Tükör. Hogy is működik ez? (beszélgetés)

A tükör-elv az szerintem, hogy mivel minden relatív, ha magadnak kéne saját magadat megítélni, jellemezni, meghatározni, az enyhén szólva szubjektív, már csak az ego miatt is, de eleve nincs mihez viszonyítani. A többi ember ilyenkor támpont, viszonyítási alap. A te meglátásod általában pozitívan ferdít, de hogy minél objektív legyen a kép, és reálisabb, minél több nézőpontból kell figyelembe venni. 2 szemmel azért látunk térben. Ezek a nézőpontok pedig a többi ember viselkedése, reakciói amit te váltottál ki belőlük, tudatosan vagy tudat alatt.Ezért tükör, és ha összeveted a benne látott magadat a magad alkotta énnel, és megvizsgálod érzéseidet, jobban megismerheted önmagad. Csak nyitottnak kell lenni hozzá, mert az ember nem könnyen ismeri be a hibáit. Itt jön képbe az elfogadás.

A pozitívnak nyilván a tükörképe is pozitív így azt is kapja vissza másoktól, amit ad.

Az 1.pont egyébként igaz, de nem ebben a formában, mert így nem pontos, páran ellenpéldálóztak is. Az a lényeg, hogy ez nem olyan egyszerű, mert mindenki egyszerre önmaga is és tükör is.Alapesetben én vagyok a tükre a másiknak, mert én mondok véleményt, az egyes pont szerint. De lehet, hogy nem róla, hanem a saját tükörképemről van a negatív reakcióm. Ezekre az esetekre vonatkozik és ekkor "van bennem" az elégedetlenség, az elfogadás hiánya, amire az ego( nem tehet mást) negatív érzésekkel reagál más írányába. 2., 3. pontban rólam van a tükörkép, előbbi esetben igaz, és nehéz szembesülni vele, mivel rossz. Utóbbi ugyanaz mint az 1es pont csak a másik szemszögéből. A 4. et meg kiegészíteném azzal,hogy vagy megvan vagy szeretném hogy meg legyen bennem.Mindegy, én értem, ha nem is egyértelmű:)

Nagyon tetszik az idézet.

Sokszor így is működik az élet, és ez az egyszerűbb verzió.

Csak azt nem tudom, akkor mire gondoljak, amikor az én hozzáállásom tekintetében a pozitív viszontválasz lenne a normális, mégis ennek az ellenkezőjét kapom, és nem tudom, miért.

Na,ez nem akart nekem az istennek se összejönni!!:))

Köszi!:)

Tanmese - részlet:

"Hol volt, hol nem volt egyszer egy templom, abban pedig egy terem, melynek minden falát tükrök borították. Történt egyszer, hogy egy kutya eltévedt ebben a templomban, és addig bolyongott, míg végül ebben a teremben találta magát.

Ahogy hirtelen megpillantotta ezer tükörképét, morogni és ugatni kezdett vélt ellenfeleire. Ám ezek ezerszeresen vicsorogtak és ugattak vissza rá. Erre az eltévedt eb még dühödtebben reagált, míg végül belepusztult ádáz őrjöngésébe.

Telt-múlt az idő, s egyszer egy másik kutya keveredett az Ezer Tükör Termébe. Őt is körülvette ezer tükörképe, csakhogy ez a kutya boldogan csóválni kezdte a farkát, mire az ezer tükör-eb szintén örömteli farkcsóválásba kezdett. Ez a kutya végül jókedvűen és megerősödve hagyta el a templomot.."

Szerintem így működik a tükör. Amit kisugárzol, az vetül vissza rád.

Tehát azért ítélem el őket, mert dühös vagyok, hogy a néninek az 'utsó tojó tyúkját lenyúlták előlem?

És ezért utálom az ilyen fajtát. Mély depresszióba fogok esni, ha tovább analizálsz,kiderül, már régen a dutyiban ülhetnék, ha nem előz be valaki. :SSS

Nem tudom :) Azért nem tudom, mert amikor kritizálunk valakit, akkor konkrétan azért szólunk, amit éppen csinál. Ha az esetünkben teljesen természetes elvárás, akkor valóban irritáló lehet, hogy másnál viszont nem.

Ha nem az adott percben végzett eseményről van szó, az csak tudat alatti összefüggés lehet.

Mindenkinek köszi az eddigi hsz-okat.

Most mentem, holnap jövök, addig is írjatok!

Így van, attól, hogy valami nem jellemez általában véve, attól még a részünk lehet, amit nagy valószínűséggel - főleg a társadalmi elvárások hatására - elnyomunk.

