minket!

Na jól kidühöngtem magam.:)

Azt nem mondanám, hogy bevett szokás, de engem már megszoktak.:) Igazság szerint nem zavartatom magam már sehol sem. Ha kell a gyermekemnek, hát egyen (igyon).:) A másik nem elhanyagolható szempont, hogy akkor nincs vele gond, ugyanis szeretne felállni és járkálni, ami ugye nem igazán kivitelezhető és pláne nem biztonságos. A harmadik pedig az, hogy általában úgy esik az utazás időpontja, hogy akkortájt kellene aludnia, ahhoz pedig kell a cici. Így két legyet egycsapásra.:)

Szerintem nincs benne semmi kivetnivaló, lehet szoptatni teljesen diszkréten, semmi mást nem látnak, csak hogy keresztben van az öledben a pici.:)