Miért nincsenek párkapcsolatok? (beszélgetős fórum)

Nyilván az a házasság nem házasság, amit így kötnek, és csak azért van esküvőnek nevezett party, mert épp van felesleges 2 millánk rá..

És igen, a jó példák is egyre inkább hiányoznak, akár a szüleink generációjából, amikor vallás már nem volt, pszichológia, meg szexuális és párkapcsolati kultúra még nem. Ráadásul az első generáció voltak, ahol már szinte minden nő dolgozott, tehát borultak a hagyományos értékek is. Tehát mi azt láttuk, hogy vagy elváltak, vagy bent maradtak, és kínlódtak. Apukák meg ittak, vagy leléptek. Tisztelet a kivételnek.

Szerencsére az én szüleim nagyrészt kivételek voltak. Bár a gondok jöttek, de ők felvették a harcot, és ma is reggeltől estig nagy szerelemmel veszekednek, mondjuk, hogy milyen is legyen az új konyhában a kilincs, vagy hogy miért is nincs eltéve a pohár az asztalról.

Bár anyósomék mint a ketten házasok voltak már egyszer, de aztán ők is hasonlóak voltak anyámékhoz, a bajban is együtt voltak. Sajnos apósom meghalt, így anyósom kénytelen mással veszekedni, éppen azzal, aki szembe jön. :-)

Talán nekünk ez is jó példa.

De a szülők példáján túl sokkoló a kortársak példája is sajnos. Véleményem nincs, mert nem tudom, mi lesz holnap velem, csak látom, hogy ez nem jó, ami van többnyire.

Ja, bocs, valahogy azt hittem, hogy anyámék korosztálya vagy, de akkor ezek szerint inkább hozzám állsz közelebb :-)

Az jó, ha van ilyen társasága a fiadnak, nagyon helyes. Remélem, később is minden jól és természetesen alakul.

De persze mi anyák azért vagyunk, hogy akkor is imádjuk, ha mégsem.

A tanár(nő) :-)

Kinek kinek igénye szerint opcionális...

Most azért megfogtál, nem tudok rájönni ki lenne a történetben a "molnár". XD

;)

Kaparós sorsjegyet veszel inkább?

Én már lassan a falat kaparom, mert úgy elveszítettem a fonalat...

Vagy elvinni a molnárhoz szakvéleményeztetni előzetesen.

(Ugye mi általában egy malomban őrlünk? :)

Mondhatjuk, de ez kb. alapvető törvényszerűség. Mint a lottó, a legkisebb az esélyem a nyerésre ha nem is veszek szelvényt. :)

Mondjuk ebben az esetben inkább úgy lehetne fogalmazni, hogy nem fogom megnyerni az Eurojackpot-ot, ha csak kaparós sorsjegyet veszek, mivel azt szeretem. (csak hasonlat)

Igen, én sem vagyok a híve annak, mint amit manapság "sokat" hallok, hogy : "legfeljebb elválunk"...

A rózsaszín köd után jönnek a hétköznapi gondok, problémák, de nem értem,hisz az ember a legnagyobb ködben is tudja, hogy "nem lesz ez mindig fenékig tejfel..."

És az a baj, hogy sokan az első nagyobb (esetleg kisebb) akadálynál már válnak...Mintha semmi "hajlandóság" nem lenne arra, hogy "megoldják" a dolgokat...Sokkal egyszerűbb elválni és "újrakezdeni" egy másikkal? És akkor az ismételt rózsaszín ködben megint nem fog eszébe jutni, hogy lesz ez rosszabb is?

Vagyis visszajutottunk oda, hogy aki nem él "nagy társasági életet" az nehezen tud párt találni.

(Ugye, aki be sem megy a búzatáblába...)

Ezzel csak arra szerettem volna rávilágítani, hogy nem minden érdeklődési kör alkalmas ismerkedésre. Viszont abban egyet értünk, hogy akinek nem lételeme a tömeges összejövetelek látogatása, az csak ezért nem menjen.

Nekem is max. 1 ilyen fér bele egy évben, mondjuk három napos jazz-piknik formájában.