Az egyik ilyen kardinális dolog az agresszió, ami nem elfogadott a társadalomban. Hogy felhördülünk, ha egymással veszekedni, kiabálni, ne adj isten verekedni látunk másokat (a többiről ne is beszéljünk inkább). De ha igazán őszinték akarunk lenni magunkkal, akkor tudjuk, hogy cifra káromkodások közepette jó néhányszor szívesen megtéptük volna már mi is a férjünket/feleségünket/kollégánkat/főnökünket/szomszédunkat/stb... De ugye mi "jó emberek" vagyunk és nem teszünk ilyet, mert nem helyes.

DE jó, h ilyen sokn írtatok. :)

Egyre árnyaltabb a kép.

Az. Ha valaki bátor tettet hajt végre, az nem zárja ki, hogy nem fél. A gyáva ember mindig fél.

Ha valaki felülkerekedik a lustaságán, mindegy milyen okból, akkor az már nem lusta. :)

A hajlam tudatos kezeléssel kordában tartható, mindenkiben van lustaságra és félelemre való hajlam. :)

Ez igen:) ilyen késői órán ilyen pontosan megfogalmazni.Le a kalappal:)

Így már jobban értem én is,és esetleg elképzelhetőnek tartom,hogy igaz - rám is:) mint a többi halandóra.

Kicsit hosszú, de választ ad a kérdésedre:

Amint belül, úgy kívül. Ez azt jelenti, hogy azt látom magam körül, ami bennem van?” – kérdeztem. „Igen. Minden tükröt tart eléd” – válaszolta egy bölcs ember, és emlékszem mennyire nem tudtam elfogadni. Hogy lehet tükör a számomra valami olyasmi, amihez semmi közöm? Hogy láthatom magamat egy olyan ember viselkedésében, aki teljesen más, mint én? Sokszor még azt a kérdést is feltettem magamnak, hogy mit keresek én itt ebben a világban, ahol az emberek képtelenek őszinték lenni egymáshoz, ahol kihasználják és kizsákmányolják egymást, ahol farkastörvények uralkodnak, és úgy tűnik, hogy az egymás önzetlen megsegítése és a feltétel nélküli szeretet csupán illúzió. Hogy kerültem én (a jó ember) ide? Ez biztos valami félreértés lehet csak, talán rossz vonatra szálltam! Telt múlt az idő. Sokat olvastam, főleg az önmegismerés rejtelmeivel kapcsolatos írásokat, elvégeztem különféle tanfolyamokat, és egyre többet tapasztaltam meg önmagamból. Lényem egyre mélyebb rétegei kerültek napvilágra, ugye mondanom sem kell, nem volt minden olyan „jó emberes”. Árnyoldalaimmal is szembesülnöm kellett ahhoz, hogy kerek egészként tudjak önmagamra tekinteni, és ne féloldalasan dülöngéljek ide-oda, mint az, aki az alkohol mámorától nem képes egyenes úton hazajutni, s bár tudja, ha tudja, hogy merre akar menni, borzasztó nagy erőfeszítésébe kerül még az is, hogy talpon maradjon. S ha elfogy az ereje, összeesik. Amikor pedig magához tér, talán kitisztul kissé a feje, mégsem emlékszik arra, hogy miért indult el, hanem mihamarabb vissza akar térni a mámoros állapotba, a „biztonságos” tudattalanságba, ahol nincs felelősség, ahol ő nem tehet semmiről, hiszen mindig a másik a hibás. Körbejár, újra és újra, s ennek se vége hossza. Én szeretek előre haladni. Kíváncsi vagyok, minden új dolog érdekel, ami hasznos lehet a magam és mások számára. Ezért úgy döntöttem, hogy végigjárom az utat, de legalábbis elindulok rajta, aztán majd kiderül, meddig jutok. Menet közben rájöttem arra, hogy bár úgy gondolom, hogy jó ember vagyok, mégis el kell fogadnom, hogy bennem van minden jónak az ellentéte is. Hiszen a dualitás világában élünk, ahol az ellentétpárok mindig együtt járnak: fény – sötétség; fent – lent; jó – rossz; hideg – meleg; férfi – nő; yin – yang; és még sorolhatnám. Általában úgy tekintünk ezekre a párokra, mintha különváltak lennének. Azt mondjuk: itt a fény, ott a sötétség; ott a fent, itt a lent; ez jó, az rossz; ….stb. Igen ám, csakhogy nem szabad elfelejteni, hogy még a mondás is, mely szerint „az éremnek két oldala van”, egy éremről beszél. S, ha ugyanannak az éremnek nézzük a két oldalát, akkor ezek az ellentétpárok bizony nem lehetnek egymástól elkülönülve.

