Tündérmesék nincsenek... (beszélgetés)

Szia Gabika!

A véleményem az, ha valami nem megy, akkor nem kell erőltetni. 4 hónapja vége a kapcsolatunknak. ma törölt az iwiwes ismerősei közül, nem köszön. Ez volt a három év. Persze engem nevezett ki hibásnak, hogy miattam lett olyan a kapcsolatunk, amilyen. Abba sosem gondolt bele, hogy ő mit csinálhatott volna másképp, mert neki minden úgy volt jó, ahogy volt.

Remélem sikerül boldognak lenned, ha nem ezzel a fiúval, akkor mással. Ne feledd egy életed van, egy a fiatalságod.. Ami éveket elpazarolsz egy idiótára, azt már sosem kapod vissza...

Meszjudit. A hozzászólásodból, csak három szót ragadnék ki: anyuci fiacskája, informatikus és munkamániás. 3 in 1 = expasim. Anyának fáj a feje, így mondjuk le a programot szívem. Apukámnak segíteni kell fát vágni (júliusban a legnagyobb hőségben + 40 fokban). Nem lennék kompromisszumkész? Dehogyisnem! Talán nagyon is, de nekem többet nem kell olyan kapcsolat, ahogy a párom nem hajlandó bemutatni a barátainak, ahol az együttlét kimerül a szombat estékben, és a szombat esti kufircban. Most kicsit hagyom, hogy pátyolgassanak, hogy elkényeztessenek, hogy egy kicsit én legyek a fontosabb, ne mindig más. soha többet nem kell olyan pasi, akinek egy focimeccs, egy star trek rész előrébb való, mint az, hogy a barátnőjével legyen. Nem kell olyan pasi, aki csak saját magára gondol.

A kedvencem az volt: "Ne gondold, hogy nekem délután van kedvem visszabuszozni hozzád" - Na akkor kellett volna otthagynom. Most még az Exnek áll feljebb, mert szerinte én csak kihasználtam őt, csak "élősködtem rajta". Dobálózik a szavakkal, közben, amit én leírtam neki normálisan, tényként közölve, azon elsiklott. szerinte ez a normális, hogy ő lusta, és ő csak akkor jön be hozzám mikor kedve van. Ha kiharcolom, hogy mégis velem legyen, akkor meg tűntetőleg elalszik. Nincs erre szükségem. Nekem leginkább társra volna szükségem. Társra, de nem minden áron!

Én is ebben a cipőben járok.44 éves vagyok.Túl 16 évi házasságon 2 gyermekkel, 6 év együtt élélésen még egy gyermekkel. Én ezt a kapcsolatot már véglegesnek szerettem volna. De nem így lett! Olyan csalódott voltam,hogy öngyilkos akartam lenni, annyira elviselhetetlenül fájt! De visszatartott az,hogy a kisfiamat fel kell nevelni.

Utána 5 év teljesen egyedül, közben senki.

Nagyon szenvedtem a magánytól újra depressziós lettem.

Majd az interneten egy társkereső oldalon regisztráltam és elkezdtem ismerkedni.

Sajnos annyira ki voltam éhezve érzelmileg,lelkileg és testileg,hogy elég gyorsan megtörtént a szex a kapcsolatban.

Kiderült, ő csak szexpartnernek akar. Az elején mást ígért, pedig rögtön megmondtam,hogy én csak KOMOLY kapcsolatot szeretnék.

Jól átvert. Még jó,hogy ez az elején kiderült, még mielőtt beleszerettem volna.

Rögtön szakítottam vele, és nagyon bántam,hogy ilyen gyorsan a méltóságom odaadtam egy férfinak.

Megismerkedtem egy másikkal.

Ez szerelem volt rögtön mindkettőnk részéről. Nagyon sok mindenben hasonlítottunk, elválaszthatatlanok voltunk.

Én ezt a kapcsolatot is már véglegesnek szántam.

Az a baj, hazugsággal indított,ami csak később derült ki. Még nem volt elválva,csak külön éltek, de nem mindig, mielőtt megismerkedtünk.

Ekkor megfordult a fejemben a szakítás gondolata a hazugság miatt. Mert milyen az a kapcsolat ami hazugságra épül. De sajnos adtam még neki esélyt, és már túlságosan szerettem ahhoz,hogy ezt megtudjam tenni.