Házasság előtt mindenképp jobb lenne!

De mikor szerelembe esik valaki nem hiszem, hogy előtte úgy lett szerelmes, hogy azt nézte, hogy te kisebb búza vagy beléd nem leszek szerelmes, te nagyobb búza vagy, beléd lehetek szerelmes.

A tanmesének két része volt, a házasság már más kérdés, ott tényleg be kell(ene) menni a tábla közepére, mint írta más is.

Rosszul csináltad!

A haveroddal kellett volna menned! :-)

Az megint egy következő lépés. Ha bele sem lépünk abba, akkor el sem jutottunk az elköteleződésig.

Arra az "öntözéses" rész vonatkozik, hogyha már ott tartunk, akkor mit kellene tenni...

Igen, ma már az a furcsa, aki végleges, komoly házasságot akar, és csinálja is. Mi a férjemmel így gondoljuk, és csináljuk. Biztosíték semmire sincs, nem most jöttem le a falvédőről. Ettől még eljutottunk oda, hogy sok nehézség mellett, és lemondás mellett, illetve ennek folyományaként van egy olyan mély "jó", amit a legtöbben meg se közelítenek, mert még az első lépésig is féltek eljutni. És ezt már akkor is megéltük, és ismerjük, ha holnap elválunk...

Nyilván nem csak nekünk "jó" a világon, mégis sokan "irigykednek" ránk kicsit (pedig nehéz életünk van úgy obejktíve nézve). Én meg úgy vagyok vele, hogy sokkal jobban érezném magam, hogyha barátnőim, ismerőseim is kisebb százalékban lennének gázban. Bár azért vannak olyanok is szerencsére, akiknek ugyanaz működik, mint nálunk. Konkrétan 3 ilyen barátnőm van.

Érdekes, ahogyan látod a házasságot. Most már szerintem az sem garancia, könnyen el lehet válni.

Valahol a nagy szabadsággal nem tudunk mit kezdeni, meg kell tanulnunk azt a köztes állapotot, ahol adni és kapni is jó. Kapcsolat ápolásban nem vagyunk túl jók, ahogyan a korábbi generációk sem voltak azok. Aki megtanulja a leckét az boldog lehet, mások meg keresik egész életükben a boldogság kulcsát.

Ez kulcsszó, ez a "társaság". Mert ez tényleg kell, vagy legalábbis jó, ha volt, és tényleg látom a korosztályotokon, hogy életreszóló, összekacsintós élmény volt.

Ma meg pont ez hiányzik. Ma a nagy társaság, és tényleg széles ismeretség helyett ilyen kis próba-kapcsolatocskák vannak, amik szinte házasságként működnek. Régen, - javíts ki, ha rosszul gondolom - lehetett még úgy is ismerkedni, járni valakivel, hogy nem lett belőle szex, vagy összeköltözés. Így tényleg nagy seb nélkül lehetett váltani, és sokat ismerkedni. (Jó, azért tudom, hogy sokszor volt az is, csak mégis másként, mint ma.)

Érdekes, hogy házasodástól mindenki fél, mint a tűztől, mégis "olyat játszanak" a fiatalok. Összeköltöznek, nézik egymás mailjeit, hogy jaj, szóba állt-e valakivel a "párom". Ez a fajta viselkedés - vagy legalábbis szorosság - a házasság sajátja. Szóval így valahogy borul az egész, mert másról szól, mint kellene.

A "párkapcsolat" abban különbözik a házasságtól, hogy más létállapot. Az egyik már egy végleges (legalábbis annak szánt), már megnyugodott létállapot, a másik meg még kereső állapot akkor is, ha éppen egy hosszabb állomás van. Persze ez utóbbi is tarthat elvileg az élet végéig, csak azért főleg a nőknek ez nem normális. Egy nőnek egy idő után genetikailag a biztonság mindenek előtt való, főleg a gyerekvállalás miatt, de még egyéb anyagiak miatt is.