Mit üzenhet ez nekünk? Hogy neked, kedves Olvasó mit üzen, azt nem tudom. Nekem azt üzeni, hogy amennyiben én vagyok az érem, akkor minden bennem van. Bennem van a jó és a rossz, a fent és a lent, és bármilyen furcsa, de még a férfi és a nő is. Azért nem látom ezeket magamban, mert senki nem tanította meg ennek a módját. Gondoljuk csak végig, hogy milyen könnyű másokban észrevenni a rosszat, és milyen nehéz ugyanezt meglátni magunkban. Életünk során úgy növünk fel, hogy szép lassan elhatárolódunk, megteremtjük a saját világunkat a többiek világától teljesen külön, s a szép nagyra kifejlesztett egónk őrzi a kapuját, aki nem tud másként létezni csakis elkülönült formában. Így az ego mindig azt fogja mondani, érezni, látni, hogy pl. én jó vagyok, ő meg rossz. És nem tud arról, hogy mindez csupán viszonyítás kérdése. Amint azonban képessé válunk arra, hogy felülemelkedjünk az egón, és tükörként tekintsünk az egész körülöttünk lévő világra, mindarra és mindenkire, amivel, és akivel életünk során találkozunk, akkor új dimenziók nyílnak meg előttünk, melyek saját lényünk olyan mélységeibe vezetnek, amikről eddig fogalmunk sem volt, hogy léteznek. Érdemes kipróbálni még akkor is, ha eleinte ellenállás van bennünk a gyakorlat iránt. Pálhegyi Ferenc pszichológus és teológus így ír erről: „Az önismeret pszichológiáját dióhéjban így fogalmaznám meg: magadat csak akkor látod, ha a többieket nézed.” Az egész nagyon egyszerű: egy adott szituációban képzeld azt, mintha a fürdőszobában állnál a tükör előtt, de persze most az adott helyzetet, embert, reakciókat, viselkedésmintákat, érzéseket, stb. látod. Figyeld meg, mi történik, és tedd fel magadnak a kérdést: hol van ez bennem? Ha megtaláltad, akkor figyeld meg az ezzel kapcsolatos érzéseidet. El tudod fogadni, vagy ellenállsz, meg akarod magyarázni, vagy képes vagy mindenféle minősítés nélkül rátekinteni önmagad ezen részére? Nagyon hasznos és érdekes információkhoz juthatsz ezáltal, de vigyázz ne ragadj bele semmibe, amivel a gyakorlat során találkozol. Éld tovább az életedet, és légy résen, ha újra ugyanolyan, vagy hasonló szituációba kerülsz, mert ez esetben a tükör még mindig mutatni akar neked valamit, amit eddig nem vettél észre, vagy nem voltál hajlandó tudomást venni róla. Sokszor hiszem én is azt, hogy valamit már megoldottam magamban, és túl vagyok rajta, de ilyenkor az élet mindig próbára tesz, és persze rögtön kiderül, hogy így van-e. S, ha rájövök, hogy csak felszínes változás történt, de a mélyről még előbukkan a régi minta, akkor sincs semmi baj, hiszen ez nem kudarc, ez nem bukás, csupán egy újabb tapasztalat, mely továbbvisz, mely arra sarkall, hogy van még mit tenni, van még mit megismerni önmagamban. Akkor kezd a körülöttünk lévő világ megváltozni, ha bennünk már megtörtént a változás. De amíg ez a változás csak a felszínen zajlik, addig nem várhatunk hosszú távra szóló sikert. Lehet, hogy lesznek apró, tiszavirág életű kis csodák, ám tartós, maradandó változások csakis mélyről törhetnek elő. Ehhez pedig le kell vetnünk régi köntösünket, át kell alakítanunk a régi reakció illetve viselkedésmintáinkat, amihez sok türelemre és önmagunk szeretetére van szükség. S miért kell erről az egészség témakörében beszélnünk? Egyszerűen azért, mert az önismeret és az egészség kézen fogva járnak. Meglepő módon nemcsak a kapcsolataink képesek megváltozni az önmagunkon való munkálkodás során, hanem az egészségi állapotunk is. Ám önmagamat nemcsak a mások által mutatott tükör révén ismerhetem meg, hanem a saját testem üzeneteinek megértése során is. A betegségek többnyire elnyomott érzelmek, lelki problémák vagy régi megrögzött viselkedésminták következményei is lehetnek Ha valakiben például sok az elnyomott agresszió, sokszor ingerült és dühös, és ezt nem ismeri fel magában, illetve nem vezeti le valahogy, akkor elképzelhető, hogy hamarosan ízületi fájdalmai lesznek. A tüneteket persze lehet orvosilag kezelni, de hiába a sok kezelés, ha az adott viselkedésmintán nem tud felülemelkedni, és nem tud újat létrehozni magában az illető. Ehhez azonban először fel kell ismerni, hogy egy adott szituációban mi minden történik, mi minden zajlik le az illető fizikai testében, érzelmeiben és gondolatvilágában. Ha ez nem történik meg, akkor a betegsége fokozódik, és egyre rosszabb állapotba kerül, melynek következtében még ingerültebbé és még dühösebbé válik. Mindezt azért, mert a lélek így üzen: VEDD MÁR ÉSZRE! Ha például egy nő nem tudja elfogadni a nőiségét, elutasítja azt, vagy mindig önmagát hibáztatja, vagyis folyamatos bűntudattal él, könnyen lehet, hogy menstruációs zavarok jelentkeznek nála, melyek együtt járhatnak olyan kellemtelen tünetekkel, mint fejfájás, alhasi görcs, hőhullámok, nyugtalanság stb, melyek hónapról hónapra, újra és újra jeleznek, fel akarják hívni a figyelmet arra, amire az illetőnek oda kellene figyelnie. Testünk minden információt megad nekünk, amire adott esetben szükségünk van. A probléma abból adódik, hogy olyan nyelven szól hozzánk, amit valójában már nem nagyon ismerünk. Pedig ez lenne számunkra az egyik legfontosabb nyelv az anyanyelvünkön kívül. Bár vannak üzenetek, amik egyértelműek, amiket megértünk, mint például az éhség vagy a szomjúság érzése. Ilyenkor többnyire ki is elégítjük testünk kívánságát, de sokszor még ennek a két alapvető érzésnek sem vagyunk a tudatában, csak mechanikusan cselekszünk, netán még azt is elfelejtjük, hogy ebédeltünk-e vagy sem. Pedig a testünk megismerésével egyre jobban és mélyebben meg tudjuk ismerni mindazt, ami bennünk rejlik. Egyre nagyobb betekintést nyerünk saját belső világunkba, s ennek óhatatlan következményeként életünkben minőségi változások történhetnek. Véleményem szerint jobb tudatosan, önmagam megismerése által egyre kiegyensúlyozottabb és egészségesebb életet élni, mint tudattalanul a külső körülményeket és más embereket hibáztatni azért, ami velem történik. Ha elfogadom, hogy mások tükröt tartanak nekem, és az életem során mindaz, amivel találkozom, azt mutatja meg, ami bennem van, akkor más szemszögből tudok másokra és önmagamra is tekinteni. Ekkor valahogy minden új értelmet nyer, és idővel képessé válok arra, hogy azt is elfogadjam, hogy senki más nem felelős a saját életemért, a saját egészségi állapotomért, csakis én magam.