Tényleg nem szabad a szívre hallgatni!"Csalárdabb a szív mindennél és veszedelmes." Ekkor kellett volna szakítani! Később még sokszor hazudott nekem, és a exfeleségével nagyon tartotta a kapcsolatot.Ebből sok konfliktus volt közöttünk, és nem vette figyelembe az érzéseim.

Én nagyon szerettem és ő volt a legfontosabb számomra!

Nagyon sok jel és női megérzés volt (hinni kell a megérzésekben a belső hangban),de mindig reménykedtem,hogy jóra fordul minden és majd összecsiszolódunk.

Egy év után itt hagyott és elköltözött haza az anyjához, de két nap múlva kibékültünk de nem jött vissza.

Azóta még egy éven keresztül, 7-szer szakítottunk,többször ő, és mindig rosszabb lett.

De én csak ennek ellenére reménykedtem.

A végén már csak a szeretője voltam.Most 2 év után két hete végleg szakítottunk.

Én még mindig szeretem és rohadtul hiányzik, annak ellenére mennyi fájdalmat okozott, és milyen önző volt.

De jobb így! Megszűnt a sok szorongás, a félelem,a fájdalom a mellőzöttségtől.

Én kitettem szívem- lelkem érte, és ő a maga életét élte.

Csak annyi szeretetet adagolt,hogy ne akarjak kilépni a kapcsolatból.

De tanultam belőle!

Nem szabad olyan férfival kezdeni aki nem akarja elkötelezni magát, mert annak csak addig kellesz amíg minden jól megy. Ha jönnek a problémák, vagy már nem vagy újdonság a számára, hamar odébb áll.

Ha nem alkuszol meg mindenben az ő igényei, szabadsága szerint.

Nagyon kihasználják ha valaki szereti őket, és mindig úgy állítják be,hogy te vagy a hibás és neked kell változnod.

Nekem sokat segített ez az idézet egy pszichológus írásából.

Az utóbbi időkben az elköteleződés területén mutatkoznak problémák. Ez már szinte társadalmi méretű jelenség, jól mutatja ezt a szingliirodalom és a magányos emberek számának növekedése. Az egyéni érdekek és a szabadságvágy gyakran megakadályozza az igazi kötődést, amelyben a saját vágyakból és szükségletekből valamennyit fel kell adni a másik ember mellett. A nárcisztikus érzelmi tendencia (saját érdekképviselet) egyes embereknél lehet olyan erős, hogy – tekintet nélkül társa érzelmi szükségleteire, vágyaira és személyiségére – megvalósítja célját, és továbbáll. A nők sok esetben még akkor is kitartanak párjuk mellett, ha már érzik a boldogtalanság szelét, ideológiát gyártanak a maradásra, gyakran szoronganak attól, hogy kilépjenek egy új életbe. Ennek olykor az a „fizetsége”, hogy elhagyott áldozattá válnak. Amikor a partner látványosan kezdi építeni önmagát, és ebben egyre önzőbb, érezhetően csak magára koncentrál, muszáj elgondolkodni azon, hol marad a közös élet és értékek, a kölcsönösség és mindaz, ami a kapcsolatot élteti. Vannak helyzetek, amikor minden fájdalom és veszteség ellenére azt mondhatjuk, „jó, hogy így történt, most, és nem később”, mert a döntésképtelenség nem volt jó tanítómester, és csak konzerválta volna a maszkírozott, de már létező boldogtalanságot.

Soha többé nem állok szóba olyan férfival aki nem akarja elkötelezni magát, anyuci fiacskája, informatikus, munkamániás. Nem indokolom most meg ezeket, mert már így is hosszú a hozzászólásom.

De ha valaki szeretné kivesézhetjük.

Ha valaki akad az életemben, először megpróbálom nagyon jól kiismerni, még mielőtt komolyra fordulna a kapcsolat. Megismerni a szív rejtett emberét, és nem azt amit ő mutat magából.

Ehhez sok idő és sok szituáció kell.

Na szóval. A cikket valamikor augusztus elején írtam, most publikálták. Hogy azóta mik a fejlemények? Hétfőn szakítottam végleg a Balázzsal. Olyan szinten, hogy nem érdekel. Nem gondolok rá, nem fáj, és nem vagyok egyedül. Igazából olyan minden, mint volt, csak annyi a különbség, hogy nem jön senki este 11-kor és nem vagyok sík ideg, hogy hol a francba késik már. Nem kell, hogy lelkiismeret-furdalásom legyen, ami sosem volt a bulik miatt, és nyugodtan készülhetek a hétvégére.

Hogy fáj-e? Nem. Hogy ez baj-e? Nem. Eleget sírtam miatta, eleget vártam rá. Ez van...