Egyébként nekem tényleg mindegy lenne, csak mégis azt látom, hogy nem boldogok az emberek, és ugyan szabadok, mégse jó nekik. Magánvéleményem, hogy több kötöttség vállalása (persze ésszel) több örömöt is hozhatna... Meg persze egyéb régi értékek is felborultak, tehát igazából sokkal több tényezőtől függ ez..

No mindegy, a világot még nem sikerült megváltania senkinek.

Hát ez az, ezt nem tudják már ma. Ha az első nagy rózsaszín érzés elmúlt, azt hiszik, már nincs is benne öröm. Mert ma már mindennek instantnak, gyorsnak kell lenni.

Pedig egyre több érték van, amint a természetesen jövő válságokon munkával túljut az ember, csak ma már nem várják ki, mert gyorsabb egy friss numera.

Igen, öntözni kell, tudatosan, de hullámvölgyek még akkor is vannak.

De aztán utána...

Igen, a ti korotokban ez volt, anyámék is ezt mesélték.

De itt pont arról van szó, hogy ma meg ez van egyre kevésbé. Nyilván van ilyen is, meg olyan is, csak nem mindegy, hogy a 80-20%-os eloszlásban melyik-melyik százalék... Mert amíg régen a 80% észhez tért, és tudott váltani, addig ma ez 20-30%, ha van. Ez nem kritika senkire, az okok nagyon változatosak, csak tény.

Nagyon nagyot változott azóta is a világ, amióta ti voltatok fiatalok - pedig tudom, hogy ti is már a nagy első bit-nemzedék voltatok, akik a szülőkhöz képest nagyot váltottatok - ez mondjuk nem kérdés.

Tanmese:

Egy nap a diák megkérdezte a tanártól, hogy „Mi az a szerelem?”

„Ahhoz, hogy meg tudjam válaszolni a kérdésed, menj ki a mezőre és válaszd ki a legnagyobb búzát, amit csak találsz, és hozd el nekem.” –válaszolta a tanár.

„A szabály az, hogy a mezőn csak egyszer mehetsz keresztül, és nem fordulhatsz vissza egy olyan búzáért, amit már elhagytál.” –tette hozzá.

A diák felöltözött és kiment a mezőre. Az első soron haladva, talált egy nagy növényt, de úgy gondolta, hátha lesz még ettől is nagyobb a többi sorban, ami csak rá vár. Aztán meglátott egy másik példányt, ez még nagyobb volt. Viszont még mindig úgy gondolta, hogy talán beljebb a sorok között lesz egy hatalmas, ezért ezt sem szakította le. Telt az idő és már lassan túl volt a búzatábla felén, amikor azt vette észre, hogy az itt található növények meg se közelítik méretben azokat, amiket eddig látott. Elgondolkodott és már bánta, hogy nem szakított le egyet közülük. Amikor a végére ért, visszaindult az iskolába a tanárhoz üres kézzel.

„Ez a szerelem!” –mondta rögvest tanárnő. „Mindig kutatsz egy jobb után, és csak később jössz rá, hogy az igazit már elmulasztottad.”

„Akkor mi a házasság tanárnő?” –kérdezte a tanuló.

„Ahhoz, hogy tudjak válaszolni neked erre a kérdésre, menj ki a kukoricamezőre, válaszd ki a legnagyobb kukoricát, és hozd ide nekem.” –felelte.

„A szabály ugyanaz. Nem fordulhatsz vissza sosem.” –tette hozzá.

A diák kiment a kukoricásba. Most már tapasztalattal a háta mögött, nem akarta elkövetni az előbbi hibáját. A kukoricás közepén leszakított egy közepes nagyságú kukoricát, és visszaindult vele az iskolába.

„Ezúttal, hoztál nekem kukoricát.” –fogadta a tanárnő.

„Kerestél egyet ami szép, és hittél benne, hogy ez lesz a legjobb választásod, mind közül.” –tette hozzá.

„Ez a házasság!”

Ismeretlen

Tartós párkapcsolatban élek sok-sok éve...

Én nem mondtam, hogy nincs párkapcsolatom, csak bekapcsolódtam ide a társalgásba :-)

Akkor értem.

Csakhogy ez nem egy "reális" életcél.