3. Minden, amit a többiek kritizálnak bennem, harcolnak ellene, meg akarják

változtatni, de ha ez engem nem érint, akkor az az ő problémájuk,

feldolgozatlanságuk, tökéletlenségük, melyet kivetítenek rám, mert önmaguk

nem tudnak, nem mernek vagy nem akarnak szembenézni vele.

Ez pontosan az első kijelentés őrájuk fordítva. tehát ha a kritikájuk nem bánt, akkor saját magukkal van a baj, mert ők nem szeretik azt a tulajdonságot ami bántja őket. Persze ehhez tényleg tükörbe kell nézni. :)

1-es. Ami zavar a másikban, az jelen van önmagamban is. Csak tudok róla, és teszek vagy tettem ellene. Viszont mivel magamban sem szeretem a másikban sem fogom. (pl. lustaság) Ha szeretném nem zavarna.

2-es. Ha a másik személy engem kritizál az azért van mert Nála is érvényes az első állítás őrá vonatkoztatva. Viszont ha ez engem is sért, akkor én sem dolgoztam fel ezeket, vagy nem voltam tudatában és nekem sem tetszik. Az énképem akkor sérül ha eddig nem tekintettem magamra reálisan, és ezt a megállapítást negatívnak vettem. Ilyenkor lehet alakítani magamon, és nem a másikra haragudni.

4-es. A vágyaink bennünk vannak, ha erre a másik legtöbb tulajdonsága kielégítő, tehát megegyeznek azokkal a vágyakkal amik a szeretetünknek a feltételei akkor szeretjük Őt. Mert tudunk Vele azonosulni. Viszont ez is tréningezhető.

Szerintem ezeket a dolgokat is jelenti.