Köszönjük szépen:) Igyekszünk és teszünk is érte:). Mert ez olyan mint a fogyókúra, nem leadni nehéz, hanem megtartani...(és ez az, amit sokan el is felejtenek )

Puszillak:)

Olvasom a naplód és még Ritáét is. Annyira örülök, hogy ti megtaláltátok a szerelmet, mert ezek adnak nekem erőt és hitet, hogy talán mégis csak van. Már tudom, hogy mit szeretnék és próbálok tenni is érte, nem csak a sült halat várni.

Tényleg legyetek nagyon - de nagyon boldogok örökkön örökké :)

Érdkes ezeket olvasni, mert nálam is hasonló a szitu, csak kicsit fordítva. Én nem akarom már annyiszo a szexet a párommal, sokszor leterelem és nem szeretem, ha mindig mondogatja,hogy szeret. Én jobb szeretem érezni, mint hallani. 3 éve vagyunk együtt és az utóbbi 2-3 hónapban sokkal több a veszekedés. És néha úgy érzem, hogy nincs kedvem megint odamenni, hogy "figyu, ne már, nem akarok rosszban lenni veled." Ugyanakkor egyáltalán nem vagyok független, még nem találtam munkát és lakni is nála lakok, szóval elég kiszolgáltatott a helyzet, ugynakkor próbálok mindent (házvezetés, takarítás, főzés, bevásárlás, varrás, mosás, vasalás...stb) megtenni, mert adós vagyok valamennyire, legalábbis így érzem.

De sokszor eszembe jut, hogy talán ez nem is szerelem már, hanem észérvek.

Szóval fura ez, és sokszor én is elgondolkodom, hogy valóban őt kerestem-e. Néha úgy érzem tényleg sok elvárásom van tőle, néha meg úgy érzem nem tesz eleget a kapcsolatért. Jó lenne tisztáznom magam is. :)

Nálam ennél sokkal rosszabb a helyzet. 6 éve "járunk", és még nem élünk együtt. Mindez azért, mert későn fejeztem be az egyetemet, utána elmentem dolgozni, de nem tudtam mellette angolt tanulni, így otthon dolgoztam tovább a családi kis vállalkozásban. Ergó, fizetés nulla, és nem voltam önnálló. Most lassan megvan a nyelvvizsgám, tudok majd rendesen dolgozni.

Mindíg arra hivatkozott, azért ne költözzünk össze, mert az ő fizetéséből(közel 200) nem tudunk megélni. De ezt pláne ne értem, mert akkor sem akart, amikor dolgoztam.

Nemrég felvetettem, hogy szeretnék tovább lépni, stb, erre azt felelte, talán félek, hogy elviszik a csajok, és meg akarom fogni, és mosolygott.

Itt telt be a pohár.

Nem vagyok csúnya, sem kövér. Nekem egyetem alatt is egyszerre 3-an csapták a szelet.

Komolyan terveztem vele, de úgy látom, hogy ha 6 évig nem vállalt fel, amíg csóró voltam, akkor miért mondjak bármire is igent, majd ha lesz normális állásom?

Hogy tervezzek egy ilyen emberrel családot, aki ennyire anyagias és számító, ráadásul öntelt?

Nagyon jó cikk. Felesleges áltatnunk magunkat. Ha nincs a másik felől azok az apró jelek, amik elárulják, hogy én vagyok az aki neki kell, akkor át kell értékelni a kapcsolatot. Pontot tenni a végére, és lelkifurdalás nélkül továbbállni.

Nekem sikerült úgy egy ilyen kapcsolatból felállnom, hogy végig, mai napig megmaradt a jó viszony.

Én fél évig voltam együtt egy hasonló alakkal, és végig azt hittem, abban reménykedtem hogy szeret és tényleg jó lesz minden. Ugyan olyan naiv voltam, mint Te és azt hittem el, ami nem is volt talán soha...

Ahogy olvastam a soraid ,ledöbbentem a sok hasonlóságon .. és én is láttam ezeket a jeleket, de azt hiszem hogy szándékosan nem vettem őket észre, mert nem akartam.

Pont ma van egy hete hogy szakitottunk. Fáj még most is, de sokkal könnyebb az életem nélküle. Nincs aggódás, nincs félelem és gyötrődés hogy most hogy lesz, mi lesz tovább.. megnyugodtam :)

Valószinűleg Te is meg fogsz és könnyebbnek érzed majd az életed nélküle.